23. Fejezet

Fel akarom hívni Sehun-t, beszélni akarok vele, de inkább elvetem az ötletet. Biztosan össze van zavarodva és egyedül akar lenni, hogy gondolkozhasson.

Az ajtó feletti csengő hangjára kapom fel a fejem és az érkező vásárlóra pillantok, azonnal felismerem Chanyeol-t a magas termetéről. Ő nem vesz észre, eltűnik a sorok között, pár perc múlva érkezik egy doboz tejjel és tojással.

- Hani? - mosolyogva áll elém. - Nem is tudtam, hogy te itt dolgozol.

- Még új vagyok – ajkaim felfelé görbülnek.

- Akkor még sokszor összefutunk – rám villogtatja fehér fogait.

Mosolyogva bólintok, fizet, de továbbra is áll és csak néz. Értetlenül pislogok rá, amitől zavarba jön.

- Öhm... - barna tincsei közé túr. - Kérdezhetek valamit?

- Igen.

- Már nagyon rég óta meg akarom kérdezni, Sehun szülinapja óta, amikor először találkoztunk.

- És mi lenne az? - továbbra is értetlenül nézek szemeibe.

- Melyik általános iskolába jártál?

- Galhyeon-ba – válaszomra ismét elvigyorodik.

- Akkor tudom miért voltál ennyire ismerős, osztálytársak voltunk.

- Komolyan? - gondolkodóba esek. - Nem emlékszem rád...

- Alacsony, duci és szemüveges voltam.

- Ah, emlékszem! - mosolyogva összecsapom a tenyereim. - Neked volt egy patkányod.

- Vadászgörény – javít ki.

- Az mindegy – legyintek. - Istenem, el se hiszem, hogy te voltál az a kis nyomi gyerek.

- Ez kedves... - összeszűkíti szemeit.

Nem tudom, hogy miért, de ezzel teljesen feldobta a napomat.

Sehun PoV:

Tiszta fejjel ébredek, tudom ki vagyok, mi vagyok és, hogy mit akarok.

A megkönnyebbülés okozta mosolyt nem akarom eltüntetni az arcomról, de felveszem az álarcom, amint odaérek a kisbolt elé.

- Itt dolgozol? - nézem a bolt ablakát.

- Késtél – közli velem Hani, ignorálva a kérdésem.

Nem reagálok, ezért oldalba bök, hogy magára vonja a figyelmem, kifejezéstelen szemeim rá irányítom.

- Mondasz is valamit, vagy fölöslegesen várattál meg? - felvonja a szemöldökeit.

- Sétáljunk.

Akaratlanul is elmosolyodok, ezért megfordulok és elindulok a túloldalon lévő park felé, Hani pedig szótlanul követ. Csendben sétálunk egymás mellett a parkot átszelő, kacskaringós úton. Minden zöldell, a fákon ülő madarak csicseregnek, a Nap sugarai melengetik bőrömet.

- Nem vagyok meleg – kijelentem, de továbbra is előre nézek.

- Egy éjszaka alatt lerendezted magadban a dolgot? - szemem sarkából látom, hogy ő engem figyel.

- Rengeteget gondolkoztam rajta és nem telt sok időbe rájönnöm, hogy a mellek izgatnak fel, nem a szőrös mellkasok – szélesebbre húzódik a mosolyom.

- És... Luhan?

- Sajnálat volt – vágom rá.

- Sajnálat?

- Sajnálat – ismétlem. - Nem hallottad még ezt a szót? - lepillantok rá.

- De igen – sértődötten kapja el a tekintetét. - Azt vártam, hogy kicsit bővebb választ adsz.

- Ja – felnevetek, játszom a hülyét és újra az utat figyelem. - Tudom, hogy milyen reménytelenül szerelmesnek lenni. Epekedve vágysz valaki után, akit nap mint nap látsz, de közben tisztában vagy vele, hogy sosem lehet a tiéd; aztán eltávolodtok egymástól, fogalmad sincs, hogy mi van vele, talált-e valakit, aki helyetted átöleli, aki mellett boldog – még én is meglepődök a szavaimon.

A mellettem sétáló leányzóra nézek, aki alsó ajkát beharapva, könnyektől csillogó szemekkel néz maga elé. Meglepetten érintem meg a vállát és megállítom, mire a fejét elfordítja oldalra.

- Mi a baj?

- Semmi – válaszolja halkan.

- Ne mondd már, könnyes a szemed – közlöm a nyilvánvalót.

