18. Fejezet

Sehun-nal ismét egy teljes napot együtt töltöttünk, elszórakoztattuk magunkat a csipkelődéssel és jól éreztem magam vele, ezért fel se merült bennem, hogy hazaküldjem. Egyedül amúgy is csak a kanapén görnyednék és bámulnám a tévét, ami kevésbé izgalmas dolog.

Este megcsörren a telefonja, miközben előveszi szemet szúr a képernyőjén Luhan képe.

- Szia... Hani-nál vagyok... - egy lopott pillantást vet rám. - Most?... Oké.

Úgy teszek, mintha nem érdekelne, de közben figyelmesen hallgatom Sehun szavait.

- Hé, nem gond, ha Luhan idejön? - mosolyogva fordul felém. - Valamit meg kell beszélnetek... vagyis nekem kell megbeszélnem valamit... vele – érdekes mondatára értetlenül pislogok.

- Öhm... oké. Engem nem zavar – rábólintok.

Luhan PoV:

A gyomrom összeszorul és pillangók ezrei repkednek benne, ajkaimat összeszorítom és egész testemben reszketek, mikor finoman megnyomom a csengőt. Nagy lélegzetvételekkel állok, hallom, hogy kattog a zár és nyílik az ajtó.

- Szia – barátságos mosollyal beinvitál Sehun.

Bezárja utánam az ajtót, amíg én kibújok a cipőmből, majd átkarolja a vállam és vezetni kezd befelé.

- Felkészültél? - suttog a fülembe, de válaszolni már nincs időm, mert beérünk a nappaliba.

Hani a kanapén ül törökülésben és kedvesen integet, mikor meglát. Számomra ez furcsa, mert eddig nem volt virágzó a kapcsolatunk, minden egyes párbeszédünknél rideg voltam vele.

- Akkor magatokra hagylak titeket – feláll. - Nyugodtan beszélgessetek – elindul.

- Jó, de ne hallgatózz! - kiált utána Sehun, miközben lehúz magával a kanapéra.

- Eddig eszembe se jutott – messziről jön a válasz.

Idegességemben ujjaimat tördelem, kezdem felfogni, hogy mi is fog történni pár percen belül és ennek a gondolatára érzem, hogy vörösödik az arcom. Lángol, mintha tűzbe tartanám a fejem, próbálom orvosolni ezt a kezeim hideg érintésével.

- Nyugi – rázogat meg Sehun, még mindig szélesen mosolyog rám. - Csak oda mész hozzá és közlöd vele, hogy mi a helyzet – próbál bátorítani.

Bár ilyen egyszerű lenne a dolog. Mélyen a barátom csillogó szemeibe nézek, hogy erőt merítsek és megszólalnék, de csak egy sóhajra futtja.

- Képtelen vagyok – rázom a fejem.

- Luhan, figyelj rám – nem teljesítem a kérését, ezért megfogja a vállaim és maga felé fordít. - Mi a legrosszabb dolog, ami történhet? Legfeljebb azt mondja, hogy sajnálom, de nem érdekelsz. Na és? Akkor se veszik el a remény, több időt töltesz vele, hogy megismerjen és később újra megpróbálhatod – látja rajtam, hogy ennyi nem elég ezért folytatja. - Te egy remek srác vagy. Aranyos, vicces és jóképű; hülye lenne visszautasítani – mosolyog.

Meglepnek a szavai, sose gondoltam volna, hogy ő valaha ilyet fog mondani nekem. Pont nekem. Veszek egy nagy levegőt, bent tartom és összeszorítom a szemeim.

- Szeretlek, Sehun – hadarom a tüdőmbe rekesztett levegővel.

- Mi? - leveszi vállaimról a kezeit, nagy szemekkel hőköl hátra.

- Szeretlek – ismétlem, ezúttal egyenesen a szemibe nézek.

Arckifejezéséről tükröződik az enyhe sokk, de én mégis megkönnyebbülök, jól esett végre kimondani azt, ami már hónapok óta nyomja a szívem. Leveszi rólam tekintetét, szemei cikáznak a szoba sarkai közt és megkapaszkodik a kanapé karfájában, mintha azt hinné, hogy bármelyik pillanatban leeshet.

- Tudom, hogy ez most váratlanul ért – szólalok meg halkan. - Sajnálom, de már nagyon rég óta érzek valamit irántad és... - könnyek gyűlnek a szemeimbe, ahogy eszembe jutnak a miatta átélt gyötrelmeim.

Lehajtom a fejem és csendesen pityeregni kezdek. Próbálom tartani magam, de csak jön az egyik könnycsepp a másik után. Szipogok párat és óvatosan megköszörülöm a torkom.

