27. Fejezet

Zavartan figyelem Sehun feszült arcát.

- Rettentően szégyenlem a dolgot – fújtat.

- De mégis mit?

- Nem akarok beszélni róla – eltol az útból, kezét a kilincsre teszi.

- Sehun – karja után nyúlok, de nem érek hozzá. - Bármi is az, biztos meg tudom érteni és akármekkora hülyeség is lehet, nem foglak elítélni miatta – biztatom.

Keze lecsúszik a kilincsről, nyaka körül igazgatja a felsőjét és az ajtót bámulja.

- Megdugtam Luhan-t – közli alig hallhatóan.

A levegő is a tüdőmbe szorul a pillanatra, ahogy a szavai eljutnak az agyamig. Szólásra nyitom a szám, de hirtelenjében egy hangot se tudok kinyögni. Magam se tudom, hogy miért, de teljesen ledöbbentem. Lenyelem a gombócot a torkomból, hogy meg tudjak szólalni:

- Ez nem egy-

- Én nem akartam – felém fordul. - Nem akartam megtenni, de az a barom tényleg képes lenne rá, hogy megölje magát miattam! A karjai tele vannak hegekkel! - frusztráltan a hajába túr, a falnak támasztja hátát.

- Oké, nyugodj meg – próbálom csitítani.

- Hogy nyugodhatnék meg?! Nem akarom, hogy valaki miattam legyen öngyilkos! Egyszerűen nem hagyott nekem más választást, sarokba szorított!

Teljesen kiborult, alsó ajkába harap és szemeit a plafonra irányítja. Luhan jól ismeri őt, tudta, hogy mivel zsarolhatja Sehun-t, ami alattomos dolog tőle.

- Nem akartam... - hangja elcsuklik, arcát kezei mögé rejti.

A szívem szakad meg a látványtól. Közelebb lépek hozzá, kezeimet a háta és a fal közé futtatom, hogy átölelhessem. A nyakamba borul, utat enged a frusztrációjának, kiengedi a könnyeit. Kezemmel finoman simogatom a hátát, de a halk sírása percek múlva sem enyhül, vállai továbbra is rázkódnak.

- Sehun – nyugodt hangon szólítom meg. - Lefeküdtél egy fiúval, ez még nem a világ vége – eltolom magamtól, halvány mosollyal nézek rá.

- De az – szipog.

- Nem az, másnak ez teljesen természetes dolog – állvonaláról letörlök egy könnycseppet az ujjammal. - Az utcán nem fognak rád nézni és azt mondani, hogy „jézusom, ez lefeküdt egy másik fiúval, hogy tehette ezt?”, te ettől nem leszel rossz ember, nem fognak elítélni érte és nem is fogja megtudni senki, hacsak fel nem írod a homlokodra.

- De én-

- Nincs de, ez így van. Luhan ismer téged és ezt ki is használja. Ha meg akarná ölni magát miattad, akkor azt már rég megtette volna. Vedd úgy a dolgot, mint egy újabb lecke az élettől.

- És mégis mit kellene megtanulnom ebből a „leckéből”?

- Azt, hogy nem szabad ennyire befolyásolhatónak lenni.

Harmadszorra olvasom újra a beérkező üzenetem, majd negyedszerre is, mert egyszerűen nem tudok hinni a szememnek.

Remélem van most egy kis időd, fél óra múlva találkozzunk a Coffee Chu-ban.

Kai

- Mi a franc? - hagyja el a kérdés a számat, miután ötödszörre is elolvasom.

- Mi az? - Sehun közelebb hajol, hogy lássa és ő is elolvassa. - Uhh, hát akkor még maradok nálad egy darabig, nem akarok Nari-val egy légtérben tartózkodni – hátra dől a kanapé támlájának, úgy nézi tovább a tévét.

- Jongin találkozni akar velem? - én még mindig itt tartok, hitetlenkedve bámulom a telefon kijelzőjét.

- Ja, el is felejtettem mondani: napok óta emlegeti, hogy látni akar.

- És eddig miért nem mondtad?! - förmedek rá.

- Mert megvannak a saját problémáim! - ő is felemeli a hangját.

