40. Fejezet

Visszaülök Jongin mellé, de Sehun-nak nyoma sincs. Erősen gondolkozom a szavain. Nem tudom mire vélni őket, ahogy a tetteit sem. Annyira homályos minden, fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében, milyen okból tesz ilyen dolgokat és teljességgel összezavar. Képtelen vagyok a filmre koncentrálni, folyamatosan a válaszokat keresem a rengeteg kérdésre, amik a fejemben cikáznak.

- Minden rendben? - hajol hozzám Jongin, megérzem a kezét az enyémen.

- Öhm... - zavartan húzom el a karom. - Igen... - bólintok.

- Biztos? - arcomat fürkészi.

- Persze – egy mosolyt erőltetek magamra. - Hol van Sehun?

- Mikor kimentél azt mondta, hogy hazamegy – aprót von a vállán.

Haza, mi? Vagy inkább a női mosdóba...

Kínszenvedés volt a maradék egy óra, amíg a gondolataimba temetkeztem, és utána egy valóságos megkönnyebbülés kilépni a friss, esti levegőre. Mélyen beszívom a tüdőmbe, majd Jongin felé fordulok.

- Mondanom kell valamit... - kezdek bele halkan.

- Tudtam, hogy van valami – megragadja mindkét kezem. - Mi a baj?

- Pont ez... - bűnbánó tekintettel kihúzom a kezem az övéből. - Együtt vagyunk Chanyeol-lal – közlöm, miközben egyenesen a szemeibe nézek.

Az arca kifejezéstelen a hír hallatán, majd bólint, hogy tudomásul vette és elmosolyodik.

- És ezért vagy letörve?

- Nem, csak-

- Én őszintén örülök nektek – szól közbe. - Chanyeol jó srác, megérdemel téged, én pedig mindent elrontottam már a legelején, úgyhogy ezt fair dolognak tartom – szavai tényleg őszintének hangzanak.

Egy egész hegység szakad le a szívemről, megkönnyebbülten felsóhajtok.

- Gyere, hazaviszlek – átkarol. - Attól még hozzád érhetek ugye? - kuncog.

Jongin PoV:

Megállok a parkolóban, de nem állítom le az autó motorját.

- Köszönöm, hogy hazahoztál – mosolyog rám Hani.

- Nagyon szívesen – viszonzom a mosolyt. - Jó éjszakát.

- Jó éjt.

Kiszáll és az ajkaim által formált görbe vonal rögtön kiegyenesedik. Még figyelem Hani formás alakját, miközben bemegy a lépcsőházba, majd teljes gázzal vágok neki a város körbe autózásába. Feszülten szorongatom a kormányt, miközben száguldozok a kihalt utcákon át, figyelmen kívül hagyva még a piros lámpákat is. A biztonsági övem sincs bekötve, ha most belefutnék egy rendőrbe szép kis csekket kapnék, az biztos, de most ez sem tud érdekelni. Csalódottságot érzek, mint aki most vesztette el a háborút, a mellkasom összeszorul és a kezeim remegnek a kormányon a feltörni készülő érzelmek sokaságától. Megpillantom a Han folyót, lekanyarodok az útról és a kéziféket behúzva állítom le a motort a parkolóban. Fejemet a kormánykerékre hajtom, egyik kezemmel teljes erőmből csapkodni kezdem, miközben torkom szakadtából ordítok, ezzel párhuzamosan egy-két könnycsepp is kibuggyan az összeszorított szemhéjaim alól. A pár másodpercig tartó hisztiroham után megnyugszom, nagy levegőt véve dőlök hátra az ülésben és résnyire nyitott szemekkel bámulom a partot. Hunyorogva hajolok közelebb a szélvédőhöz, hogy beazonosítsam az ismerős alakot a sötétben, aki a parton ácsorog a folyó felé fordulva, és a fején virít a szőke haj. Kiszállok, nagy léptekkel haladok a homokban Sehun felé, majd amikor már elég közel kerülök megragadom a vállát és magam felé fordítom.