- Mondj valamit, kérlek... - nézek újra rá, de továbbra is meglepetten bámulja a szoba falait. - Én tényleg nagyon szeretlek és ez nem csak szeretet, szerelmes vagyok beléd – az utolsó szavaimat hangsúlyozom.

- Lassíts egy kicsit – végre rám néz. - Te meleg vagy?

Válaszként csak egy aprót bólintok.

- Azt mondtad, hogy Hani tetszik.

- Te mondtad, én csak rábólintottam, mert akkor nem volt bátorságom bevallani neked.

- Mégis mióta vagy meleg? - összeráncolja szemöldökeit.

- Amióta az eszemet tudom.

- De azt mondtad, hogy voltak barátnőid – meglepettségében emel a hangján.

- Halkabban, kérlek – csitítom. - Ők mind férfiak voltak... Nem mertem eddig elmondani, mert attól féltem, hogy undorodni fogtok tőlem – vallom be, miközben egy újabb könnycseppet törlök le az arcomról.

- Azt a kurva... - kezeivel megdörzsöli arcát, majd rajta is hagyja őket. - Ezt még fel kell fognom – dörmögi a tenyerébe.

Türelmesen várok, ez idő alatt próbálok megnyugodni, abbahagyni a sírást és nézem, ahogy Sehun feldolgozza magában a szavaimat. Néhányszor a hajába túr, nagyokat sóhajt, majd újra megdörzsöli az arcát, végül felém fordul, a szemeimbe néz.

- Díjaztam volna, ha korábban közlöd, hogy meleg vagy, nem változtatott volna semmin, de így most rám zúdítottál mindent.

- Tudom – helyeselek.

- És mégis mit vártál, hogy hirtelen én is buzi leszek?

Szavaival és lekezelő hangjával a lelkembe tipor, az eddig visszatartott könnyek is a külvilágra törnek, összegörnyedek, kezeimbe temetem arcomat és csendes, de keserves sírásba kezdek. Arcom még erősebb lángolásba kezd, a sírástól még vörösebb leszek. Megérzem a kezét, ahogy óvatosan jár fel és le a hátamon.

- Ne haragudj, nem akartalak megbántani – mondja halkan. - Sajnálom.

Türelmesen vár és továbbra is simogat, amíg a keserves sírásom lecsökken pityergésbe. Felegyenesedek és egy zsebkendőt nyújt felém, amivel letörlöm a könnyeket és bele fújom az orrom. Szipogva, nedves szemekkel nézek sajnálkozó arcára.

- Nem akarlak megbántani, de én nem vagyok meleg – határozottan kijelenti. - Szeretlek, mint egy barátot, bátyként tekintek rád és, ha meleg lennék, akkor már vadul csókolóznánk ezen a kanapén, de-

- Nem vagy meleg – fejezem be a mondatát. - Megértem – egy mosolyt erőltetek magamra.

- Aranyos vagy és jó képű, bárkit megszerezhetsz magadnak... – elgondolkodik egy időre. - Úgy értem, hogy a meleg férfiak közül – elmosolyodik.

Ezzel a közhelyes szöveggel sikerül enyhítenie a csalódottságomon, de még mindig azt érzem, hogy a szívem darabokra tört és az apró szilánkjai fájdalmat okoznak a mellkasomban.

Sehun PoV:

Egy ideig vigasztalom Luhan-t, még egy kis nevetést is sikerült kicsikarnom belőle. Feláll a kanapéról, mondván, hogy hazamegy, én is felkelek és váratlanul magához húz, szorosan megölel, fejét a vállamba fúrja. A kezdeti meglepettség elmúlásával viszonzom az ölelést, karjaimat szorosan a teste köré fonom.

- Köszönöm – mormolja a vállamba.

Fogalmam sincs mit köszön meg, érzem, hogy egy utolsót szorít rajtam, majd elenged és kikísérem. Egy fájdalmas mosollyal búcsúzik el, de megnyugtat, hogy túl lesz rajtam. Miután elmegy egy hatalmas sóhajjal indulok vissza a nappaliba, meglátom Hani-t, aki a konyha ajtajában áll és minden gondolatát látom az arcán.

- Mit hallottál?

- Szinte mindent – válaszol egy halvány mosollyal. - Én azért sajnálom szegényt... - lebiggyeszti alsó ajkát.

- Én is, de mit tudok tenni vele, ha nem vagyok buzi?

- Ne használd ezt a szót, olyan tiszteletlen – dorgál.

- Jól van. Nem vagyok homoszexuális – javítom ki magam, egy cinikus mosoly kíséretében.

- Igen, te seggfej vagy – veti oda, miközben elmegy mellettem.

- Tudom.