41. Fejezet

Kora reggel kipattannak a szemeim és próbálnék visszaaludni, de egyszerűen nem megy, ezért felkelek. A redőnyömet felhúzva majd' kisül a szemem, de még így is kellemes érzéssel tölt el, ahogy a Nap sugarai melengetik bőrömet. Teljesen kinyitom az ablakot, hogy bejöjjön a friss levegő, ezáltal a madarak csicsergése is intenzívebben behallatszódnak. Minden azt súgja, hogy ez egy tökéletes reggel ahhoz, hogy életem legjobb napját tudhassam magaménak. Ez végett a hangulatom is a tetőfokra hág, vígan ugrándozok a fürdőbe és a tükörbe nézve veszem csak észre, hogy minden az arcomra van írva. Ajkaim széles vigyorra feszülnek, a szemeim alatt egy apró táska sincsen, mintha órák óta ébren lennék. Megmosom a fogam, majd beülök a kádba fürdeni. Tétlenül áztatom magam a kellemes hőmérsékletű vízben, amikor bevillannak az emlékek Sehun tegnapi tetteiről. Mérges tekintettel gondolok vissza a viselkedésére, ahogy fölényeskedett és szexre utaló megjegyzést tett, de a homlokomra vetődött ráncok kisimulnak, amikor eszembe jutnak a szavai Jongin-ról. Elmélázásomból a csengő hangja zökkent ki, rémülten kapom fel a fejem. Fogalmam sincs, hogy ki az, aki már ilyen korán látni akar, de elég kitartóan ül azon a csengőn. Gazellákat megszégyenítő módon szökkenek ki a kádból, sebtében magam köré tekerem a törölközőm és mezítláb tapicskolok ki a fürdőből, mindenhol tócsákat hagyva magam mögött. A talpam csúszik a padlón, ezért nem úgy sikerül megállnom az ajtó előtt, ahogy tervezem, a futásból eredő lendületemet a tömör fának való ütközésem tudja csak visszafogni. Felszisszenve dörzsölöm meg a vállam, amit elsőként ért a becsapódás, majd elfordítom a zárban a kulcsot. Vizes tincseim közül kilesve megpillantom Chanyeol-t, aki rémült szemeit rám mereszti, valószínűleg hallhatta az előző alkotásom.

- Oh, hát te? - elmosolyodok.

Arcomra tapadó tincseimet próbálom elsöpörni az útból, miközben a másik kezemmel azon vagyok, hogy a törölköző rajtam maradjon.

-Öhm... - bejön, kezével segít a hajam rendezésében. - Azt hittem, hogy még ágyban vagy – egy csókot nyom a számra.

- Mit keresel itt fél hétkor? - értetlenül pislogok rá.

- Van egy meglepetésem számodra – sejtelmesen elmosolyodik. - Vegyél fel valami kényelmes ruhát, de gyorsan, még mielőtt meggondolnám magam – ajkát beharapva néz végig a vizes testemen.

Én is vetek rá egy felvont szemöldökös pillantást, majd visszaiszkolok a fürdőbe, ahonnan később már száraz, természetéből adódóan szög egyenes hajjal lépek ki. Átmegyek a szobámba, fehérneműben, tanácstalanul állok meg a nyitott szekrény előtt. Reménytelenségem segítségére siet az emlékezetem, miszerint Chanyeol egy pólóban és hosszú farmerben érkezett, ezért én is ugyan ilyen öltözet mellett döntök. A felsőmet igazgatva megyek a konyhába, ahol az órásmanó a hűtő előtt áll, kezében a „Szeretlek” feliratú cetlivel.

- Kész vagyok – hívom fel magamra a figyelmét.

- Hát ez? - fordul felém, értetlen tekintettel felmutatva a papírt.

- Jó, hogy egy hónap után észreveszed – elmosolyodok.

- De miért van a hűtőn?

- Öhm... - zavartan a hajamba túrok. - Aranyosnak tartottam, ezért kiraktam, talán baj?

- Attól függ, hogy ki írta – összehúzza szemöldökeit.

- Mi? - egyre jobban elbizonytalanodok. - Azt hittem te írtad.

- Nem én voltam – megrázza a fejét.

- Akkor mindegy, felejtsük el.

Mosolyogva lépek elé, megemelem a fejem és várok, hogy lehajoljon hozzám egy csókra, de kitartóan csak a szemeimet nézi.