- Te tudtad, hogy együtt vannak?! - csattanok fel.

- Igen – válaszolja higgadtan.

- És miért nem mondtad el?! - meglököm.

- Kétszer is mondtam, de te nem figyeltél rám! - visszalök.

Lökdösődésbe kezdünk, ami átmegy szinte vérre menő birkózássá, végül mindketten a homokban, egymás mellett fekve kötünk ki, a csillagokat bámulva. Mindkettőnkben nagy feszültség van, amit valamennyire most ki is töltöttünk egymáson.

- Sajnálom – fordítom a fejem Sehun felé.

- Én is... - morogja.

- Nem fogom feladni – újra a csillagokat nézem.

- Miről beszélsz?

- Ha akarja, ha nem, akkor is Hani mellett maradok, mint barát, aztán vigasztalhatom, ha szétmennek...

- Ez még tőlem is hatalmas szemétség lenne.

- Tényleg gonoszan hangzik – kuncogok. - De nekem mindegy, hogy miként, csak Hani mellett akarok lenni. Nem áll szándékomban elvenni Chanyeol-tól.

- Te tudod – hangja érdektelen.

Ismerem Sehun-t, mint a rossz pénzt. Ha tényleg nem érdekelnék a szavaim, akkor arra normál esetben nem mondana rájuk semmit, de most mégis válaszol, amiből az jön le, hogy nagyon nem tetszik neki, amit hall. Ennek tudatában elmosolyodok, kezeimet a fejem alá teszem.

- Túl jól ismerlek és pont ez a veszted...

- Menjünk – felül. - Már mindenem tele van homokkal – hajába túr.

- Ne tereld a témát – felé fordítom a fejem. - Mondd már ki végre az igazságot!

- Milyen igazságot? - rámförmed.

- Azt, hogy tetszik Hani – továbbra is magabiztosan mosolygok.

Arcát nézve bizonytalan vagyok, lehet azon gondolkozik, hogy most elmondja-e, vagy azon, hogy mivel bújjon ki a kérdés alól.

- Távol áll tőlem a gondolat, hogy nőként nézzek rá – válaszolja végül.

- Mégis lefeküdtél vele, akkor ez most hogy van? - szúrósan nézek rá, miközben én is felülök.

- Az más volt...

- Más, mi? Szerintem te még saját magadnak is hazudsz. Állandóan nála lógtál, még most is képes voltál eljönni velem, hogy láthasd; egyenesen depressziós voltál amikor nem találkoztatok és ellenségesen viselkedsz velem egy ideje – felvonom a szemöldököm. - Ezek után képes vagy beismerni?

- Nincs mit beismernem.

- Hihetetlen vagy, komolyan!

Rávetem magam, a homokba lököm, teste fölé mászva a térdeimmel összeszorítom a lábait és megragadom a csuklóit, azokat is a homokba nyomom. Próbál küzdeni ellenem, de teljesen mozgásképtelenné teszem.

- Mondd ki! - sunyin vigyorgok.

- Te megőrültél!? Engedj el! - mocorog.

- Majd ha kimondtad.

- Nincs mit kimondanom!

- Hát jó... te akartad.

Összegyűjtök a számban némi nyálat és lassan engedem ki az ajkaimon.

- Ne... Ne! Ne! Ne! - Sehun egyre elszántabban próbál kiszabadulni. - Fúj, de undorító vagy!

Csak mosolygok és egyre hosszabb csíkot alkot a nyálam, Sehun képe felé közeledve. A pillanat a régi időkre emlékeztet, amikor „Mondd, hogy bácsi!”-t játszottunk, akkor is ezzel a módszerrel mindig én nyertem.

- Jól van! Jólvan! - kiabál. - Beismerem!

Ennyivel nem érem be, tovább folyatom a nyálam.

- Tetszik Hani! - kiáltja az éjszakába. - Tetszik Hani! - ismétli.

