52. Fejezet

- Ébredj, virágszálam – lágy, mély hangon dörmögnek a fülembe.

Gyengéd puszik százait érzem a vállamon, a nyakamon, az arcomon, majd egy csók csattan az ajkaimon. Csukott szemmel kinyújtom a kezeim, átkarolom Chanyeol nyakát és szorosan magamhoz húzom, egyszerre kuncogunk fel.

- Mennyi az idő? - kérdezem álmosan.

- Fél tizenegy. Jó sokat aludtál – mormolja a nyakam hajlatába.

Nehézkesen nyitom fel a pilláim, engedek a szorításomon, mire Chanyeol hátrébb hajol, hogy a szemeimbe nézzen. Íriszei csillognak, csak egy apró mosoly van a szája sarkában, de a tekintete ragyog a boldogságtól. Egy puszit nyom a homlokomra, majd feltápászkodik az ágyról, ekkor látom csak, hogy ő már munkához van öltözve.

- Gyere, edd meg a reggeli ebéded – széles mosollyal nyújtja felé a kezét.

Ledobom magamról a takarót, megfogom a kezét és valósággal úgy húz ki az ágyból, majd szorosan átölel. Egy puszit nyom a hajamra, egyik kezével összefonja ujjainkat és kivezet a szobából. A konyha felé menet szabad kezemmel megigazítom magamon Chanyeol elcsúszott pólóját.

- Sietek, virágszálam – lehajolva megcsókol.

- Várlak – mosolygok rá.

Sarkon fordul, felkapja a kocsikulcsot az akasztóról, dob még egy légi puszit, majd eltűnik az ajtóból. Hallom a bejárati ajtó nyitódását és csukódását, majd a reggeli-ebéd végeztével elmosom a tányérom. Utam a fürdőszobába vezet, a csaphoz állva végigfuttatom a szemeim a tükörképemen, és valamit azonnal ki is szúrok. Hajamat eltűrve közelebb hajolok, ujjaimmal végigsimítok a nyakam felületén, ahol egy lilás-pirosas folt éktelenkedik. Utálom, ha egy éjszaka után ilyeneket fedezek fel magamon, de ezért most egyáltalán nem tudok haragudni Chanyeolra, sőt, inkább örömmel tölt el a kiszívott nyak látványa.

Jongin PoV:

Körülbelül huszadszorra mosom meg az arcom, de ezúttal sem tud segíteni a rémes kinézetemen. Én magam is elszörnyedek a tükör nyújtotta látványon, úgy nézek ki, mint aki hetek óta nem aludt. Hiányzik, szörnyen hiányzik Sehun. A tükör előtti üvegpolcra téved a tekintetem, egy ideig szemlélem a pohárban egyedül árválkodó fogkefémet, majd a szemeim véletlenül a másik oldalon heverő borotvára szegeződnek. Hosszasan szuggerálom az éles tárgyat.

- Hülye barom vagy – korholom magam.

Egy fejrázás és fújtatás kíséretében elfordulok, kimegyek a fürdőszobából. Visszamegyek a sötét kis zugomba – a szobámba – és újra befekszem az ágyba. A telefonom kijelzője erősen igyekszik, hogy megvakítson, de kitartóan pásztázom tovább a híváslistát. Hüvelykujjam csak milliméterekre van attól, hogy elindítsam a hívást Sehunnak. De nem. Lejjebb görgetek, olyan gyorsan pörögnek a nevek, hogy el se tudom olvasni őket. A lista végére elindulok fölfelé, majd megint le, és ezt még perceken át folytatom. Beszélni akarok valakivel, de nem tudom, hogy kire számíthatok. Megszűnt mindenki felé a bizalmam, még így is, hogy ők nem tehetnek semmiről. Végül megakad a szemem Baekhyun nevén. Ő volt Donghae mellett a másik lelki tanácsadóm, amikor Sehun Amerikában volt, és ő világosított fel Nari félrelépéséről is, ezért most őt tartom a legjobb választásnak, hogy kiöntsem a lelkem. Megérintem a hívás gombot, egy gondterhelt sóhaj kíséretében emelem a fülemhez a telefont.

- Szia, Jongin – üdvözöl Baek vidám hangja.

- Szia... - hangom ebbe a pár betűs szóban is elcsuklik.

- Mi a baj?

Gombóccal a torkomban, könnyekkel küszködve, de sikerül felvilágosítanom Baekhyunt a történtekről. Beszédem végeztével elhallgatok; csendes, szánalmas pityergésbe kezdek, amíg várom a választ. Egy ideig némaság van, csak a tanácstalan sóhajokat hallom a vonal túlsó végéről.

- Nem tudom... - szólal meg Baekhyun. - Megdöbbentem, nem hittem volna, hogy Sehun ilyenné válik... Nem tudod, hogy hol lehet most?

- Fogalmam sincs... Nem tudom, hogy hol lehet, mit csinálhat, semmit nem tudok Minahról se.

- Mi is sokszor összevesztünk már Chanyeollal, hiszen, ha együtt laksz valakivel nem biztos, hogy mindig mindenben egyet fogtok érteni. Olyankor jót tesz a távolság, mert közben mi is rádöbbentünk, hogy milyen hülyék voltunk, amiért valami ostobaságon vitatkoztunk, bocsánatot kértünk egymástól és minden ment tovább.

- Ismered Sehunt, tudod, hogy milyen...

