46. Fejezet

Sehun PoV:

- Ne tehénkedj már rajtam! - próbálom megtartani Jongin-t. - Használd már a lábaid!

Megint nyöszörög valami részeges választ, de semmivel se könnyíti meg a dolgom. Be van baszva, mint a szemét, és valahogy haza kell juttatnom. Mehetnénk busszal is, de nem kockáztatom meg, hogy a rókázását velem nyalassa fel a sofőr, ezért inkább én vonszolom utcákon át. Egyik karja a nyakamban van, minden lépést olyan megtenni, mintha egy kamiont vontatnék, mert hyung lábai csak szántják a betont. A helyzetemen az se javít, hogy valamennyire én is szédelgek az után a pár üveg sör után.

- Nem bírom tovább – zihálva állok meg. - Pihenünk.

- Vigyhél a hátjaedon...

- Vigyen akinek két anyja van!

Leveszem a nyakamból Jongin karját és elengedem, végignézem, ahogy dominóként dől el. Hangos puffanással és nyögéssel vágódik az út melletti füves részre. Kár, pedig olyan jót nevettem volna, ha az aszfaltra placcsan. Leülök mellé és a végkimerültségtől remegő lábaimban végre ellazulnak a megfáradt izmok, miközben Jongin már alváshoz készülve az oldalára fordul.

- El ne aludj, mert itt hagylak! - válaszként hümmög valamit, úgy tűnik nem ijesztette meg a dolog. - Meglát egy csöves és az egyik sikátorban fogsz ébredni pucéran, miután keményen seggbetosztak – vigyorgok.

- Úgy, mint te Luhan-t?

A rohadék. Bezzeg ezt ki tudja mondani érthetően. Szívem szerint most azonnal felkelnék és itt hagynám, de túlságosan fáradt vagyok ahhoz, hogy felkeljek a földről.

- Soha nem fogsz leszállni a témáról? - mordulok rá.

- Eltaláltad – kuncog.

- Baszódj meg... - forgatom a szemeim. - Pont ezért nem akartam elmondani.

- Jahaajj, Sehunnie! - nyalizós hangnemre vált.

Korrigálatlan mozgással felém nyúl, gondolom a vállamra akarta tenni a kezét – vagy hasonló –, de ehelyett lendületesen a képembe nyomja kezét, kis híján kiszúrva a szemem. Megfogom a csuklóját, mielőtt még kárt tenne bennem.

- Ki a legjobb haverod? - vigyorog.

- Hát nem te – fintorgok.

- Kapd be.

Elengedem csuklóját, a keze erőtlenül esik maga mellé. Bizonytalanul tápászkodok fel a földről, mire Jongin rémülten pillant rám, és fel akar ülni, de nem megy neki.

- Most tényleg itt hagysz?!

- Igen.

Válaszommal párhuzamosan a keze után nyúlok és sok erőlködés árán, de lábra állítom. Csak pár utcányit kell menni, de addigra úgy fogok kinézni, mint egy testépítő, ha sikerül ezt a részeg barmot hazáig elvinnem.

Chanyeol PoV:

Miután magára hagyom Hani-t aludni, kimegyek az autóhoz. Beülök, felkapcsolódik a lámpa és a sebváltó mögötti fakkból kiveszem a mobilom. Két nem fogadott hívás Baekhyun-tól és egy Jongin-tól. Visszahívom őket, Baek csak egy rövid élménybeszámolót kért, Jongin pedig fel se vette, ami meglep, mert bele lesek Hani telefonjába és rengeteg nem fogadott hívás alapján Kai valami fontosat akarhat tőle...

Visszamegyek, úgy vonszolom magam a konyhába, mintha valami agyevő zombi lennék. Késő van, de nem tudok aludni, túl sok dolog jár most a fejemben, agytekervényeim rozsdásan nyekeregnek. Villanyt kapcsolok, majd lehuppanok az egyik székre és az asztalra könyökölve megtámasztom a fejem. A gondolataim kuszák, teljes zavar van odabent és elszántan próbálok rendet rakni. Felteszem magamnak a kérdéseket, amik talán segíthetnek abban, hogy kiigazodjak saját magamon.

Boldog vagyok? Pillanatnyilag nem tudom eldönteni, hogy igen, vagy nem.

Miért vagyok összezavarodva? Fogalmam sincs. Féltékeny vagyok? Nem hinném...

Hát jó, így nem megyek sokra; taktikát váltok és más oldalról megközelítve próbálok levonni egy következtetést.

Szeretem Hani-t? Kétségtelen. Bármit megtennék érte? Feltétlenül. Összetörnék, ha elveszíteném? Ez biztos.

Vágyom rá? Minden porcikámmal...

