50. Fejezet

Hétfő délelőtt van, zavart és feszült vagyok, nem tudok a munkára koncentrálni, mert a fejemben folyamatosan Sehun jár. Próbálok valami megoldást találni rá, hogy visszahozzam a normális Sehunt... már amennyire normálisnak mondható a régi énje.

Az egyik vásárló távozásának pillanatában megszólal a telefonom, Heeyoung nevével a kijelzőn.

- Beülünk valahova kávézni? - vidáman kérdezi.

- Ah, nem lehet – sóhajtok. - Dolgozok, körülbelül három óra múlva végzek...

- Nekem akkor is jó. Visszahívsz?

- Persze – közben a mobilom pittyegéssel jelzi, hogy van még egy hívásom. - Most le kell tennem.

Megvárom amíg a barátnőm elköszön, majd fogadom a Jongintól jövő hívást.

- Na? Mire jutottál? - hangján érezhető a feszültség.

- Beszéltem vele... vagyis próbáltam... - felsóhajtok. - Igazad volt, már nem is önmaga.

- Nem bántott, ugye? - bizonytalanul kérdezi.

- Fizikailag nem, de ezt inkább hagyjuk... - hallom, hogy hirtelen vesz egy nagy levegőt meglepettségében. - Nem akarom, hogy tönkretegye magát.

- Ahogy én sem – helyesel. - Kitalálunk valamit.

- Van már valami ötleted? - kérdésem közben Chanyeol lép be a boltba.

Mosolyogva int egyet és a pénztár előtt megállva türelmesen vár. Kimegyek a pult mögül és egy csókot nyomok a szájára, majd igyekszem úgy helyezkedni, hogy ő ne hallja Jongin szavait.

- Maradt itt pár cucca, azokért még biztos visszajön... Akkor megpróbálok beszélni vele.

- Mindenképp szólj, ha ott lesz.

- Rendben...

- Hé... - halkan szólalok meg. - Fel a fejjel, megoldjuk – keserű hangját hallva próbálom felvidítani.

- Nem tudom...

- Eddig is voltak hülyeségei és ez után is lesznek, de ő mindig a te barátod marad.

- Köszönöm – érződik a mosolya.

- Majd még beszélünk – Chanyeolra pillantok, aki láthatóan érdeklődik. - Szia.

- Szia – megszakad a vonal.

Az óriásmanó elé lépek, karjaimat a dereka köré fonom, ő pedig lehajol és ad egy szájrapuszit.

- Minden oké? - kíváncsian néz a szemeimbe.

- Igen, csak Heeyoung körül van egy kis dráma – füllentek.

- Nők... – forgatja a szemeit, de nem tudja sokáig színlelni a komolyságot és felnevet.

- Pasik... - utánozom.

El akarom tolni magamtól – a sértődöttség megjátszása érdekében – de ő szorosan átkarol, kezeit összekulcsolja a derekamon és széles vigyorral az arcán néz le rám. Egy ideig nézzük egymást, majd tekintete egy szelíd mosollyal válik gyengéddé.

- Nagyon szeretlek – halkan mondja, de hangsúlyozva.

- Én is téged – mellkasához bújok. - De dolgoznom kéne...

- Most úgy sincs itt senki.

Egyik karját felemeli, a nyakamnál átölel vele, míg a másik keze a derekamon marad és másodpercekig csak így ácsorgunk. Az ölelésében biztonságban érzem magam, és jól esik a törődését is érezni, ezekben a pillanatokban elfelejtek minden gondot és csak élvezem Chanyeol közelségét, férfiasan édes illatát.

A gyomrom görcsben van, kissé feszülten ülök a váróteremben, de igyekszem mindent leplezni a mellettem lévő kisgyerekes anyuka előtt. Egy lopott pillantást vetek felé, mikor óvatos mozdulatokkal simogatja a babakocsiban alvó csecsemő fejét. Elmosolyodok a látványon, de közben a szívem is összeszorul. Nem tart sokáig ez az érzés, mert a rendelőből kijövő nővér az én nevemet mondja. Fújtatva pattanok fel a székből és bemegyek. Nem kötnek jó emlékek a helyhez, ezért van az, hogy jobban félek a nőgyógyásztól, mint a fogorvostól.

A bent lévő negyven év körüli nő kedvesen mosolyog rám, ami valamennyire megnyugtat. Int az ágy felé, én pedig leülök, ujjaimat egymásba fonva gyürködöm.

- Miben segíthetek? - barátságosan szól hozzám, a maga reszelős hangján.

A vizsgálat után gyors léptekkel megyek az egyik belvárosi kávézóba, hogy időben odaérjek. Az ajtón belépve rögtön kiszúrom Heeyoungot, aki vidáman kalimpál a kezével, hogy észrevegyem. Felfedezek mellette egy másik lányt is, és szívem szerint már sarkon is fordulnék, de legyőzöm ezt az akaratot, leülök az asztalukhoz.

- Szia – Nari megjátszott vidámsággal üdvözöl.

Egy szúrós pillantást vetek Heeyoung felé, de ő erre csak értetlenül vállat von, úgy tesz, mintha nem értené, hogy mi a bajom.

Több variáció is felmerült bennem a magyarázatra, hogy Nari miért viselkedik úgy, mintha jóban lennénk.

Egy: Vissza akarja szerezni Jongint, rajtam keresztül. Kettő: Beverte a fejét, és amnéziás lett. Három: Vagy tényleg megváltozott. Bár az utóbbit kétlem.