Megfogom arca két oldalát és magam felé fordítom a fejét, de a szemeivel továbbra is kerüli a tekintetem. Egy könnycsepp legördül arcán, amit hüvelykujjammal letörlök.

- Valami rosszat mondtam? - hátamat begörnyesztem, így egy magasságba kerül arcunk.

Válaszként csak megrázza a fejét kezeim közt és szipog egyet.

- Megjött és ok nélkül sírsz?

Ismét csak megrázza a fejét.

- Több ötletem nincs, ezért elmondanád végre?

- Én... én csak... - szipog.

- Gyorsabban, kezd fájni a hátam.

- Seggfej vagy – elmosolyodik és mellkasomba üti öklét.

Az ütés hatására elengedem arcát és mellkasomat fogva lépek hátrébb.

- Ne haragudj – letörli a könnyeit.

- Próbállak vigasztalni erre ezt kapom? - felháborodást színlelek.

- Ezt nevezed vigasztalásnak? Még egy vadidegen is hamarabb megvigasztal.

- Ch, tökmindegy – bevágok egy fintort.

Zsebre vágom a kezeim és indulok tovább az út mentén. Pár méter után felfigyelek, nem hallom Hani lépteit, hogy jönne utánam, ezért megállok és visszafordulok. Egy harmincas éveiben járó férfi áll előtte és mosolyogva társalognak. Vállat vonok és fordulnék el, amikor meglátom, hogy a férfi gyanúsan nyúl a ballonkabátja felé. Úgy tűnik, mintha Hani ismerőse lenne, de a biztonság kedvéért elindulok feléjük. Az utolsó lépéseket őrült rohanásban teszem meg, az utolsó pillanatban érek oda, amikor a férfi széthúzza a kabátot és letakarom a leányzó szemeit. A szatír perverz mosolya nem tűnik el az én jelenlétemtől se, továbbra is büszkén mutogatja magát.

- Szia – dohánytól rekedt hangon köszön.

- Ez a hobbid, hogy fiatal leányzóknak mutogatod a szerszámod? - ráncolom a homlokom.

- Neked is tetszik? Hadd lássa a hölgy is!

- Viccelsz? Kiröhögne, hogy milyen kicsi farkad van – szavaimra halk kuncogás hagyja el Hani száját. - Na, gyerünk,hordd el magad!

Szégyenkezve, vörös arccal gombolja össze a kabátot és egy morgás kíséretében, sietős léptekkel hagy magunkra. Elengedem a leányzót és mindketten egyszerre törünk ki hangos nevetésben. Egyik „haha” jön a másik után, ami idővel egyre fullasztóbb érzés, de továbbra se tudom abbahagyni és, ahogy elnézem Hani se. Édesen csilingelő nevetését tompán hallom a sajátomtól, lábai rogyadoznak, a felsőmbe kapaszkodik, markolászva azt. A mellettünk elhaladó járókelők totális idiótáknak tarthattak a nézésükből ítélve; figyelmen kívül hagyva hahotázok tovább. Igazából fogalmam sincs, hogy ezen mi volt ennyire mulatságos, de mégis jól esett önfeledten nevetni, amit rég tettem meg utoljára. A kedélyek lassan lenyugodtak, a leányzó könnyeit törölgetve, hasát fájlalva huppan le a mellettünk lévő padra. Én is levágódok rá, hátamat a támlának döntöm, hogy hasizmaim megnyúljanak. A leányzó hallat még egy halk kuncogást, a felé eső kezem is felhelyezem a támlára.

- Miért álltál le vele beszélgetni?

- Megkérdezte, hogy hol van a legközelebbi bevásárlóközpont... Tényleg kicsi volt neki? - szórakozottan fordul felém.

- Mit érdekel az téged? - magasba futnak a szemöldökeim. - Még utána mehetsz és megnézheted, ha ennyire érdekel – bunkó válaszomon is csak mosolyog.

- Kisebb a tiédnél?

- Azt akarod mondani, hogy az enyém kicsi?

- Nem, deho-

- Mégis úgy hangzott – továbbra is őt nézem, megemelem a fejem, hogy kimutassam a sértődöttséget. - És csúcsra juttattalak vele, nem is egyszer, szóv-

- Sehun! - erélyesen rámszól, sikerült zavarba hoznom.

- Csakhogy tudd: izgalmi állapotban tizenhat és fél centiméter, ami ázsiaiként nagy szó – ecsetelem.

