43. Fejezet

 Jongin PoV:

- Öhm... hello? - megállok a küszöbön.

Értetlenül figyelem a lányt Sehun mellett. Haja színe teljesen megegyezik a fekete öltözetével, amit néhány helyen szegecsek sokasága díszít, akárcsak a nyakláncát, vagy a karkötőit és még arcán is, az alsó ajkában, illetve a szemöldökében és az orrából is piercingek lógnak.

- Jongin! - aranyos hangon szólít, miközben felpattan a kanapéról. - Annyira örülök, hogy látlak!

Gátlástalanul megölel, tekintetem Sehun-ra irányul, aki csak ül és vigyorog.

- Ő Minah, a gimiből – mondja közömbös hangon.

- Minah?! - meglepetten nézek a lányra, miután elenged. - Oh... hát... izé... megváltoztál.

Utolsó emlékeim szerint ő volt a világ legszerényebb teremtése, mindig csak mosolygott, visszafogottan öltözködött és az eredeti, barna hajszíne is jobban illett hozzá, a fekete tincsektől még sápadtabbnak látszik a bőre.

- Sehun, beszélhetnénk? - ellentmondást nem tűrő szemeimet felé irányítom.

Nem sieti el a dolgát, ráérősen felkel a kanapéról és elindul felém.

- Bocsáss meg egy pillanatra – Minah vállára teszi a kezét.

- Jól van – mosolyog a lány.

Sürgetve lökdösöm Sehun-t a szobámba, magunkra csukom az ajtót és ölbe tett karokkal fordulok felé.

- Magyarázatot követelek.

- Mégis mire? - vigyorog.

- Ne játszd a hülyét! - mordulok fel.

- Jól van! - ugyan olyan hangerőt üt meg, mint én. - Egy ideje beszélgetünk és ma találkoztunk. Ennyi.

- Igen? - felvonom a szemöldököm. - Miért érzem azt, hogy hátsó szándékod van? - gyanakodok.

- Nincs hátsó szándékom – tekintete teljesen komoly. - Letettem Hani-ról, én nem fogok teperni érte, mert úgyis csak időpazarlás...

- Egy szavadat se hiszem el, ez is biztos csak egy csel – a képébe vigyorgok.

- Higgy, amit akarsz, mert magasról teszek rá, hogy te mit gondolsz.

Sehun PoV:

Csend telepszik közénk, a levegőben érezhető a feszültség, ahogy állunk egymással szemben és szúrós tekintettel álljuk a másikét.

- Van még kérdésed, Jongin? - hangsúlyozom a nevét.

- Csak egy... Miért?

- Mérlegeltem a dolgokat, Hani szép lány, de közel sem ér meg annyit, hogy az időmet pazarolva teperjek utána.

- Túl büszke vagy, hogy ennyit tegyél érte? - elmosolyodik. - Te tudod, ezzel csak az én dolgomat könnyíted meg.

- A tiéd, nekem nem kell. Ha akarod még segítek is – vigyorgok.

- Meglátjuk... de miért pont Minah? - csóválja a fejét.

- Most miért? Szerintem szexi...

- Ja, mint egy fekete kerítés – ordít róla a szarkazmus.

Hangosan felnevetek a spontán beszólásán.

- Neked most komolyan bejön ez? - a nappali irányába mutat.

- Yehet...

- Jesszus – elhűl. - Utoljára tíz éve hallottam tőled ezt a szót... - megfordul és az ajtót kinyitva elindul. - Már akkor is utáltam – halkan teszi hozzá, de én kristálytisztán hallom.

Hani PoV:

Éjjel álmatlanul forgolódok az ágyban. A korábban átélt fájdalomnak nyoma sincs, csak a bűntudat miatt emésztem saját magam. Nem mondta ki, de látszott Chanyeol-on a csalódottság, és csak még rosszabb az érzés, hogy tudom mennyire várta már ő is a dolgot. Felé fordulok és kezeimmel a fejem alatt nézni kezdem a holdfény által megvilágított, alvó tekintetét. Szemei nyugodtan lehunyva, ajkai résnyire elválva egymástól, szinte gyermeki ártatlansággal alszik.

A múltam elmesélése után ő is ugyan azzal a sajnálkozó arckifejezéssel bámult rám, akárcsak Sehun és tudom, hogy valóban sajnál, de pont ez az, amit nem akartam. Nem akartam, hogy más szemmel nézzen rám és, hogy sajnáljon, mert én már túlvagyok ezen.

Visszafordulok az ablak felé, majd a hátamra is, és a hasamra is fekszek, de sehogy se találok kényelmes pozíciót, továbbra se jön álom a szememre. Újra megpróbálkozom az ablak felé, amikor Chanyeol mögöttem mocorogni kezd, közelebb húzódik és egyik karjával átöleli a derekam.

- Nem tudsz aludni? - hangja álmosan rekedtes.

Nem válaszolok, csak bámulok magam elé.

- Ne emészd magad, virágszálam...

Az ingem alá nyúlva ujjbegyeivel simogatni kezdi a heget, ami határozottan nem tetszik, mert ezzel csak a régi emlékeket hozza fel bennem.

- Nem akartalak felébreszteni – megfogom a kezét és leveszem magamról. - Aludj vissza.

- Nem tudok és nem is akarok, amíg te is ébren vagy.

Felé fordulok, szemei még mindig csukva vannak, ha nem beszélne hozzám azt hinném, hogy nincs is fent. Frusztráltságom ellenére kedvesen szólok hozzá:

- Aludj vissza – ismétlem –, én is alszok.

- Nem haragszol, ha elfordulok? - álmos hangon feltett, gyerekes kérdését megmosolygom.

- Dehogy, csak nyugodtan.

- Adj egy csókot – csücsörít.

Arcához nyújtózkodom és egy csókot nyomok az ajkaira, majd nyöszörgések közepette háttal fordul nekem, aztán egy nagy sóhajt hallat.

Nem tudok rá haragudni azért, mert együttérző velem; tudom, hogy őszintén, tiszta szívéből szeret és ezt ki is mutatja. Újra lelki szemeim előtt lebeg a csalódott tekintete és valami megmozdul bennem, de várok pár percet, amíg gondolatok ezrei szaladnak végig a fejemben.

- Chanyeol? - suttogom, de nem jön válasz.

Ilyen gyorsan elaludt volna? Jelen pillanatban még ez sem tud visszatartani, megfogom a vállát és csak enyhén húzom meg magam felé, de a hátára fordul, mintha csak tudná mit akarok.

- Channie? - szólítom ismét, de most se reagál.

Egyik kezem még mindig a fejem alatt pihen, míg a másikkal benyúlok a takaró alá, kitapintom Chanyeol alsónadrágját és azon keresztül kezdem simogatni nyugalmi állapotban lévő férfiasságát. Nem az én lelkiismeretemen akarok segíteni, nem őt akarom kiengesztelni, csak az jár a fejemben, hogy örömöt szerezzek neki, akár álmában is. Tagja lassan éledezni kezd az érintésemre, benyúlok az alsójába és ujjaimat köré fonva, lassan kezdem húzogatni a bőrt, mire Chanyeol megmozdul és egy sóhaj hagyja el ajkait. Továbbra is nyúzom erekcióját, ami egyre jobban lüktet és dagad a kezemben, majd gyorsítani kezdek a kezem mozgásán. Beharapott ajakkal figyelem a takaró mozgását, ami rám is valamennyire izgatóan hat, enyhe bizsergést érzek az alfelemben, de most csak Chanyeol érdeke lebeg a szemem előtt. Csípőjét néha megemeli, sóhajai egyre mélyebbről jönnek, párszor fel is nyög, de meg vagyok róla győződve, hogy alszik. Közelebb mászok hozzá, vállára csókokat lehelek, szép lassan araszolva a nyaka felé, miközben a kezem ütemesen munkálkodik a takaró alatt. Nyakához érve aprókat szívok vékony bőrén, de figyelek, hogy ne hagyjak túl feltűnő nyomokat, majd nyelvem hegyével végignyalok a kidudorodó artériáján, egészen a füle tövéig.

- Jól esik? - kéjes hangon suttogom fülkagylójába.

- Ühümm... - meglepetésként érkezik a kinyögött válasz.

Ekkora már kőkemény a férfiassága, lassítani kezdek a kezem mozgásán és felkönyökölök, hogy egy csókot nyomhassak Chanyeol szájára. Csak egy rövid csókot akartam, de ő a hajamba markol és nem engedi, hogy elhúzódjak tőle, nyelvével utat kér és táncra hívja az enyémet, közben néhányszor belenyög a csókba, de továbbra is folytatja a nyelvcsatát. Kezem mozgásán begyorsítok, mire megszakítja a csókot és egy hangos nyögés szakad fel a torkából. Nem fél kiengedni a hangját, hátra szegi a fejét, nyögései és sóhajai egyre gyakrabban hagyják el ajkait, amíg visszafojtott lélegzettel el nem ér a csúcsra. Tenyeremmel körbefogom a makkját, hogy spermája a kezemre menjen, ne az alsónadrágjába és a hasfalára. Óvatosan húzom ki a kezem a takaró alól, hogy ne kenjek össze semmit és kimegyek a fürdőbe, hogy lemossam magamról forró nedvét.

Visszasietek Chanyeol-hoz, aki még mindig lehunyt szemekkel sóhajtozik az ágyban. Lefekszek mellé, karjait azonnal körém fonja és szorosan magához húz, egy puszit nyom a homlokomra.

- Eszméletlen volt... - fújtat.

Lehunyom a szemeim és mosolyogva szívom magamba Chanyeol mámoros illatát és lassan el is nyom az álom.