Kissé feszengve
ülök a kanapén, kortyolgatva egy pohár bort. Szemem sarkából
látom, hogy Chanyeol teljes testével felém fordul, egyik kezével
a támlára könyököl, a másikban pedig a poharat tartja.
- Nem akarsz
beszélni róla? - halkan kérdezi.
- Miről? -
felhúzom magam mellé a lábaim.
- Erről a
„mentális probléma” dologról – meglep, hogy halványan
mosolyog.
Azonnal zavarba
jövök, és nem tudom eldönteni, hogy a fejembe szállt alkoholtól,
vagy a kellemetlenségtől vörösödök-e.
- Öhm... - keresem
a szavakat. - Nem tudom. Fejben kellene rendeznem a dolgokat, de
akármennyit agyalok nem tudok olyat mondani, ami gátolna bármiben
is...
- Talán egy régi
emlék?
- Tessék? -
megszeppenve nézem sejtelmes arcát, akaratlanul is Sehunra
gondolok.
- Tudom, hogy nem
szereted, ha felhozom, de... lehet, hogy esetleg valamilyen rossz
élmény az oka a fájdalomnak...
Kifújom a tüdőmben
rekedt levegőt. Sejtem, hogy Sangwoora céloz, ami ebben az esetben
megnyugtat, mert egy pillanatra megijedtem, hogy Sehun elmondta mi
történt köztünk. Nehéz, hogy titkolom ezt Chanyeol előtt, de
fogalmam sincs, hogy miként reagálna, ha megtudná.
- Nem hiszem –
válaszolok egyszerűen. - Én tényleg vágyom a közelségedre és
kívánlak – zavaromban a poharat körkörösen mozgatom és
figyelem ahogy a bor lötykölődik benne.
Nem kapok semmilyen
választ csak arra figyelek fel, hogy Chanyeol kiveszi a kezemből a
törékeny üveget, és a kis üvegasztalra teszi az övé mellé –
amit ezek szerint korábban letett –, majd egyik kezét a tarkómra
futtatva, gyengéden megcsókol. Imádom, amikor ennyire óvatos,
ilyenkor érzem igazán, hogy mennyire szerencsésnek mondhatom
magam.
Jongin PoV:
Csend van.
Tökéletes, síri csend. Ellenben a fejemben hatalmas a zűrzavar és
a káosz. Gondolataim kiabálnak, értetlenkednek, sajnálkoznak.
Csak egy nap telt el, de Sehun nélkül minden annyira szürke és
szomorú, a hatalmas házban kicsinek érzem magam, mindenhol kong az
üresség. Még soha nem éreztem magam ennyire magányosnak;
elvesztettem a legjobb barátomat, aki a fájdalom mellett rengeteg
emléket is itt hagyott nekem, jókat és rosszakat egyaránt. Ő
volt az, akiben kifogástalanul megbíztam, támogattuk egymást,
kiálltunk egymás mellett, testvérként szerettük a másikat, de
ez egyik napról a másikra véget ért. Fogalmam sincs, hogy hol
ronthattam el. Hagynom kellett volna, hogy megmaradjon olyannak
amilyen, de akkor nem sok emberre számíthatott volna az életben.
Szinte csak én voltam neki, és féltem attól, hogy amikor már én
sem leszek – valamilyen oknál fogva –, akkor nem marad senkije.
Rengeteg szép
pillanatot köszönhetek neki, amikre most fájó szívvel gondolok
vissza. Hát ennyi lenne? Így fog véget érni egy igaz barátság?
Azonnal kitörlöm
a felbukkanó könnycseppet a szememből, és átfordulok a másik
oldalamra. A pozícióváltás se segít, továbbra se tudok
elaludni, a szemeim egyszerűen nem csukódnak le, csak bámulok
magam elé a sötétségbe. Jelen pillanatban furcsa gondolatok
férkőznek a fejembe, amik eddig még soha. Erős késztetést érzek
rá, hogy a hámrétegem megszakításával apró sebeket ejtsek
magamon, amik enyhítenék azt a fájdalmat, ami belül lapul. Nem!
Legyőzöm a bizarr gondolatokat, mélyen magamba fojtom őket.
