38. Fejezet

A napok olyan lassan haladnak, mintha egy évvel öregebb lennék minden reggel, és minél öregebbnek érzem magam, annál szerelmesebb is vagyok Chanyeol-ba.

Heeyoung-gal ismét beszélünk, minden kezd olyan lenni, mint régen. Folyamatosan kérdéseket tesz fel Nari-val kapcsolatban, de valami hazugsággal mindig rövidre fogom a témát, nem áll szándékomban róla csevegni.

- Azt hittem, hogy tök jó lesz, hárman vásárolgattunk volna – Heeyoung lebiggyeszti az alsó ajkát.

- Nincs bajom Nari-val – hazudom –, csak nem egy szimpatikus személy – próbálok finoman fogalmazni.

- A barátnőim nem utálhatják egymást! - lassan kezd hiszti-módba váltani.

- Heeyoung... nem kényszeríthetsz, hogy bírjuk egymást.

Azt hiszem nem fogta fel amit akkor mondtam, időnként többször is próbált jobb belátásra bírni azzal, hogy áradozott milyen jófej Nari valójában. Na persze.

El sem hiszem, hogy végre a gipsz nélkül térek haza a kórházból. Bár sokkal könnyebben mozgok nélküle, mindig olyan érzésem van, mintha egy apró ütéstől újra el tudna törni a karom. Chanyeol-nak még nem tudja, hogy mától „szabad vagyok”, ezért este felemelem a telefont és felhívom őt.

- Hogy vagy, virágszálam? - vidám hangja melengeti a szívem.

- Jól vagyok, de jobban lennék, ha este át tudnál jönni – huncut mosolyra húzom a szám.

- Ahh – sóhajt. - Ne haragudj, de ma éjszakás vagyok a boltban... - érzem a csalódottságát.

- Mikor látjuk egymást? - alsó ajkamba harapok.

- Holnap?

- Oké, akkor holnap – elmosolyodok.

- Megbeszéltük. Csókollak, virágszálam.

A zsebembe csúsztatom a telefont, pár másodpercig még egy helyben állok, amíg egy gondolatmenet végigfut az agyamon. Átöltözök, felveszek egy farmert és egy egyszerű blúzt, amire egy vékony dzsekit húzok, majd elhagyom a lakást. Kellemes esti levegő van, ezért a gyaloglás mellett döntök a tömegközlekedés helyett. Kényelmes tempóban, húsz perces sétával odaérek a diszkonthoz, amúgy is kell otthonra kaja, akkor miért ne lephetném meg Chanyeol-t?

Egy kosarat akasztok az újra használatban lévő karom hajlatába és az első utam a kedvenceim sorához vezet. A csokik és különböző édességek mellett elsuhanok, megállok a chipsek és ropik előtt, szemeimmel pásztázni kezdem a kínálatot. Ilyenkor mindig a mennyben érzem magam, képtelen vagyok a választásra és most is elidőzök pár percet. Magamban kategorizálom a kedvenceim, hogy döntésre jussak, amikor valakik nevetgélve elhaladnak mögöttem, egyikük a vállával enyhén meglök és megy tovább, mintha mi se történt volna. Utánuk fordulok, ami rögtön feltűnik, hogy a két srácnak egyforma a hajszíne.

- A szőkítő túlságosan leszívta az agyad ahhoz, hogy bocsánatot kérj? - szólok utánuk.

Az egyikük megfordul, ekkor vág fejbe a felismerés, hogy ő Jongin.

- Hani? - meglepetten pislog rám.

Jongin szőke? Szőke?! - kiabál a gondolatom, de ami ez után jön...

A másik is megfordul, aki nekem jött és ő nem más, mint Sehun. Az ő látványára még nagyobbat koppant az állam. A haja kétoldalt felnyírva, ott barna, feljebb pedig hosszabb, szőke tincsek lógnak, középen elválasztva.

Érzem, hogy a vér kiszökik belőlem, az arcom teljesen elsápad és mire észbe kapok, Jongin már előttem áll.

- Levették a gipszed? - mosolyog.

- Szőke a hajad... és Sehun... - elpillantok Jongin válla fölött, hogy Sehun-ra nézzek, aki unott tekintettel áll, tőlünk távolabb.

- Hát igen – Kai a hajába túr. - Azt nem hittem volna, hogy itt találkozunk... örülök ennek... - elpirul, egy visszafogott mosoly van az arcán.

- Öhm... - zavartan nézek körbe. - Ha már így összefutottunk, szeretnék bocsánatot kérni a múltkoriért...

- Ne, neked ezért nem kell bocsánatot kérned, teljesen megérdemeltem.

- Menjünk már! - mordul fel Sehun.

- Vársz egy kicsit – meglep Jongin határozottsága. - Addig menj el sörért.