És ez az a pillanat, amikor végre valami értelmet is nyer a zavarodottságom, bár még így is összefüggéstelennek tűnik minden. Első látásra beleszerettem, halálosan szerelmes vagyok belé és talán pont ez a „probléma” forrása. Félek, hogy én nem tudok megadni neki mindent, ami a boldogságához kell, és nekem csak az fontos, hogy boldoggá tegyem. Lehet, hogy azért hiányzik neki Sehun, mert ő boldoggá tudta tenni? Jesszusom! Én féltékeny vagyok?! Nem lehet; mi okom lenne rá? Majd pont arra az arrogáns bunkóra leszek féltékeny? Kizárt. Magamban vigyorgok a hülye helyzeten, amibe kerültem. Agykerekeimről lepereg a rozsda és szorgosan forognak, mikor egy hirtelen váltással eszembe jut Hani... pontosabban Hani meztelenül. Lehunyom a szemeim és akaratlanul is mosolyra húzódnak az ajkaim, miközben tökéletes, fedetlen lényét képzelem magam elé. Hosszú, vörösesbarna tincsei olyan puhák és fényesek; csokibarna íriszei mindig élettel teliek, ártatlanság árad belőlük; és azokat a telt, rózsaszín ajkakat állandóan csak csókolnám, annyira hívogató már a puszta látványuk is...

Végignyalok a saját ajkaimon, fantáziám átveszi fölöttem az irányítást és önkéntelenül képzelem azt, ahogy mindkét kezemmel végigsimítok Hani arcán, le a nyakán, végig a válláig, kulcscsontjain át haladva egészen a feszes, kerek mellekig, onnantól lefelé az oldala mentén. Vízióm a hasán lévő heget is elém vetíti, szemeim kipattannak a hirtelen haragra, ami fellángol bennem.

Dühöm egy pillanat alatt rémületbe csap át, amikor hátulról megérzek két kart, amik óvatosan siklanak a nyakamba, majd mellkasom előtt egymásba fonódnak. Megnyugtat a tudat, hogy Hani nem gondolatolvasó. Azt hiszem kapnék a fejemre, ha megtudná miről fantáziálok.

- Miért nem alszol? - kedvesen kérdezem, miközben felnézek; tekintetünk találkozik.

- Mert nem vagy mellettem – szemeiben pajkosság csillog. - Miért ücsörögsz itt?

- Nem tudom... csak egy kicsit elgondolkoztam.

Lebontom magamról a karjait, hogy fel tudjak kelni a székről. Szorosan Hani elé lépek, kezeim közé fogom arcát és megcsókolom. Kezeivel a mellkasomat támasztja, leheletén érzem a pezsgő édes zamatát, amitől kellemesen libabőrös leszek egy pillanatra.

- Gyere – a csók megszakításával kézen ragad.

Nagy, lendületes léptekkel húz maga után a szobába, értetlenül nézek rá, miközben egy mozdulattal lerántja rólam a pólót.

- Mit művelsz?

- Shhh! - a hátam mögé lép és tolni kezd az ágy felé. - Feküdj le!

Úgy teszek, épphogy az ágyra mászok és ő is lefekszik, szorosan hozzám bújik, amint elhelyezkedek a hátamon fekve. Karomat átvetem a feje fölött és hagyom, hogy mellkasomra hajtsa a fejét, miközben a derekamnál ölel. Ujjbegyeivel a hasamat kezdi cirógatni – a képzeletbeli kockáim vonalán –, minden izmom megfeszül érintése alatt és elég gyorsan reagál a testem...

- Aludj, virágszálam – megfogom a kalandozó kezét.

- Most mást akarok csinálni – alsó ajkába harap, íriszei csillognak a félhomályban.

Oké, elég nehéz helyzetbe kerültem. Ez a nézés szörnyen szexi, menten el tudnék menni, ha most nem csak éledezne az alsó felem. Férfiként nekem is vannak igényeim, mindennél jobban vágyom rá, hogy végre teljesen egymásé legyünk, de a háttérbe szorítom ezt az érzést, mert tudom, hogy Hani még nem áll készen rá. Túl sokat gondolkozok, mire észbe kapok Hani már a csípőmön ül és szenvedélyesen csókol, amivel meggyőz, hogy tényleg akarja. Lehet, hogy csak az alkoholtól van? Az szörnyű lenne. Uram atyám, mit tegyek?!

- H-Hani – sóhajtom a nevét, mikor már a nyakamat szívogatja.

Vállainál fogva eltolom magamtól, várok amíg szemeivel megtalálja a tekintetem. Értetlen, kissé csalódott és talán zavarodott is az arckifejezéséből ítélve.

- Biztosan ezt akarod? - kérdőn pislogok fel rá.

Fintorogva cöccög egyet, majd hátrébb csúszik rajtam, aztán vissza előre. Egy visszafojtott nyögés szakad fel a torkomból, ahogy a ruhán keresztül érzem a súrlódást egyre keményebb férfiasságomon.