- Tényleg nem tudom, hogy ki írta – bizonygatom. - Nem hiszel nekem? - továbbra is szemez velem. - Ez fáj...

Lebiggyesztett ajakkal elveszem tőle a kis cetlit, középen ketté tépem és összegyűrve dobom a konyhapultra. Chanyeol még mindig csak áll, megjátszott sértődöttséggel állom a tekintetét.

- Bánt, hogy ennyire nem bízol bennem...

Egy nagyot pislog, majd megrázza a fejét, mint aki most tér magához egy mély kómából, majd elmosolyodik.

- Ne haragudj, elgondolkoztam. Mondtál valamit?

- Cöhh...

Összefonom magam előtt a karjaimat, a vállaimat felhúzom és felfújva magam, durcás tekintettel nézek le a földre. Lehajol, hogy a látóterembe kerüljön, a tekintetemet keresve megfogja az arcomat két oldalt és felemelve a fejem ad egy csókot. Párnáit finoman nyomja az enyémhez, derekamat átkarolva közelebb húz magához, mire az ölbe tett kezeim a mellkasához nyomódnak. Alsó ajkamat megérinti a nyelvével, mire résnyire nyitom őket, hogy utat engedjek neki. Nedves izma helyett egy adag levegőt küld a számba és vihogva nyom az arcomra egy puszit.

- Ez nem vicces! - kiszabadítom a testünk közé szorult karjaimat és átölelem vele Chanyeol-t.

Szorosabban magához ölel és a fülem mellett hahotázva engem is nevetésre késztet.

- Oké... - elenged, könnyeit törölgeti. - Ez jó volt, de indulnunk kell – erősen vigyorog.

- Hova viszel, te nagy óvodás?

- Meglepetés – kacsint.

Kimegyünk a lakásból, hátulról átölelve, fejét a vállamra támasztva megvárja, hogy bezárjam az ajtót, majd ujjainkat egymásba fonva indulunk el lefelé a lépcsőházban, majd csak a parkolóban engedi el a kezem, amikor beszállunk az autójába.

Meglep, hogy most betartja a sebességkorlátot, nem úgy, mint amikor a törött karommal vitt a kórházba. Megmosolygom az emléket, hogy mennyire leverte akkor a víz és még én próbáltam őt nyugtatni, mielőtt autóbalesetet is szenvedtünk volna.

Az utazás csendesen telik, egyedül a rádió áll a tökéletes némaság útjában. Szótlanságom egészen addig tart, amíg el nem hagyjuk a várost.

- Hova viszel? - értetlenül pislogok.

- Majd meglátod – elmosolyodik. - Mondtam, hogy meglepetés lesz.

Szívem szerint most rákérdeznék arra, hogy miért viselkednek egymással ellenségesen Sehun-nal, de az valószínűleg elrontaná a hangulatot, úgyhogy magamban tartom. Fejemet az ülésnek döntöm, és az ablak felé fordítva a fejem nézni kezdem a tájat. Szabadságérzettel tölt el, hogy a betontömbök helyett végtelen, zöld mezők és a távolban magasodó fák látványa fogad. Eközben a gondolataim a „titkos imádómra” terelődnek, aki a cetlit ragasztotta az ajtómra. Nem kell sokáig agyalnom, a gyanúm egyből Jongin-ra terelődik. Tisztában vagyok az érzéseivel, ráadásul ő csak tegnap tudta meg, hogy Chanyeol a barátom. Megszólal a lelkiismeretem és sajnálatot érzek Kai iránt, annak ellenére is, hogy jól viselte a visszautasításom.

- Hani?

- Hm? - Chanyeol hangjára felé fordítom a fejem.

- Azt kérdeztem, hogy miért vagy ilyen szótlan?

- Rég jártam a városon kívül, elbámészkodtam kicsit – mosolygok.

- Akkor tetszeni fog a mai nap – hangja sejtelmes.

- Így is elég kíváncsi vagyok, ne rontsd a helyzetem.

- Jó lesz, hidd el – húzza az agyam.

Mintha csak Sehun-t hallanám. Elhessegetem a fejemből az unott, szőke fejét és az egyik kezem Chanyeol combjára helyezem, amit egy mosollyal fogad. Újra a tájat kezdem csodálni és időközben elnyom az álom.

Az ajkaimra nyomott puszik sorozatára ébredek.

- Ébresztő, virágszálam – halkan dörmögi Chanyeol. - Megérkeztünk.

