49. Fejezet

Kiszállok az autóból és rossz érzés fog el az ismerős helyet meglátva. Jongin megint a Coffee Chu nevű kávézóba hozott, ahol eddig csak egyszer jártam, de akkor is rossz emlékeket hagyott bennem, ugyanis itt tudtam meg, hogy Sehun megbízhatatlan.

Jonginnal szemben ülve figyelem a feszültséget tükröző arcát.

- Nos...? - félve szólalok meg. - Mi a baj?

- Sehun - ajkai is egy pillanatra megfeszülnek. - Fogta, magát és elment...

- Mi? Hogy érted ezt?

- Csapzottan jött haza reggel, aztán amikor délután felébredt megkérdeztem tőle, hogy merre járt, ezen felkapta a vizet, csúnyán összevesztünk, összepakolt és elment.

- De hova ment? - meglepetten pislogok.

- Van ez a lány... Minah - fintorog. - Nem éppen a társadalom büszkesége és teljesen kifordította magából.

- Kicsit pontosabban...? - kíváncsi vagyok a részletekre is.

- Együtt voltak éjszaka és ki tudja, hogy mit csináltak... Ráadásul Sehun épp a verandán cigizett, mielőtt elment volna és ez verte ki nálam a biztosítékot...

Szóhoz se jutok. Két napot voltam távol, de mire hazajövök a feje tetején áll minden.

- Ezt nem értem... Ők ketten most együtt vannak?

- Fogalmam sincs - vállat von.

- Beszélek a hülye fejével - mondom bosszúsan.

- Nem hiszem, hogy tudsz hatni rá, a lány teljesen elvette az eszét.

- Meglátjuk.

Látom Jongin arcán a csalódottságot, de engem inkább dühít a dolog. Nem hittem volna, hogy Sehun még magán is túltesz és elviselhetetlenebbé válik.

- És hogy telt a hétvégéd? - Jongin egy mosolyt erőltet magára.

- Jól – én is elmosolyodok. - Chanyeol elvitt a nagybátyjához, akinek saját farmja van...

Jongin nagy érdeklődést mutat, ezért körvonalakban mesélek neki az elmúlt két napról.

- Sok sikert - szól utánam, miközben kiszállok az autóból.

Mosolyogva intek, és a lépcsőház felé haladva elő is kapom a telefonom, felhívom Sehun-t.

- Mi van? - későn veszi fel.

- Neked is szia...

- Tudom, hogy mit akarsz, nem is kell próbálkoznod - hangja rideg, elutasító.

- Miről beszélsz? - játszom a hülyét.

- Arról, hogy Jongin valószínűleg már panaszkodott.

- Jongin? - meglepettséget színlelek. - Nemrég értem haza, még nem is beszéltem vele. Azért hívlak, hogy összefutunk-e?

- Most?

- Akár.

Pár másodpercig csend van, csak morajlást hallok a háttérben, mintha valaki mással beszélne.

- Jól van – válaszol végül.

- Oké, akkor átugrom.

- Ne! - pontosan úgy reagál, ahogy azt vártam. - Majd én megyek.

És azzal le is teszi. Időközben felérek a lakásba, és próbálom elnyomni magamban a feszültséget, hogy ne ugorjak Sehun-nak, ha megérkezik. Letagadom, hogy bármit tudnék, ez által magam is meg tudok bizonyosodni a változásról anélkül, hogy rögtön veszekedésbe kezdenénk.

Körülbelül fél óra múlva megérkezik, a szokásos, kifejezéstelen tekintetével lép a lakásba.

- Miért akartál látni? - felém fordul, hangja számonkérő.

- Mert régen találkoztunk - mosolygok.

- Vagy úgy... - gyanakvóan méreget.

- Miért nem mész beljebb? - kérdezem kedvesen, miközben becsukom az ajtót.

Elfordul tőlem, az utolsó pillanatban vág be egy fintort, amit még éppen észreveszek, de figyelmen kívül hagyom. Megyek utána a nappali felé, megcsap a bagószag, mire befogom az orrom, amíg le nem ül.

- Jesszusom... - én is leülök a kanapéra, távol Sehuntól. - Te mióta cigizel?