Diadalmas mosollyal próbálom visszaszívni a számban termelt folyadékot, de túl késő, túlságosan hosszúra nyúlt és így egyenesen Sehun arcán landol, a bal szeme alatt. Fájdalmasan felordít, mintha gyilkolnák, mire hangosan hahotázva dőlök el mellette a homokban. Felül, a pólója aljába törli az arcát, miközben undorodó vinnyogást hallat.

- Mekkora rohadék vagy!

- Ne haragudj, véletlen volt – fuldoklok a nevetéstől.

- Ha a lábfejem a töködhöz vágom, majd az is véletlen lesz!

Még mindig a földön fetrengek, amíg ő feláll és megpróbálja leporolni magáról a homokot. Közben megnyugszok, én is feltápászkodok a földről és átkarolom Sehun vállát. Egyből lesöpri magáról, de újra visszateszem és ezúttal hagyja.

- Ha visszagondolok, nem is sajnálom, megérdemelted, amiért ennyi ideig titkolóztál a legjobb barátod előtt – vigyorgok.

- Aki arcon köp az nem a barátom – elfordítja a fejét.

- Legalább kimondtad végre – oldalába bököm az ujjam, mire megugrik. - Ugye, hogy megkönnyebbült a kicsi lelked?

- Meg hát – válaszol kevésbé hihetően.

Kibújik a karom alól és elindul az autó felé. Mosolyogva nézek utána, majd megcsóválom a fejem és megyek utána. Aggódnom kellene, hogy mi lesz, ha végül nála köt ki Hani, hiszen nagy előnye van velem szemben, de akkor is most inkább örömmel tölt el, hogy ennyi idő után végre kinyögte.

Valamiért nem tudok aludni, tágra nyílt szemekkel forgolódom az ágyban. Megunom a szenvedést, ledobom magamról a takarót és egyenesen Sehun szobájába tapicskolok a meztelen talpaimon.

- Ébresztő! - hangosan rontok be a szobájába.

Meglep, hogy ébren van, a kislámpa ég az ágya mellett, unottan bámulja a tévét és még a szeme se rebben arra, ahogy berobbantam.

- Pornót nézel? - befekszek mellé az ágyba. - Még mindig nézed ezt a hülyeséget? - felvonom a szemöldököm, amint felismerem Pororo-t.

- Neked nincs saját szobád egy saját ággyal, amiben aludnod kéne? - felém sandít.

- De van, csak nem tudok aludni – mosolygok –, ahogy látom te sem.

- Ja...

Az oldalamra fordulva felkönyökölök, fejem a tenyerembe támasztva nézek Sehun-ra, akinek a tévére szegeződik a tekintete.

- Egész jól viseled, hogy Hani foglalt – közlöm.

- Attól, hogy ordítozok és szétverek mindent még nem változna semmi.

Arcát fürkészem, ami kifejezéstelen, mint mindig, de feltűnik, hogy az állkapcsa erősen feszül, halántékán látszik, hogy bőre alatt mozgolódnak tőle a porcok. Mindig ezt csinálja, ha valami bosszantja.

- Miért érzem azt, hogy te tervezel valamit? - gyanakvóan kérdezem, mire elmosolyodik. - Oké, mit tervezel?

- Semmit – még a hanglejtéséről is virít, hogy hazudik.

- Sehun... Nem versz át.

- Elrabolom Chanyeol-t, szép és lassú halálban fogom részesíteni, aztán egyszerűen bedobom a hulláját a folyóba – teljes higgadtsággal mondja a szavakat.

- Jesszus! - szeppenek meg. - Elmentek otthonról?!

- Dehogy, csak vicceltem – kuncogva néz rám. - Egyszerűen elveszem tőle Hani-t és kész – vállat von.

- És még te neveztél engem gonosznak... - elhűlve pislogok. - Azt hiszed, hogy ez olyan egyszerű?

- Talán – újra a tévére néz.

- Arról megfeledkeztél, hogy én is az utadban leszek – vigyorgok.

- Akkor hivatalosan is riválisok vagyunk – magabiztosan mosolyog.

- Győzzön a jobb – szabad kezemet elé tartom.

Tenyerével belecsap az enyémbe, látom a szemében a tüzet és az önbizalmat.