Felnyitom a szemeim, az első amit megpillantok az ő mosolygós arca, ahogy az anyósülés felőli oldalon, kintről hajol elém. Átnyúl rajtam, hogy kicsatolja a biztonsági övem, amíg én még pislákolok, mert az erős napfény bántja a szemeim.

- Na, gyere Csipkerózsika – mosolyogva fogja meg a kezem, amíg kiszállok.

A kavicsos placcon állva körbenézek és elámulok. Mindent zöldellő fű vesz körül, egy-két fa elszórtan árválkodik a közelünkben, távolabb pedig mintha egy teljes erdő venné körül a hatalmas helyet. A nagy füves területet fehér kerítések osztják több részre, amikben állatok legelésznek, az egyikben pár ló, míg tőlük messzebb néhány bárány van. A karámok mellett egy nagy épület terül el, az előtt pedig egy még annál is nagyobb, gyönyörű látványt nyújtó ház. Ámulásom közben Chanyeol összefonja az ujjaikat és elindul a ház felé. Továbbra is csodálkozó tekintettel, engedelmesen megyek utána, miközben mindent alaposan megnézek. Kinyitja a kétszárnyú bejárati ajtót és ismét eláll a lélegzetem. A ház belül galériás, egy csigalépcső vezet az emeletre, ahol ajtók sokaságát látom, a földszinten pedig az egybenyitott terektől tágasabbnak tűnik a tér. A mennyezetről egy hatalmas csillár lóg az asztalok és székek fölött, jobb kéz felől egy bárpult van, mögötte pedig egy egész falnyi polc, amin alkoholos üvegek sokasága sorakozik. A többi falat lovas festmények, bekeretezett oklevelek díszítik.

- Tetszik? - vigyorog Chanyeol.

- Ü-ühüm – bólogatok elhűlve.

A kezemet még mindig fogva elindul a lépcső alatti ajtó felé, majd oda is otthonos viselkedéssel benyit. Egy nagy irodába kerülünk, újabb gyönyörű festmények, könyvespolcok, díjak, oklevelek és egy idősebb, őszülőfélben lévő férfi ül az ajtóval szemben lévő íróasztal mögött.

- Channie! - rikkan fel a mély hangjával.

Azonnal felpattan a helyéről és széttárt karokkal jön Chanyeol-hoz, aki elengedi a kezem és szorosan magához öleli az urat, majd egymásba karolva felém fordulnak.

- Ő a nagybátyám, Park Jungsu.

- Te biztosan Hani kisasszony vagy, akiről már annyit hallottam – kézfejen csókol. - Meglep, hogy Channie-val egyáltalán szóba áll egy ilyen gyönyörű teremtés – mosolyog.

- Köszönöm szépen – pironkodok.

- Jajj – legyint. - Hagyd a hülye formális beszédet! Nem vagyok én olyan öreg!

- Csak szeretnéd, te vén róka – nevetve vágja hátba Chanyeol.

- Ne szemtelenkedj, fiam – a hangja komolyságot tükröz, de közben mosolyog. - Na, mit akartok elsőként csinálni?

- Sea Urchin*! - kiált fel a fiatalabb.

Megragadja a kezem és lendületes léptekkel indul meg, engem húzva maga után, miközben Jungsu hangos nevetéssel reagál a történtek láttán. Fogalmam sincs, hogy mit jelenthet, amit Chanyeol kiabált, botladozva követem ki a házból, áthaladunk a kiépített úton, ami a másik épülethez vezet. Belépve megtorpanok, és ő ezzel nem törődve elengedi a kezem és beljebb rohan. Ismét földön lévő állal fordulok körbe a hosszú, tégla padozatú folyosó elején állva, aminek a két oldalán boxok sorakoznak fel. A legtöbbjük üres, csak néhányban ácsorognak különböző színű lovak. Chanyeol-t már sehol se látom, de most más köti le a figyelmem, lassú léptekkel haladok előre, megcsodálva az összes jószágot. Az egyik fakó színűnek [kép] felkeltem a figyelmét, a boksz ajtaja fölött kinéz és a füleit hegyezve, nyakát kinyújtva szaglászik felém, szőre teljesen az aranyra emlékeztet. Közelebb lépek hozzá, miközben a nagy, kifejező szemeit nézem. Mosolyogva nyújtom felé a kezem, amit óvatosan szagol meg, majd a homlokától az orráig terjedő fehér folton végigsimítok. Lepillantok az ajtón lévő táblára, amin az adatai szerepelnek.