Szép csendben iszom a kávémat, miközben ők trécselnek. Próbálnak bevonni a beszélgetésbe, de mindig egy rövid válasszal lerendezem a dolgokat.

- Hozok sütit – kel fel Nari.

- Nekünk is! - vigyorog Heeyoung. - A szokásosat.

- Oké – mosolyog Nari, és elsétál a pulthoz.

- Hé – fordul felém a barátnőm. - Nari tök jófej, nem tudom, hogy mi a bajod vele – grimaszol.

- Mondtam már, hogy nincs bajom vele, csak megvan róla a véleményem.

- Ennyivel nem magyarázod meg.

- Hát jó – fújtatok. - Emlékszel Jonginra?

- A cukifiú – mosolyog. - Emlékszem. Mi van vele?

- Ugye mondtam, hogy mi történt vele kapcsolatban – próbálom rávezetni a lényegre.

- Igen – bólint.

- Az a régi ismerős, akivel együtt voltak az Nari volt – a hangomban még én is felfedezem az utálatot.

- Mi?! - rikkant fel.

Hangos pisszegéssel intem csendre.

- Ezt ő nem is említette, mi? - cinikus mosoly van az arcomon.

Az említett személy visszaér az asztalhoz, mit sem sejtő jókedvvel teszi elénk a habos sütiket.

A percek csendben telnek, Heeyoung meg se próbálja leplezni a zavarodottságát, de egyszer sem pillant Narira. Nem az volt a célom, hogy megutáltassam vele, mert nem zavar, hogy ők barátnők, de mégis örömmel tölt el, hogy az igazság hallatán Heeyoung véleménye is megváltozott. Ez a dög pedig teljesen vak, fel sem tűnik neki, hogy megváltozott a légkör.

Chanyeol PoV:

Izgatottan teszem az asztalra a vékony, karcsú vázát, amiben egy szál vörös rózsa díszeleg, majd hátrébb lépve megcsodálom a művem. Makulátlan, fehér terítő; gondosan elmosott tányérok, evőeszközök; néhány gyertya, és Baekhyunt is megkértem, hogy menjen át a barátnőjéhez. Minden megvan ami egy romantikus vacsorához kell. Az órára pillantok, ami nyolc órát mutat, sietnem kell, mert Hani bármelyik percben megjöhet.

Nagy léptekkel megyek a szobámba, felveszem az előre kikészített ruhát, egy sötét farmert és fehér inget, majd a tükör előtt megigazítok még néhány tincset. Végignézek magamon, és a látványom túl hivatalos, ezért az ing első három gombját kigombolom, de úgy igazítom magamon, hogy éppen kilátszódjon némi bőrfelület a mellkasomból.

Halk kopogásra leszek figyelmes, akaratlanul is széles mosolyra húzódnak az ajkaim. Ajtót nyitok, Hani meglepetten néz végig rajtam.

- Ha mondtad volna én is kiöltözök – mosolyog.

- Nem kell, te így is gyönyörű vagy – egyik kezemmel átkarolom, egy csókot nyomok a szájára.

Bejön, a konyhába invitálom, de az ajtóban meg is torpan. Meglepetten néz körbe, majd kezem a hátára helyezem és beljebb vezetem. Kihúzom az egyik széket, megvárom amíg leül, majd visszatolom, és nyomok egy puszit Hani fejére.

A csendet a halk, elismerő hümmögései törik meg.

- Nagyon finom – mosolyog. - Mostantól elvárom, hogy minden nap főzz nekem – kuncog.

- Nekem nincs ellenemre.

Belekortyolok a tányérom melletti pohárba, a benne lévő bort ízlelve figyelem Hanit, arcom teljesen kifejezéstelen.

- Mi az? - kérdőn pislog.

- Van valami baj? - visszateszem a poharat az asztalra.

Lenéz a tányérjára és a rajta lévő ételt kezdi tologatni ide-oda az evőeszközzel, habozik a válasszal, amitől azonnal feltör bennem az aggodalom. Eltolom a porcelánlapot az asztal közepe felé, hogy helyet csináljak, és összefont karjaimat az asztalra teszem, miközben Hanit nézem. Olyan, mintha magában vitatkozna, hogy megszólaljon-e vagy ne. Finoman teszi le a pálcikákat a kezéből, majd felnéz rám, tekintete zavaros, nem tudok belőle következtetni semmire.

- Ma voltam orvosnál – halkan mondja.

- Orvosnál? - értetlenül kérdezek vissza.

- Nőgyógyásznál, általános vizsgálaton – megnyugszom, de az aggodalom nem tűnik el teljesen. - Megkérdeztem, hogy miért fájhat... - elhallgat.

- Igen... és?

- Azt a választ kaptam, hogy fizikailag teljesen egészséges vagyok, inkább mentális bajok vannak – láthatóan zavarban van, miközben kimondja ezeket a szavakat.

- Mentális? - kérdésemre vállat von.

- Én sem értem... Nem gondolom azt, hogy bármi baj lenne a kapcsolatunkban.

- Hát én se – helyeselek.

Pár másodpercre csend telepszik közénk, mindketten a gondolatainkba temetkezünk. Megbízom Haniban, nem hiszem azt, hogy bármit titkolna előlem, de bosszant a tudat, hogy én semmit se tudok tenni.