Az egyetlen, ami most segítene az Hani jelenléte lenne, de
tisztában vagyok vele, hogy most Chanyeollal van. A másik, aki
elmulasztaná a fájdalmat az maga az okozója, Sehun, de tudom, hogy
az most lehetetlen, így hát nem is gyötröm magam még jobban.
Sehun PoV:
A hajnali órákban,
őrült tempóban rohanok az utcán. Ilyenkor érzem magam igazán
szabadnak, és a rabjává váltam a gondolatnak, hogy bármit
megtehetek, amit csak akarok. Befordulok még egy sarkon, ahol Minah
vár rám, értetlen tekintettel figyeli, ahogy galoppozok felé. Nem
lassítok, közel érve megragadom a kezét és húzom magam után.
- Álljanak meg! -
kiáltja egy erélyes, tiszteletet követelő hang.
Minah felnevet, az
én arcomon is egy széles vigyor van, miközben loholunk tovább a
követőnk elől. Pár utcán át még tart amíg fel nem ugrunk egy
éppen induló buszra az egyik megállóban. Az ablakból vigyorogva
integetünk a rendőrnek, aki láthatóan bosszankodik, amiért
leráztuk.
Elengedem Minah
kezét, zihálva vágódunk le két ülésre, a jármű hátsó
részében.
- Megvan? -
vigyorog rám a fekete hajú lány.
Nem válaszolok,
csak egy öntelt nézéssel a kezébe nyomom a kis, átlátszó
zacskót.
- Isten vagy, Sehun
– egy puszit nyom az arcomra. - Ez elég lesz egy darabig –
zsebébe mélyeszti a szerzeményt.
Szöul egyik
lepukkant részén szállunk le, Guryeongban. Az egész hely egy
szellemvárosra emlékeztet, mindenhol szemét, az aszfalt repedezik,
egymáshoz közel rengeteg omladozó épület, fémlapokból
eszkábált házak, utunkat szokás szerint most is csontsovány
kutyák és macskák keresztezik, akik rémülten szaladnak távolabb,
egy lélek sincs sehol, mintha tényleg elhagyatott lenne a hely, a
távolban pedig a tökéletes ellentétét tükrözik a
felhőkarcolók.
Már távolról
hallani a többiek nevetgélését abból a bizonyos épületből,
amit mi csak barlangnak nevezünk. Valójában egy régi
raktárépület, ahova évekkel ezelőtt beköltöztek és meglepően
otthonos. Előttem Minah a zacskót lengetve lép be, a bent lévők
hangos ujjongásban törnek ki.
Egy tökéletes
kört alkotva ülünk a földön, mindenkin áthaladva körbemegy a
cigi, amiben a hagyományos dohányon kívül kis ízesítő is van,
amit újonnan sikerült beszereznem.
- Megkergetett
minket egy zsernyák – meséli Minah.
- Micsoda? -
meglepetten pislog rá Minseok.
Minseok – a
társaságban inkább Xiumin – négy évvel idősebb nálam, de ez
sokszor megkérdőjelezhető a viselkedése alapján.
- Hogy történt? -
kérdezi Kyungsoo.
Kyungsoo –
fedőnevén D.O – ő csak egy évvel idősebb, mint én, de
Xiuminnal ellentétben ő érett és gondoskodó típus.
- Nem tudom, engem
úgy ráncigált magával amikor már üldezték – mutat felém
Minah.
- Mondd már mi
volt! - sürget Jongdae.
Na igen, Chen már
kevésbé hasonlítható a többiekhez. Mondanom sem kell, hogy ő is
idősebb nálam és ő az egyetlen, aki nem igazán örül a bandához
való csatlakozásomnak, ugyanis ő Minah barátja, és az
észrevételeim szerint eszi a féltékenység, hátha elveszem tőle.
- Távolról
figyelte az üzletelést, amikor megvettem a cuccot – kezdek bele.
- A társa a dealert vette üldözőbe, ő pedig engem, de esélye se
volt – elmosolyodok.
Rám kerül a sor,
Xiumin átadja a spanglit.