A fiatalabb felfújja magát, villámokat szóró tekintettel beletúr a szőke tincsekbe és heves fordulattal elsétál.

- Mit szólnál ma este egy mozihoz? - felvonja az egyik szemöldökét.

- Te most randira hívsz?

- Nem randi... csak szeretnék veled tölteni egy kis időt.

- Hát nem tudom... - vonakodok.

- Csak mondj igent! - magabiztosan mosolyog.

- Jól van – sóhajtok.

Szemei boldogságtól csillognak és az érzelmét mégjobban kimutatja a fehér fogai látványával, ezzel engem is mosolyra késztet.

- Találkozzunk egy óra múlva a mozi előtt – válaszként bólintok.

Int egyet, majd megfordul és elmegy Sehun után. Fáj a gondolat, de nem tudok hazudni magamnak, be kell vallanom, hogy Jongin nagyon dögös... Sehun pedig amellett, hogy így felismerhetetlen, mégis vonzó a külseje. De nem! Nem szabad ilyenekre gondolnom, mert nekem ott van Chanyeol, akinek a helyét a szívemben még a világ legdögösebb pasija se veheti át.

Végül találomra lekapok a polcról egy zacskó chipset, ropit és popcornt, a kosárba dobálom őket, majd megyek tovább a sorok között, szemeimmel közben folyamatosan keresem Chanyeol-t. Ismét megállok a hűtők elé érve, ahol váratlanul, a semmiből előkerülve Sehun áll meg mellettem.

- Rég találkozunk – kinyitja a hűtőt és kivesz egy doboz tejet. - Mikor is...? Talán egy hónapja? - felegyenesedik, egyenesen rám néz.

Szótlanul nézek fel rá, jelenlététől végigfut rajtam a hideg, bár lehet, hogy csak a hűtőkből áradó hideg levegő az oka. Sehun egy félmosolyra húzza az ajkait.

- Szóba se állsz velem?

- De, csak tudod a megjelenésed eléggé... nos, szokatlan? - gonoszan elmosolyodok a komorsága láttán. - Ne haragudj, ha megbántottalak – elfordulok tőle, a karomon függő kosárba teszek egy doboz vajat.

Elindulok tovább, meglepetésemre Sehun jön mellettem, kezében az egy szem tejjel.

- Valahogy másnak tűnsz... - jegyzi meg halkan.

- Ezt mire véljem?

- Lehet, hogy csak azért, mert már régen találkoztunk, de valahogy most kevésbé bosszantó a jelenléted – szélesen elmosolyodik, ajkai mögül feltűnnek a fogai.

- Hiányoznak a tanácsaim a problémáidhoz, mi? - felvonom a szemöldököm.

- Chö... Megvagyok én nélkülük is – fintorog egyet, majd ismét elmsolyodik. - Jobban hiányzik a tested.

- Seggfej vagy – elfordítom a fejem. - Azóta sincs barátnőd?

- Nem kell nekem holmi barátnő...

- Esetleg... Luhan? - húzom tovább az agyát, had kapjon vissza egy kicsit abból, amit tőle kaptam. -

- Ez övön aluli volt – megemeli a fejét.

A légkörben egyáltalán nem érezni, hogy jó ideig nem láttuk egymást, olyan, mintha tegnap láttuk volna egymást utoljára, magyarul semmi nem változott.

- Na, baszd meg... - morogja halkan.

Követem az előre irányuló tekintetét és megpillantom Chanyeol-t a sor végén, amerre tartunk. Elmosolyodok, előre sietek és a háta mögé lopózva, könnyedén letakarom a szemeit a kezemmel, ugyanis a polcok előtt guggol.

- Ki vagyok? - kérdezem játékos hangon.

Feláll és megfordul, így a kezeim lecsúsznak az arcáról. Megfogja mindkét kezem amint felismer, egy széles mosolyra húzza ajkait, majd egy gyors puszit ad velük a számra, utána tűnik csak fel neki a változás.

- Levették a gipszet?! - mély hangja magasabb a meglepettségtől.

- Nahát... - dörmögi a háttérben Sehun. - A szépség és az óriás? Micsoda meglepetés... - tekintete semmitmondó, unott hangon ejti ki a szavakat.

- Nahát... - ismétli Chanyeol. - Valakinek a fejére esett a festékes vödör...

Értetlenül figyelem őket, ahogy szuggerálják egymást az utálkozó nézésükkel. Igyekszem valahogy megtörni a fagyott légkört, de a meglepettségtől hirtelenjében fogalmam sincs mit mondhatnék. Pár másodpercnyi kínos csend után Sehun vet véget a helyzetnek:

- További kellemes estét...

A hangja nyugodt, de közben láthatóan erősen szorítja a telejesdobozt, majd a zsebébe csúsztatja a szabad kezét és elsétál.