Intézünk egymás felé egy-egy grimaszt, majd magára hagyom a nappaliban és bevonulok a szobámba. Kibújok a köntösömből, leveszem a pizsamám és átöltözök; visszafogott, hétköznapi kinézettel; fehér blúzban, farmer nadrágban hagyom el a helyiséget. Kinyitom az ajtót, Sehun ölbe tett karokkal terem elém, egy sokat sejtető mosollyal az arcán.

- Nahát, de csinos vagy, csak nem randira készülsz, leányzó? - húzogatja az egyik szemöldökét.

- Haha, nem.

Elsétálok mellette, de a fürdőbe is követ és megáll az ajtóban, miközben a tegnap estéről megmaradt hullámokat fésülöm ki a hajamból.

- Csak úgy szólok, hogy mostanában állandóan veszekednek Nari-val, már nagyon a végét járja a kapcsolatuk – közli, egy örömittas mosollyal az arcán. - Azt hiszem szabad a pálya.

- Mi van veled? - a szemem sarkából felé pillantok. - Alig egy órája még a vállamon zokogtál, mint egy kisgyerek – viszonzom a piszkálódást.

- Ez csúnya volt – elkomolyodik.

- Én nyertem – nyugtázom, miközben megigazítok még pár tincset.

Szótlanul a földre pillant, és egy puszit nyomok az arcára, miközben átpréselem magam közte és az ajtófélfa között.

- Tudod, hogy szeretlek – ezúttal az előszobából szólalok meg.

- Tudod, hogy én meg nem.

- Hazudsz, megint jobbra pillantottál – közlöm anélkül, hogy ránéznék.

- Jól van, csak menj már.

Belebújok a cipőmbe, felveszek egy dzsekit, egy esernyőt csúsztatok a táskámba és kinyitom az ajtót.
- A lakás maradjon egyben – figyelmeztetem Sehun-t, aki még mindig a fürdőben áll és onnan bámul.

- Szia.

Kilépek a lépcsőházból, azonnal megcsap a zuhogó eső illata és a hűvös levegő. Késő délután van, de sötét felhők borítják az eget, amitől minden szürkében úszik. Épphogy teszek pár lépést, még az esernyőmet sincs időm elővenni, a szemem sarkából észre veszem, hogy egy autó lassan halad mellettem. Az anyósülés ablaka lehúzódik, Jongin mosolyog rám a kormány mögül:

- Elvihetem, hölgyem?

Szemeimet végigfuttatom az Audi ezüst fényezésén, de sokáig nem gyönyörködöm benne, mert a hideg esőcseppek áztatják az egész lényemet. Beülök Kai mellé és mosolyogva nézünk egymásra.

- Basszus, de régen láttalak – jegyzi meg halkan, miközben végignéz rajtam.

Bólintással helyeselek, miközben becsatolom a biztonsági övet. Sebességbe vált, leveszi a lábát a fékről és áthelyezi a gázpedálra.

- Tetszik az autó – mosolygok. - Melyik kölcsönzőből van? - kérdésemre felnevet.

- Saját – alaposan körülnéz, mielőtt kifordulna a forgalmas útra.

- És én miért csak most látom először?

- Szervizben volt, mert a mi Sehun barátunknak egy napra kölcsön adtam a kulcsot – válaszol, kissé bosszús hangon.

- Meg se merem kérdezni...

- Belehajtott egy szemétszállítóba, a motorháztető teljesen tönkrement és a motort is gajra vágta.

Pofátlan dolog ezen nevetni, ezért visszatartom, de a mosolygást nem tudom megakadályozni.

- Nevess nyugodtan – egy pillanatra elveszi a tekintetét az útról és mosolyogva biztat a nevetésre.

- Nem – legyintek és moderálom magam. - Megkérdezhetem, hogy miről jutottam eszedbe?

- Hm? - lefékez a piros lámpánál, de nem néz rám.

- Miért csak most kerestél, hogy találkozzunk?

- Ezt... - elhallgat, a közlekedési lámpa zöldre vált és elindul. - Ezt majd a kávézóban megbeszéljük, oké?

Rábólintok, majd az út további részében valahogy Chanyeol-ra terelődött a téma. Elmondtam Kai-nak, hogy általánosban az osztálytársam volt és meséltem róla, hogy milyen is volt akkoriban, amin jókat nevetett.