Hani PoV:
Chanyeol súlya az
ágy puha matracába nyom, ahogy a lábaim közt fekszik, mindketten
anyaszült meztelenek vagyunk. Lassan mozog bennem, miközben
szenvedélyesen csókol, de mégis óvatos, és ezzel határozottan
eltereli a figyelmem az alfelemben uralkodó fájdalomról. Kezeim a
hátán pihennek, simogatom izzadtságtól gyöngyöző bőrét, majd
körmeimmel finoman végigkaristolok rajta, mire belemorran a csókba.
Elhúzza a fejét, megkeresi a tekintetem.
- Minden oké? -
arcomat fürkészi.
- Ühüm –
bólogatok.
Lökéseivel
mélyebbre kezd hatolni, egészen ütközésig, mire felnyögök és
karjaimat megfeszítve erősebben szorítom őt magamhoz. Lehunyom a
szemeim amikor fejét lehajtva puszikkal lepi el a vállam, elaraszol
a nyakamig, majd ott hosszasan elidőzve csókolgatja a bőröm,
közben a mozgása továbbra is lomha, elővigyázatos.
- Nagyon szeretlek
– mormolja a nyakamba.
Egy szót se tudok
kinyögni, túlságosan hatalmába kerít a kellemes érzés, ami
fokozatosan veszi át a fájdalom helyét. Lábaimat dereka köré
fonom, csípőmet megemelem, ez által késztetem a tempó
gyorsítására. Halkan kuncog, majd teljesíti is a kéréseimet,
csípője mozgása lendületesebbre vált. Felsóhajtok a mennyei
érzés felélénkülésére, teljes testemben szétárad, és a
fejemből kiürül minden gondolat, számomra most nincs senki más a
világon, csak Chanyeol és én. A nyakamat érő csókok
leváltódnak, ajkaival szívja a bőrömet, amitől éles sóhajok
hagyják el a szám. Percekig elidőzik, majd könyökeire
támaszkodik.
- Fáj? - arcomból
kisimítja a rakoncátlan hajszálakat.
- Nehm... –
sóhajtom.
Ad egy hosszas,
nyelves csókot, majd az ágy süppedéseiből érzem, hogy
felegyenesedik, tenyerein támaszkodva gyorsít, lökései erősebbek.
Fejemet hátravetve nyögök fel, kezeimmel a takarót markolom.
Minden ütközéskor tol rajtam egy aprót, ez által a melleim is
fel-le mozognak, és egyszerűen nem tudok betelni az érzéssel, ami
a lüktető alfelemből árad.
- Ahh... Még –
nyögöm.
Kezeit a derekam
két oldalára teszi és fokozatosan növeli az iramot, egészen a
végsebességig. Az ágy halk nyikorgással mozog alattunk, néhány
nagyobb lökésnél még a falhoz is ütődik; testünk érintkezése
a jellegzetes csattanó hangot hallatják, miközben én
prostituáltakat megszégyenítő hanggal nyögök.
Chanyeol hangos,
szaggatott légvételekkel, elszántan tartja az ütemet, és ezzel
már a fellegekben járok. Lehunyt pilláim alatt fennakadnak a
szemeim, minden egyes izmom megfeszül, hüvelyem erősen lüktet,
miközben tornádóként söpör végig rajtam az orgazmus, ami egy
hangos nyögés kíséretében jelenik meg. Hatalmasat élvezek, Chanyeol közben a derekamat erősebben markolva lök
még párat.
- Ah... - morran
fel az elélvezés pillanatában és lelassít.
Levezetésként
megtesz még néhány lassú mozdulatot, majd megfáradt testével
rám dől. Átkarolom izzadó hátát, csukott szemekkel hallgatom a
zihálását, közben kiélvezem a gyönyör utolsó darabkáját is.
Kell pár
másodperc, mire eljut a tudatomig, hogy mi is történt. Nem fájt.
A kezdeti fájdalom az első tíz percben eltűnt, pedig ez az
együttlét se volt másabb az eddigieknél. Megkönnyebbülés és
határtalan öröm költözik belém, amikor elér a felismerés,
hogy sikerült Chanyeol által a csúcsra jutni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése