45. Fejezet

 Chanyeol széles tenyerei takarják látószerveim, hangja vezet előre, amíg meg nem állít. Elveszi kezeit a szemeimről és a vállaimra teszi őket. Felnyitom a pilláim, pár pislogás után kiélesedik a látásom, egy nagy tó tárul elém, de a tekintetemet jobban megfogja a parton lévő pokróc, amin egy kosár és egy üveg pezsgő van, az egészet pedig gyertyák teszik igazán romantikussá a szürkületben. Chanyeol megfogja a kezem és a fűre terített pokrócra telepszünk, halvány mosollyal figyelem, ahogy felbontja a pezsgőt és poharakba tölti, majd az egyiket odaadja.

- Igyunk kettőnkre – mosolyogva néz a szemembe.

- Kettőnkre...

Koccintás után a szám elé emelem a poharat, kicsit kortyolok az édes, habzó pezsgőből. Figyelmem egy ideig elidőzik a tavon, ami festői látványt nyújt és abban a pillanatban el se tudom hinni, hogy ez a valóság... Annyira álomszerű minden.

- Min gondolkozol? - meghallom Chanyeol mély hangját.

- Azon, hogy mivel érdemeltem ezt ki... - válaszolom anélkül, hogy ránéznék és közben beleiszok a pezsgőmbe.

- Ez nem olyan dolog, amit ki kell érdemelni.

- Nem úgy értem – felé fordulok, felhúzom a lábaim törökülésbe –, hanem ez az egész... mármint, hogy itt vagy nekem és... és minden, amit eddig tőled kaptam – próbálok érthetően fogalmazni.

- Ezt hívják sorsnak – az ég felé mutat.

Egy másodperc alatt megmagyarázza, és egyszerűen világossá teszi a kérdést, amire én sokkal bonyolultabb választ vártam. Volt már szó erről, de ez valóban a sors műve lenne? Nekünk tényleg ez lenne a sorsunk?

A pezsgő gyorsan fogy, időközben előkerül egy második üveg is, de mire azt megkezdjük én már jól érzem magam, a nyelvem kellően – inkább túlságosan is – megered attól a kevés alkoholtól.

- Mi bajod van Sehun-nal? - teszem fel a témától teljesen eltérő kérdést.

Chanyeol mosolyának egy szempillantás alatt nyoma vész a sötétségben, miközben az én ajkaim még mindig felfelé görbülnek, és a fejem oldalra billentem. A túl sok pezsgőtől egyre nehezebbnek érzem a nyakamon.

- Mondtam már, hogy semmi – morogja az óriásmanó.

- Persze, azért vágsz hirtelen ilyen durcis képet – egy pillanatra felhúzom az orrom.

- Jó – megadja magát. - Egyszerűen csak nem bírom a hülye fejét...

- De hiszen ti barátok voltatok, nem? - elkomolyodva figyelek tovább.

- Igen, de azok után amit veled művelt én már nem veszem emberszámba. Nem tudom, hogy mivel bántott meg, de látszott rajtad, hogy a lelkedbe taposott és innentől meg már nincs miről beszélnünk... - nagyot kortyol a pezsgőjéből.

Halk kuncogásba kezdek a válaszán és a hozzá tartozó, gyűlölködő tekintetén. Nevetgélésemnek egy kisebb csuklás vet véget, ami új mosolyt csal Chanyeol arcára.

- Te már nem iszol többet – a kezemben tartott pohárért nyúl, de elhúzom előle. - Már a beszéded is akadozik.

- De olyan finom!

- Tudom, de nem akarom, hogy lerészegedj – csóválja a fejét.

Megiszom az utolsó kortyot is a pohárból, majd leteszem a kezemből és közelebb térdepelek Chanyeol-hoz, aki kérdő tekintettel követi a mozdulataim, miközben nyaka köré fonom a karjaim, s a vállára hajtom a fejem.

- Nem akarom, hogy rosszba legyetek – visszatérek a témához.

- Miért?

- Mert hiányzik Sehun – vallom be.

- Mi?! - hangja pár oktávval magasabb.

Messzebb húzódik tőlem, hogy a szemembe nézhessen, de a karjaimmal nem engedem túl messze. A pokróc körül kirakott gyertyák teszik láthatóvá az arcát, vagyis inkább az arcait, ugyanis az alkoholtól kettőt látok, erősen kell koncentrálnom, hogy megtaláljam a szemeit. Arckifejezése egyértelműen mutatja, hogy nem tetszett neki amit az előbb hallott, és türelmetlenül várja a magyarázatot.

- Ne érts félre, tudom, hogy egy igazi, vérbeli seggfej, de mégis hiányzik az, hogy valakivel hülyéskedjek - „és velem mi van?” pillantással illet. - Ez más, mert folyton piszkáltuk egymást és annyira jól esett a fejéhez vágni, hogy mekkora seggfej – lebiggyesztem az alsó ajkam.

Chanyeol egy felvont szemöldökkel nyomatékosított gunyoros tekintettel mered rám hosszú másodpercekig, majd arckifejezése megenyhül, egy néma sóhajjal elmosolyodik.

- Hát jó – aprót ránt vállain. - Nincs ellenemre, ha te ezt akarod.

- Imádlak! - egy hatalmasat cuppanó, nyálban bőséges puszit nyomok az orcájára.

Vidáman fogadja ajkaim érintését, majd kézfejével törli le az arcán csillogó kis tócsát. Az utolsó cseppig kiissza a poharát, majd leteszi és egy csókot nyom a számra, amivel lenyom fekvőhelyzetbe, a puha takaróra.

- Lenne még valami – szólalok meg halkan mikor ajkaim szabaddá válnak.

- Várj egy kicsit...

Felül, belenyúl a kosárba, majd vissza is fekszik mellém, a könyökén támaszkodva nyújtja felém a szabad kezében lévő muffint,aminek a tetején jó sok habos krém van.

- Játsszunk valamit – sejtelmesen vigyorog.

- Mit akarsz a-

Nem tudom végigmondani a kérdésem, mert a sütit a szám elé nyújtja. Párnáimmal lecsípek a krém tetejéből egy keveset és hümmögve ízlelgetem. Finom, vaníliás. Felülnék, hogy megkaphassam az egészet, de váratlanul kapok egy nagy adag vaníliás habot a számra kenve, amit Chanyeol egy gyors csókkal el is tűnted onnan.

- Hmm... ez finom – megnyalja ajkait.

- Baekhyun-nal ezt is szoktátok játszani, mint a meglepősdit? - kérdésem végére már hangos nevetésben török.

Jó szórakozok a saját poénomon, éles hahotázással elnyomom Chanyeol mély kuncogását, már-már annyira kacagok, hogy hasizmaim mindjárt begörcsölnek, kezeimet hasfalamhoz szorítom, de semmit se segít. Egyik „ha ha”-t hallatom a másik után, elvétve köztük egy-egy „he he”-t és pár „hi hi”-t is. Egyáltalán nem vicces, Chanyeol már rég azon vigyorog ahogy én nevetek, de egyszerűen nem tudok leállni, azt hiszem ebben szerepet játszik az alkohol is. Hasamat fogva fordulok az oldalamra, háttal Chanyeol-nak, és fogaimat az alsó ajkamba mélyesztem, amivel pár pillanatra sikerül elhallgatnom, de újra kitör belőlem egy jóleső kacaj.

- De jó kedve van egyeseknek – az óriásmanó a nyakamba csókol, mire összehúzom magam.

Átkarolja a derekam és magához húz, lábait is átveti rajtam, teljesen begyűjt magának. Szép lassan lenyugszom a karjaiban, majd ad annyi helyet, hogy át tudjak fordulni felé, tekintetünk találkozásakor ismét széles mosolyra húzódnak az ajkaim.

- Elképzeltem ahogy Baekhyun-nal ezt-

- Fejezd be, már így is felébresztettél mindenkit a környéken – vigyorog.

- A környéken egy lélek sincs...

- De, az erdei állatok valószínűleg már az erdő túloldalára menekültek.

Ismét érzem, hogy fel akar törni belőlem a nevetés, de ezt Chanyeol megakadályozza egy finom csókkal. Ujjbegyeimmel kezdem cirógatni a derekamon pihenő karját és pár másodpercig csak pislogok rá.

- Mi az?

- Nem akarom, hogy utáld Sehun-t – visszatérek arra, amibe belekezdtem.

- Ezt már megbeszéltük, nem? - tekintete komor. - Felőlem találkozhattok, de ettől függetlenül a véleményem ugyan az marad róla.

- Pont ezt nem akarom...

- Hani, kérlek.

- De nekem az rossz lesz, ha folyton a szemeitekkel gyilkoljátok egymást.

- És mégis mit vársz tőlem? - érződik, hogy visszafogja magát, de a hangja így is feszült. - Nem lehet elviselni őt, fogalmam sincs hogy bír Jongin együtt élni vele.

- Utálhatod amennyire akarod, csak annyit kérek, hogy előtte ezt ne mutasd ki.

- Majd meglátom – morog egyet.

- Köszönöm.

Megsimogatom az arcát, amitől nyugodtabbnak látszik. Közelebb húzódva megcsókolom, ő rögtön a tettek mezejére lép; egész testével könnyedén fölém tornázza magát anélkül, hogy a csókot megzavarná. Kezeimmel hajába túrok, de megszakítja a csókcsatát mielőtt az még szenvedélyesebb lenne, és lehunyt szemekkel, egy sóhaj kíséretében támasztja a homlokát az enyémnek.

- Megőrjítesz... - suttogja.

Megfogom arca két oldalát, megemelem a fejét és megvárom amíg rám néz. Alsó ajkamba harapva fonom karjaimat a nyaka köré; úgy érzem, hogy kevés a levegőm, ezért veszek egy mély lélegzetet.

- Kezdek fázni... - mondom a kifújt levegő kíséretében.

Felkel rólam, majd engem is felsegít, de meg kell fognia, hogy ne essek vissza.

- Mondtam, hogy ne igyál annyit – egy puszit nyom az arcomra.

Visszaültet a fűbe és végig figyelem őt, ahogy a mécseseket elfújja, a pokrócot gondosan összehajtogatja és mindent betesz a kosárba. Erősen szédülök, forogni kezd körülöttem, ahogy felállok, nehezen, de végül sikerül megtartanom az egyensúlyom, amíg Chanyeol mellém nem ér. Szorosan megkapaszkodok a derekába és ráérős tempóban indulunk vissza a faházhoz, a Hold által megvilágított ösvényen haladva.

- Chanyeol – nyögöm a nevét.

- Hm?

- Csak ki akartam mondani a neved – kuncogok.

- Ahhoz képest eléggé erotikusra sikerült – nem nézek fel rá, de tudom, hogy mosolyog.

Levágódok a kanapéra, hason fekve terülök el rajta, a lábaim lelógnak és a szemeimet azonnal be is csukom, de a puszta sötétségben is szédelgést érzek. Hallom, hogy Chanyeol csörög-zörög valamit a konyhában, de a hangok tompulnak, az álomvilág csak egy karnyújtásnyira van tőlem.

- Hé, virágszálam – szólít kedvesen Chanyeol. - Ne itt aludj el.

Nyöszörgök valami válasz szerűséget, de még én sem tudom, hogy mit. Az óriásmanó óvatosan emel föl a kanapéról és a karjaiba vesz, de nincs könnyű dolga, mert olyan vagyok, mint egy rongybaba. Lépéseivel ringat, amitől már majdnem elalszom és a következő pillanatban érzem is, hogy a puha ágyba fektet.

- Nincs hányingered?

- A-a – csóválom a fejem, ami nem esik túl jól szédülés közben.

A szemeim csukva maradnak, miközben Chanyeol leveszi rólam a cipőm és a zoknim, majd a nadrágomtól is megszabadít.

- Ez az Channie... vetkőztess! - bágyadtan mosolygok, hallom a kuncogását.

- Szívem szerint mást is tennék...

Eljutnak agyamig a szavai, de értelmezni őket már nincs erőm. Felültet és a felsőből is kibújtat, majd a melltartót is leveszi rólam. Pár másodpercig nem érzek semmit csak egy halk sóhajt hallok, aztán bebújtat a hálóingbe és óvatosan fektet vissza, betakar.

- Szép álmokat – egy puszit nyom az ajkaimra, és elindul kifelé.

- Channie – utána szólok.

- Hm?

- Szeretlek.

Ismét néma csend, majd egy sóhaj.

- Én is téged.

Nem tudom, hogy miért, de lelki szemeim előtt a bánatos arckifejezését látom, miközben kimondja ezeket a szavakat.

Jongin PoV:

- Hyung, nyugodj már le! - ragadja meg a vállaim Sehun.

- Hogy tudnék lenyugodni, amikor Chanyeol se képes felvenni a telefonját?! - lesöpröm magamról a kezeit.

Ez már több, mint aggodalom. Két napja semmi hír felőlük és folyton csak a rosszabbnál rosszabb feltételezések merülnek fel bennem.

- Valószínűleg túlságosan el vannak foglalva egymással – Sehun felül a konyhapultra. - Ha érted mire gondolok... - sejtelmes mosollyal teszi hozzá.

- Direkt bosszantasz még jobban?

- Nem bosszantalak, ez az igazság.

- Persze te könnyen beszélsz. Kihátráltál a helyzetből és inkább Minah fejét nézegeted most.

- Yehet! Nem szeretem a bizonytalanságot, szeretek inkább biztosra menni – vigyorog, mint egy kisgyerek.

Bosszús tekintettel nézem őt, közben magamban válogatom a szavaimat, mielőtt olyat mondanék, amit magam is megbánnék.

- Nem tudok hinni neked.

- Nem kell hinned, már mondtam, hogy engem az nem érdekel – vállat von. - Menjünk, igyunk valamit.

Leugrik a pultról és belém karol.

- Ne gondolj állandóan Hani-ra, legalább egy kicsit feledkezz meg róla, amíg megiszunk pár sört, oké? - kedvesen mosolyog.

Meglepődök a viselkedésén, rég láttam a „törődök veled” oldalát, de végül rábólintok az ajánlatára. Éjfélt elhagyja az óramutató mire belépünk a sörözőbe, de ahhoz képest sokan iszogatnak itt szombat este.

Nem tudom, hogy ez volt-e Sehun célja, de a sörön kívül még sok fajta alkohol is az asztalunkra kerül, és egy órával később én már nem voltam szomjas. Egyáltalán nem. Sehun-t elnézve még igenis józan volt – ami rólam nem mondható –, pedig ugyan annyit ihattunk. Fejemet az asztalon pihentetem, amikor a mobilom rezegni kezd a zsebemben. Kimatatom onnan, majd az asztalon Sehun-hoz csúsztatom, hogy felvegye helyettem, én mégsem beszélhetek ilyen állapotban, főleg akkor, ha Hani az.

- Ki az? - kérdezem önkívületi állapotomban.

Felemelem a fejem, ami elég nehéznek bizonyul a ködös elmével és mindent megsokszorozó látással, de azt ki tudom venni Sehun tekintetéből, hogy valami szörnyen meglepte és csak elkerekedett szemekkel bámulja a képernyőt.

- Nem akarom felvenni – ledobja a mobilt, ami nagyot csattan az asztalon.