- Szia, Haru – tovább simogatom, szinte belesimul a tenyerembe.

- Hé! Rossz fiú! - jön a távolból Chanyeol hangja, de őt még mindig nem látom.

Otthagyom újdonsült barátom és elindulok a kínlódó hangok irányába, amik az egyik ló felől jönnek. Neki nagyobb termete van, mint a többinek, szürke szőre hol világosabb, hol sötétebb és kis fehér foltok tarkítják [kép], és a szájából lóg ki Chanyeol pólója, aki félmeztelenül, elszántan próbálja kirángatni onnan.

- Add vissza! El fogod tépni! - veszekszik az állattal, de az meg se mozdul. - Jól van, akkor legyen a tiéd! - elengedi a textilt.

- Oh, szóval ő Sea Urchin... - nézem a névtáblát.

- Ő egy igazi gengszter... - megsimogatja a nyakát.

- Miért adtad neki a pólód?

- Nem adtam neki, egyszerűen lehúzta rólam a kis töketlen – háborog.

Belépek a boxba, érzem ahogy a szalma ropog a lábam alatt, miközben Sea Urchin elé lépkedek. Megfogom Chanyeol pólóját, amit még kitartóan tartogat a fogai közt.

- Engedd el szépen.

Szavaimra kinyitja a száját és nem túl jó állapotban, de a kezembe kerül az ellopott ruha, amit diadalmas mosollyal nyújtok Chanyeol-nak.

- Tetszel neki – vigyorog, miközben felveszi a pólóját, aminek az alján egy nyáltócsa van. - Ültél már lovon?

- Öhm... gyerekkoromban.

Már megint az a sejtelmes mosoly van a képén.

- Mi folyik itt, fiatalok? - jelenik meg Jungsu, hatalmas vigyorral az arcán.

- Mutasd meg Hani-nak a barikat, amíg elrendezem ezt a töketlent.

- Szegényt ne hívd már így – hevesen kezd mutogatni a négylábúra. - Majd téged is kiheréltetlek és meglátjuk mit szólsz a töketlenséghez.

Most is mérgesnek hangzik, de Chanyeol egy jót nevet rajta, ezért valószínűleg ezt is viccnek szánta.

Követem nagybácsit a bárányok karámjához, kinyitja előttem a kaput, udvariasan előre enged, majd maga után visszacsukja.

- Istenem – szökik ki belőlem magas hangon, amint megpillantok négy kis birkát.

Leguggolok és mosolyogva nézem az egyiket, amelyik csak pár méterre van tőlem és kíváncsian méreget.

- Öt hetesek – ereszkedik le mellém Jungsu.

- Nagyon édesek – a kezemmel piszkálni kezdem a füvet, hogy magamhoz csalogassam a csöppséget.

Nagy bizonytalanságok közepette lépked felém, érdeklődve szaglászik a levegőbe, végül elég közel jön, hogy nagy örömömre megsimogathassam. Attól a pillanattól kezdve pedig egészen a lábaimig merészkedik és, mint egy kiskutya a fejét tartva hagyja, hogy simogassam.

- Reménykedtem benne, hogy Chanyeol nem egy városi picsát akar idehozni – kuncog mellettem az idősebb.

- Városi vagyok – közlöm mosolyogva.

- Azokra gondolok, akik félnek attól, hogy piszkos lesz a kezük. Channie rengeteget beszélt rólad, a csillagos égig magasztalt, már azt hittem, hogy főbe lövöm a puskámmal, de még jó, hogy nem tettem, mert már értem, hogy miért van annyira oda érted – nevet.
- Azt hiszem kicsit szomorú lettem volna, ha megölöd.
Szavaimra hangosan felnevet.
- Tetszik a humorod - nevetgéli.

Az ő humora furcsa, az biztos, de ennek ellenére is szimpatikus, és el sem tudom képzelni, hogy mennyi munkája lehet ebben a helyben. Nem sokkal később paták hangjára figyelünk fel, Chanyeol felnyergelve vezeti ki Sea Urchin-t az istállóból, majd egy intéssel odahív magához. Abbahagyom a birka kényeztetését, aki vígan baktat vissza a testvéreihez legelni, és bizonytalan léptekkel megyek Chanyeol-hoz.

- Ugye ezt nem gondolod komolyan? - megilletődve nézem a felszerszámozott lovat.