- Semmi közöd hozzá – felhúzza a lábait, törökülésbe helyezkedik.

- Ennél még az orrfacsaró parfümöd is illatosabb.

- Ha azért hívtál, hogy-

- Jó – szakítom félbe a felmorranását. - Ne haragudj.

- Inkább azzal dicsekedj, hogy hova tűntél – sejtelmesen elmosolyodik. - Jongin halálra aggódta magát miattad.

- Oh... - nem számítottam rá, hogy ő is megemlíti az „eltűnésem”. - Chanyeol elvitt a nagybátyjához.

- Ejha – egyik szemöldöke megemelkedik, a mosolyát ezzel pimasszá teszi. - És lefeküdtetek már? Nem is, inkább úgy kérdezem, hogy milyen volt?

- Semmi közöd hozzá – felháborodva idézem a nemrég elhangzott szavait.

- Jobb volt, mint velem? - még mindig ugyan az a kifejezés van az arcán, hangjában némi gúnyt fedezek fel.

- Sehun, most komolyan...

- Nagyobb a farka, mint az enyém?

- Sehun! - próbálom elhallgattatni.

- Miért vörösödsz?

Arcomhoz kapok, mindkét tenyeremmel próbálom takarni a vöröslő felületeket, sikerült szörnyen kellemetlen helyzetbe hoznia. Halkan felnevet, vagyis inkább kinevet. Szúrós szemekkel nézem őt, igyekszem visszafogni magam, mert lassan a dühtől vöröslök.
- Mellesleg, mintha kicsit híztál volna - pimasz tekintete mégjobban bosszant. - Az az ember nem mozgat meg rendesen az ágyban?

- Mikor lettél ekkora tapintatlan paraszt? - kérdezem az ő stílusában.

- Eddig is az voltam – öntelten néz félre.

- De nem ennyire... - elengedem az arcom, ő pedig újra egy ördögi mosollyal néz rám.

- Legalább védekeztetek, vagy máris jön a gyerek?

Undorító, faragatlan a stílusa. Ilyennek még nem láttam, mintha azon lenne, hogy teljesen a földbe tiporjon és összetörje az önbecsülésem. Hát legyen, ha ő ilyen, akkor tőlem se várjon jobbat.

Döbbent tekintetemet egy ravasz mosolygásra cserélem:

- Neked milyen érzés volt Luhan fenekébe dugni a kukid? - rántok egyet a szemöldökeimen.

Egy pillanatra megfeszül, de gyorsan leplezi a hirtelen haragját egy cinikus mosollyal, és válaszként csak megrázza a fejét.

- Nagyobb seggfej vagy, mint eddig bármikor – csúszik ki a számon, igyekszem a legjobban kimutatni a jelenleg iránta érzett szánalmat.

- Az emberek változnak, Hani... - fújtat, kibontja egymásból a lábait, feláll és elindul kifelé.

- Jonginnak igaza volt – nem bírom tovább, szavaimra megtorpan. - Az a lány tényleg elvette az eszed.

- Mi van?! - felbőszülten fordul felém.

- Egyáltalán nem tetszik amivé váltál.

- Miért nem foglalkozol inkább Chanyeollal?! - felemeli a hangját.

- Ah, már értem – elmosolyodok. - Az zavar, hogy mellette vagyok az ágyban és nem veled?

- Cöh – cinikusan felnevet. - Álmodj csak, leányzó. Azt hiszem párszor mondtam már, hogy nekem te nem kellesz – kíméletlenül hangsúlyozza a szavakat, miközben egyenesen a szemeimbe néz.

- Értem – higgadtan felállok, karjaimat összefonom magam előtt. - Viszont nekem hiányzik a régi Sehun, akivel annyit lehetett hülyéskedni, akivel élveztük egymás cukkolását és nem sárral dobáltuk a másikat, hogy minél kínosabban érezze magát.

Ismét felnevet, de csak épphogy kivillannak a fehér fogai, majd mosolyogva lépked felém, a kellő közelségben egyik kezét a vállamra teszi. Gerince meghajlik, egészen közel hajol, de közben szilárdan tartom vele a szemkontaktust.