A kávézó parkolójában kiszállunk a négy keréken guruló csodából és az eső miatt sietős léptekkel megyünk be a hangulatos helyre. Rajtunk kívül csak egy-két ember ember lézeng bent, egy - vélhetően – szerelmes pár; két idősebb, öltönyös férfi, és egy fiatal nő egyedül kávézgat az egyik sarokban, miközben újságot olvas. Kabátjainkat az ajtó melletti fogasra akasztjuk, majd helyet foglalunk az egyik asztalnál, az ablak mellett. Szinte azonnal az asztalunknál terem a felszolgáló, aki egy fiatal, csinos lány. Szótlanul ülünk egymással szemben Jongin-nal, amíg meg nem kapjuk a rendelésünket.

- Szóval... - megköszörüli a torkát, mire rá figyelek. - Már napok óta találkozni akartam veled...

Napok óta emlegeti, hogy látni akar – jutnak eszembe Sehun szavai, de nem szólok közbe, az előttem lévő kávét kevergetve figyelem Jongin komoly arcát.

- Rengeteget gondolkoztam kettőnkön, az óta, hogy Sehun születésnapján beszélgettünk-

- Amit akkor mondtam-

- Tudom, hogy azóta már máshogy állsz a dologhoz.

- Ezt miből gondolod?

- Hát... - zavartan kezdi kavargatni a kávéját. - Az igazság az, hogy még mindig bűntudatom van, amiért átvertelek, álnok módon hitegettelek...

- Jongin, ez tényleg nem-

- Ha visszamehetnék a múltba, mindent máshogy csinálnék.

Már nagyon a végét járja a kapcsolatuk – ismét Sehun szavai visszhangoznak a fejemben.

- Nari-val kapcsolatban rájöttem, hogy én egyáltalán nem szeretem őt, csak a nehéz időszakban támogatott és ezért hittem azt, hogy szerelmes vagyok – felemeli a fejét, egyenesen a szemembe néz. - Hiányzol és nagyon szeretnék változtatni a dolgokon, de tudom, hogy ezzel már elkéstem...

- Ezt miből gondolod? - felvonom a szemöldököm.

- Sehun folyton csak rólad beszél... - lehajtja a fejét.

- És...? - várom a bővebb választ.

Erősen gondolkozik és hezitál, mintha nem tudná eldönteni, hogy ezt most el szabad-e mondania, vagy nem. Egyik kezével az asztalra könyököl és tarkóját kezdi simogatni, miközben fújtat egyet, ami nem sejtet sok jót.

- Jongin? - sürgetem a válaszadással.

- Nem tudta, hogy mit tegyen, ezért tanácsra volt szüksége és elmondta, hogy lefeküdtetek.

A mondat első felével nem is foglalkozom, az utolsó három szava ismétlődik a fejemben. Ezernyi gondolat fut át az agyam, mindegyik egy más érzelem kíséretében, többnyire: csalódottság, szomorúság, aggodalom, de mind közül a düh az egyetlen, ami végül bennem marad. Szótlanságomra Jongin rámnéz, tekintetéből ítélve megbánta, hogy kimondta ezeket a bizonyos szavakat.

Hirtelen felindulásból felállok és elindulok kifelé.

- Hani!

Figyelmen kívül hagyom Jongin-t, magamra kapom a kabátom és már kint is vagyok a kávézóból, a szakadó esőben, gyalog indulok útnak.

Ettől tartottam a legjobban, hogy Kai megtudja a dolgot, erre pont attól a személytől hallja, akire egyáltalán nem számítottam. Miért? Mégis miért kellett elmondania?!

Jongin utolér, megfogja a kezem és maga felé fordít.

- Sajnálom, ha ezzel megbántottalak, én csak-

- Nem erről van szó! - húzom el a karom. - És most hagyj békén! - elfordulok.

- Hani! - ismét utánam nyúl, de azonnal kirántom a kezem az övéből.

- Jongin, kérlek! - megrázom a fejem. - Hagyj...

Csapzottan, elázva lépek be a lakásba. Hajamból és a ruháimból folyik a víz, a táskám a földre dobom, arcomból eltűröm a rá tapadó tincseket.

- Sehun!

Teljesen átázott cipőmmel tócsákat hagyok magam után, de nem is kell messze mennem, mert a célpontomat meglátom a konyhában.

- Veled meg mi történt? - kérdően néz végig rajtam.

Fogalma sincs róla, hogy mekkora szarban van.