Nem válaszol, csak mosolyog és ad egy csókot. Tartok egy kicsit a lovaglástól, de közben izgatott is vagyok. Az óriásmanó segítségével felülök a nyereg mögé, ő pedig a kengyelbe lépve könnyedén beleül a western nyeregbe, automatikusan átkarolom a derekát.

- Délre érjetek vissza – utasítja Jungsu. - Nagyon vékony a leány, kiadós ebédre számítsatok.

- Oké.

Int egyet Chanyeol, majd nyelvével csettint egyet, mire Sea Urchin lépésben megindul alattunk, az erdőbe vezető ösvény felé. A talaj messzinek tűnik a hátáról, de biztonságban érzem magam és csak élvezem, ahogy a ló mozgása ringat.

- Na, eddig hogy érzed magad? - sandít hátra Chanyeol.

- Nagyon jól – szorosabban ölelem a derekát. - Jó egy kicsit elszakadni a városi légkörtől.

- Hát... ez még csak az első nap – talányos a hangja.

- Az első? Nekem hétfőn már vissza kell mennem dolgozni – mondom csalódottan.

- Nem gond, csak a hétvégét akarom itt tölteni.

Vele akár az egész életemet leélném itt. Még sosem éreztem magam ennyire szabad lelkűnek, mintha a világ csak az enyém lenne, minden gondom eltűnt, csakis a boldogságot érzem.

Beérünk az erdőbe, a keskeny ösvényt beárnyékolják a fák, amik mindkét oldalról szorosan körbeveszik.

- Azt valahogy elfelejtetted emílteni, hogy neked egy ilyen oldalad is van – közlöm.

- Baekhyun-on kívül csak te tudsz erről.

- Ohh... - megszeppenek.

- Kiskoromban sokat látogattam a nagybátyám, aztán amíg általánosba jártam nem jöttem túl sokszor, mert Szöul elég messze van innen. Gimibe ide jártam a környéken, úgyhogy akkor nem volt probléma. Ezt a kis szemetet pedig a tizennyolcadik születésnapomra kaptam – megveregeti Sea Urchin nyakát.

- Ahogy elnézem nagyon bensőséges a kapcsolatotok – nevetek.

- Igen – kuncog. - Csak ő a hülye csínyeivel fejezi ki a szeretetét.

Sétáltunk egy nagy kört az erdőben, majd visszamentünk az istállóba. Sea Urchin az én testemet találja tökéletes vakarónak a viszkető fejéhez, amit a ruhámhoz dörzsöl.

- Te szemét, ne molesztáld a kedvesem! - lép ki Chanyeol a nyergesből.

Lova azonnal felkapja a fejét és oldalra fordul, mintha játszaná az ártatlant. Jól esett a lovaglás, valahogy kitisztult a fejem, ezek után egy kusza gondolatom sincs, ami elterelhetné a figyelmemet.
Pontban délt üt az óra, amikor belépünk az étkezőbe, ahol egy megterített asztal vár. Jungsu képes volt csak miattunk idehívni egy szakácsot, aki három fogásos ebédet készített nekünk. A nagybácsi unszolására kénytelen voltam mindenből enni és a desszert után már majd' kipukkadtam, annyira tele voltam a finomabbnál finomabb ételekkel, amiket egy pohár házi készítésű borral öblítettünk le, ami Jungsu saját borospincéjéből származott.

- Én megyek, elrendezem a jószágokat, addig ti menjetek, pihenjetek le.

- Elkérhetem a faház kulcsát? - Chanyeol előveszi a könyörgő tekintetét.

- Ejj... - nagybácsi rázza a fejét, több cöcögés közben. - Ennyire hangosak lennétek szex közben, hogy olyan messze akartok menni? - vigyorog.

Enyhén szólva kellemetlen a helyzet, érzem, hogy az arcom vörösödik, de Chanyeol csak halkan felnevet.

- Nem azért, csak-

- Nem kell magyarázkodnod, menjetek, ha kettecskén turbékolni akartok – legyint.

Kinyitja a faliszekrényt, amiben több kulcs is lóg az akasztóján, felcímkézve.

Autóval megyünk pár kilométerrel messzebb a tanyától, ahol a kis házat szintén fák veszik körbe, nem olyan nagy távolságra tőle van egy tó is és Chanyeol tényleg nem viccelt, a házikó valóban fából van, kivül-belül.


* Sea Urchin = tengeri sün