- Az a Sehun szerelmes volt beléd, de ő eltűnt a nagy szerelemmel együtt – lassan hagyják el a szavak az ajkait, mintha azt akarná, hogy ezt jól jegyezzem meg.

- Valóban? - továbbra is nyugalmat színlelek. - És mitől párolgott el az a „nagy szerelem”?

- Rájöttem, hogy egyáltalán nem vagy olyan értékes, mint gondoltam eleinte.

- Hm... szóval értéktelennek tartasz... - nem tud felidegesíteni és ez láthatóan zavarja.

Mélyen nézek tág pupilláiba, miközben végignyal alsó ajkán, s tekintete továbbra is komoly. Várok a megszólalására, majd ismét elmosolyodik, ördögi szikra csillog a szemeiben. Fejét enyhén oldalra dönti, szabad kezét arcomhoz emeli, kézfejével végigsimít a halántékomtól az állkapcsomon át, egészen az államig, közben keze mozgását figyelni.

- Chanyeol tud róla, hogy még előtte jártam benned? - halkan kérdezi, reakciómat látva még szélesebb a mosolya. - Hmm... Kíváncsi vagyok mit szólna hozzá...

- Nem lehetsz ekkora-

- Seggfej? - fejezi be a mondatot.

- Most épp az undorító féreg jelzőt mondtam volna.

- Hahh – felnevet. - Ez történik akkor, amikor az ember leszar mindent és mindenkit, azt tesz és mond, amit csak akar.

Ki ez?! Ki ez az őrült pszichopata?! Nem, az nem lehet... ő nem Sehun! Felháborodva üvöltöznek a gondolatok a fejemben. Arcomra is kiül a zavartság.

- Na, mi az? - most hüvelykujjával az alsó ajkamat piszkálja. - Megijedtél, hogy Chanyeol is megtudja amit annyira titkolsz? Ennyire szégyelled a dolgot? Megbántad már, hogy belementél? - egyik kérdésére se válaszolok, csak bámulok a szemeibe, de mintha nem is ő lenne. - Bezzeg erre nem gondoltál, amikor az élvezettől nyögdécseltél alattam...

Szavaitól elsüllyednék a föld alá szégyenemben, de ezt nem mutatom ki, mert tudom, hogy pontosan ez a célja.

- Mire akarsz kilyukadni? - szólalok meg végre.

- Semmire – abbahagyja ajkam simogatását. - Csak a tényekkel szembesítelek.

- Köszönöm szépen, de ebből nem kérek.

A vállamon pihenő kezét megpróbálom lesöpörni magamról, de nem hagyja.

- Chanyeolnak tudnia kell az igazságról – vigyorától a hideg ráz. - Te mondod el neki, vagy én?

- Miért csinálod ezt?

- Mert jól esik.

- Jól esik a végtelenségig alázni?! - bosszúságomat nem tudom tovább visszatartani. - Tényleg rád sem ismerek – csóválom a fejem.

- Akár nyugodtan is beszélgethettünk volna, ha nem azért hívtál volna fel, hogy te is számon kérj – elkomolyodik. - Jonginnal minden erőtökkel azon voltatok, hogy megváltoztassatok, hát tessék... ez lett belőle.

- Te miről beszélsz? Mi csak jót akarunk neked, nem-

- Meg a nagy lófaszt! - kiált fel hirtelen, mire megrezzenek. - Folyamatosan azt hallgattam tőletek, hogy milyen elviselhetetlen vagyok, mindig mindenbe belekötöttetek!

- Az a lány komolyan ilyen hülyeségekkel tömi a fejed? Átmosta az agyad, vagy mi?

- Annak a lánynak a kisujja is többet ér, mint te magad – sziszegi.

- Jól van, legyetek boldogok...

- Úgy lesz.

Pár másodpercig még tartjuk egymással a szemkontaktust, majd leveszi a kezét a vállamról, sarkon fordul és elsétál. Hallom minden egyes léptét a bejáratig, majd becsapódik az ajtó. Egyszerűen nem térek magamhoz...

Mi a franc volt ez!? Mi történt Sehunnal?! Egyedül maradtam az ordítozó gondolataimmal.