- Jól van, értettem, minden világos, csak hagyd már abba – hadarja.

Megmosolyogtat, ahogy pirosodó arcát legyezi kezeivel.

- Oh, zavarba hoztalak? - a pad támláján lévő kezem átemelem a leányzó vállára.

- Vannak itt rajtunk kívül mások is és nem beszéltél valami halkan...

- Most először látlak zavarban. Aranyos, ahogy elpirultál.

Szabad kezem a nyakához emelem, a vállán lévő kezemmel húzni kezdem magam felé és becélzom ajkait, de a kezeit mellkasomra teszi, megtartja a távolságot.

- Sehun, megbeszéltük, hogy vége ennek a se veled-se nélküled dolognak.

- Tényleg? Én ilyenre nem emlékszem.

- Akkor most mondom: csak barátok vagyunk, többször nem fekszem le veled – elmosolyodik. - Szerezz egy barátnőt! - kibontakozik a karjaim közül.

- Egy barátnőt? - felvonom a szemöldököm.

- Egy barátnőt. Tudod, olyan személy akivel jó a kapcsolatod, akit elvihetsz randizni, természetesnek veszi, hogy megcsókolod és bármikor ágyba viheted.

- Nem tudom... - tanácstalanul bámulok magam elé.

- A kis Sehunnie fél a lányoktól? - a képembe vigyorog.

- Miről beszélsz? - megrázom a fejem. - És ne hívj így!

- Oké, figyelj rám – helyezkedik a padon, teljes testével felém fordul. - Jól nézel ki-

- Ezzel tisztában vagyok.

- Hallgass, éppen egy kis motivációt adok – csendre int. - A személyiséged szörnyen idegesítő és elviselhetetlen – megszólalnék, de rögtön leint –, fojtsd el magadban a bunkóságot, mosolyogj és bólogass még akkor is, ha a csaj teljesen hülye – mosolyogni és bólogatni kezdek. - Oh Sehun, te egy igazi seggfej vagy!

- Most először tiszteltél meg azzal, hogy kimondod a teljes nevem – felhívom rá a figyelmét, terelve a témát. - Amúgy miért kapom most a tanácsokat?

- Azért, mert most odamész és leszólítod azt a lányt – mutat az egyik irányba.

Követem irányjelzését, a nem messze lévő padon ülő lányig. Alaposan végigmérem, teljesen átlagos, semmi extra.

- Péntek délután könyvet olvas, nem lesz nehéz dolgod. Az a fajta, aki meglát egy jóképű srácot és helyben elfolyik – mosolyog.

- Honnan veszed?

- Jó emberismerő vagyok... Amúgy nem, csak én is ilyen voltam.

- Tényleg? - meglepetten fordulok felé.

- Na, menj már! - vállaimnak feszül.

Megadja a kezdő löketet, még utoljára vetek felé egy gyilkos pillantást, veszek egy nagy levegőt és elindulok a lány felé. Még sosem csináltam ilyet, ezért fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék.

Hani PoV:

Figyelem Sehun-t, aki megáll a lány előtt, mosolyogva mond valamit, mire a lány arrébb csúszik a padon. Széles mosolyra húzom a szám, amikor Sehun leül mellé és cseverészni kezdenek. A lány háttal van, de az egyik pillanatban hátra fordul és egyenesen rám néz.

„Ő nem a barátnőm” - olvasom le Sehun szájáról.

Még pár percig beszélgetnek, majd egyszerre felkelnek és elindulnak ellentétes irányba. Meglepetten várom, hogy Sehun visszaérjen hozzám és azonnal le is támadom:

- Na, mi volt?

- „Aranyos vagy, de most mennem kell” - mutatja az idézőjeleket.

- Biztos hányingere lett a parfümödtől...

- Miről beszélsz?! - pólójába szagol. - Mi bajod van vele?

- Nem tudom, már régóta mondani akartam, csak nem volt rá alkalmam – közelebb hajolok és megszagolom. - Olyan a szaga, mintha bezárnának egy szobába, amiben rengeteg citrom van, befújtak egy flakonnyi légfrissítővel és mindenhol autóillatosítók lógnak.

Értetlenül szaglássza a pólóját.

- Még könnyen becsajozhatsz – elmosolyodok. - Este menjünk bulizni, ha csak egy éjszakára is, de felszedsz valakit.

- Miért akarod ennyire, hogy szerezzek valakit? - fél szemmel sandít rám.

- Azért, mert a barátod akarok lenni és nem a szexpartnered.