- Igen, tudom – vágja rá. - De akkor is legjobb barátok vagytok évek óta, nem hiszem, hogy ezt ilyen gyorsan elfelejtette volna. Nincs ennél jobb ötletem, várd meg amíg megjön az esze.

- Az sokáig tartana, addigra megőrülnék... - szabad kezemmel a szemeimet dörzsölöm.

- Akármi lesz, rám számíthatsz – érzem a mosolyát. - Most van egy kis időm, ha nem akarsz egyedül lenni átmehetek.

- Köszönöm, de megleszek – sikerül mosolyt csalnia az arcomra. - Már így is sokat segítettél.

- Örömmel tettem.

Baekhyun sokat javított a közérzetemen, valamennyivel könnyebb most a lelkemre nehezedő súly. Kimászok az ágyból és az ablakhoz megyek, hogy felhúzzam a redőnyt. Meglep, hogy a Nap már lemenőben van, gyorsan elszaladt az idő. A bejárati ajtó nyitódására figyelek fel, mire kiérek a szobámból, Sehun sietős léptekkel halad el előttem, egyenesen a saját szobájába.

Hani PoV:

Hét óra múlott pár perccel, amikor érkezik egy üzenetem.

Itt van.
Kai

Szemeim elkerekednek, leveszem magamról Chanyeol pólóját és visszaveszem a ruhámat, amiben tegnap érkeztem. A nagy rohanásban eszembe se jut valami cetlit hagyni Chanyeolnak, azonnal taxit hívok, hogy minél előbb elérjek a külvárosba.

A ház előtt találomra adok valamennyi pénzt a taxisnak és ki is szállok az autóból. Valójában fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem, teljes zűrzavar van a fejemben, ezért még egy rögtönzött ötlettel se tudok előállni.

Nem törődök semmilyen etikettel, önkényesen benyitok a házba, de teljes csend van.

- Jongin?

Beljebb megyek, megpillantom őt a konyhában. Az asztalnál ül, a falapon könyökölve tenyereibe van temetve az arca, hangosan veszi a levegőt. Sietős léptekkel megyek oda hozzá, megállok az asztal túloldalán.

- Mi történt? - kérdezem nyugtalanul.

Jongin felemeli a fejét, de kerüli a tekintetem. Ledöbbenek, arca bal felén fel van dagadva a szeme, ugyan azon az oldalon a szája sarka felrepedve, a seb környékén friss vérfolt. Ösztönösen felkapok a konyhapultról egy szalvétát és óvatosan törlöm le róla a vöröslő nedvet. A feszült csendet hangos dörömbölés töri meg a ház egyik távoli feléből.

- Engedj ki te rohadék! - visszhangzik Sehun ingerült ordítása.

Értetlenül figyelem Jongin tanácstalan tekintetét, majd közelebb megyek, leguggolok mellé, egyik kezem a térdére teszem.

- Mi történt? - kérdezem újra, ezúttal nyugodtabb hangszínnel.

- Visszajött a többi cuccáért... - válaszol halkan. - Kérdeztem tőle, hogy miért viselkedik így, megint felkapta a vizet és nekem esett – egy gondterhelt sóhajt hallat. - Be van tépve...

- Ezt hogy érted?

- Ahogy mondom – megcsóválja a fejét. - Nagyon aggódom érte, nem akarom, hogy továbbra is Minah közelében legyen.

A háttérben még mindig hallani a dörömbölést és Sehun ordibálását, de figyelmen kívül hagyom.

- Mit tegyünk? - kérdezem tanácstalanul.

- Nálam van a telefonja, van benne egy riasztás egy időponttal és címmel. Odamegyek, meglátom mi sül ki belőle.

- Biztos vagy benne? - felállok. - Úgy tűnik, hogy eléggé veszélyes társaságba keveredhetett...

- Nem akarok tétlenül ücsörögni – megrázza a fejét. - Te kérlek maradj és beszélj vele – ő is felkel a székről – de csak kintről, nem akarom, hogy bajod essen.

Bólintok, jelezve, hogy megértettem, majd váratlanul átölel, szorosan tart a karjaiban.

- Vigyázz magadra – átkarolom a derekát.

Egy óvatos puszit nyom a homlokomra, majd elhagyja a házat. Veszek egy nagy levegőt, elindulok a hangos zajongás irányába, ami egyenesen a fürdőszobából jön.

- Nem tarthatsz itt örökké! - kiabál bentről Sehun.

Az ajtó minden egyes ütése hatására megmozdul, de továbbra is a tokjában marad. Nekidőlök vállal a falnak, a fürdő bejárata felé fordulva.

- Sehun, hagyd abba! - szólok rá erélyesen.

Hirtelen elcsendesedik minden, majd másodpercekkel később érkezik a válasz.

- Mit keresel itt?! - hangja csendesebb, de feszült. - Mit akarsz?!

- Nyugodj meg és beszélgessünk.

- Engedj ki és hagyjatok engem békén!

- Beszéljük meg – erősködök. - Bármi is a baj, biztos, hogy ezt is megoldjuk.

Nem kapok választ, néma csend van odabent.

- Bemegyek, oké?

Továbbra se jön válasz, elrugaszkodok a faltól, és az ajtóval szemben állva veszek egy nagy levegőt. A szívem ezerrel kalapál a mellkasomban, mert fogalmam sincs, hogy mit fog tenni, ha belépek.