15. Fejezet

Kinyitom a szemeim és számomra ismeretlen szobában találom magam. Felidézem az előző esti történteket és büszkeséggel tölt el, hogy emlékeim szerint sikeresnek mondható volt a meglepetés buli. Egy apró mosollyal az arcomon megfordulok az ágyban, ekkor szembe találom magam egy békésen alvó Sehun-nal. Mosolyom eltűnik, első reakcióm, hogy belessek a takaró alá és megnyugvással tölt el, hogy a tegnapi ruhám rajtam van. Visszahúzom a melegséget árasztó takarót, egészen a nyakamig és teljesen az oldalamra fordulva bámulni kezdem Sehun-t. Szemeim szép lassan mérik végig kócos haját, lehunyt szemeit, éles állvonalát és az apró, de telt ajkait. Mintha csak megérezte volna, hogy azokat szuggerálom, nyelvével óvatosan benedvesíti párnáit és halkan nyöszörögve fordul a hátára. Lassan nyitogatja pilláit, szeme sarkából rám néz, majd újra lecsukja őket és halkan sóhajt egyet.

- 'reggelt – szólal meg rekedt hangon.

- Jó reggelt – elmosolyodok, miközben nyújtózkodik egyet.

Fejét felém fordítja, álmos szemekkel néz rám és egy apró mosoly van a szája sarkában.

- Köszönöm a tegnap estét.

- Szóra sem érdemes.

- Ez alatt most nem a bulit értettem – ismét megnyalja ajkait.

- Tessék? - meglepődök.

- Nem is emlékszel rá? - felvonja szemöldökeit. - Nem tűntél ennyire részegnek.

- Sehun, miről beszélsz? - felülök.

Elhagyja el halk „hah” a száját, ledobja magáról a takarót, ekkor feltűnik, hogy egy szál alsónadrágban van és kiül az ágy szélére, nekem háttal.

- Most csalódott vagyok – közli.

- De mégis miért? - kezdem elveszíteni a türelmem.

- Mert nem emlékszel rá, hogy milyen nagyot szexeltünk éjjel.

- Hogy mit csináltunk?! - a kérdésemre nem válaszol, felkel az ágyról és kisétál az ajtón. - Sehun?! - kiabálok utána.

Miről beszél?! Mi az, hogy nagyot szexeltünk?! Nem ittam olyan sokat, hogy elfelejtsem, sőt még annyit se, hogy lefeküdjek vele! Ez hülyeség!

Percekig csak ücsörgök és hallgatom, ahogy ordítoznak a gondolatok a fejemben. Próbálom felidézni az emlékeket, de semmi nem ugrik be. Sehun visszajön, arca rezzenéstelen, kifejezésektől mentes.

- Kérlek, mondd, hogy ez csak egy vicc – nézek rá.

Ismét nem válaszol, megáll a ruhásszekrény előtt és felvesz egy melegítőt, mintha én ott se lennék.

- Sehun! - emelem fel a hangom, de továbbra se figyel rám.

Válasz helyett hozzám vág valamilyen ruhát, azzal az utasítással, hogy „öltözz” és megint egyedül hagy a szobában. Mérgelődök, fújtatok egy sort, végül kimászok az ágyból és leveszem magamról a szűk ruhát. Rajtam van a melltartóm. Kétlem, hogy visszavettem volna. Gyanakodni kezdek, ezért belesek a bugyimba, de semmiféle nedvet nem látok rajta. Magamra kapom a mackóalsót és a pólót, amit az előbb vágott hozzám Sehun és sietős léptekkel hagyom el a szobát. Meztelen talpam csattog a parkettán, miközben a konyha felé tartok, ahonnan hangok szűrődnek ki.

- Sziasztok – nem túl kedves hangon üdvözlöm Nari-t és Jongin-t, akik az asztalnál reggeliznek.

- Valaki ma bal lábbal kelt? - mosolyog Nari.

- Ülj le – utasít Sehun, aki a pultnál tevékenykedik valamit.

Egy gyilkos tekintetet intézek felé, majd lehuppanok az egyik székre és szemügyre veszem az előttem lévő tányérban az ételt.

- Ki csinált reggelit? - nézek körbe meglepetten.

Nari szerényen felemeli a kezét és megerősítésként aprót int is vele, jelezve, hogy az ő műve. Igyekszem fékezni arcizmaimat, nehogy bevágjak egy fintort és inkább nekilátok a rántottának.

- Ez az egyetlen jó dolog benne, hogy tud főzni – jegyzi meg Sehun, miközben helyet foglal mellettem. - Nem úgy, mint egyesek – érződik rajta az erős célzás, felém.

A kezemben lévő evőeszközt a tányérba vágom, ami hangos csörömpölést eredményez.

- Honnan veszed, hogy nem tudok főzni?! - csattanok fel.

- Miért kaptad így fel a vizet? - a képembe vigyorog, amivel még jobban felbosszant. - Tegnap kis angyalként viselkedtél velem, most meg-

- Születésnapod volt, azért fogtam vissza magam. Semmi másért.

- Nyugalom – szól közbe Jongin.

Visszatérünk a reggelizéshez, csend telepszik közénk.

- Hello – felfigyelünk egy mély hangra.

Chanyeol kócosan, álmosan, nyúzottan áll az ajtóban. Lassú léptekkel közelebb vonszolja magát és leül.

- Sajnálom, hogy kiütöttem magam – hajába túr.

- Semmi gond – nyugtatja Sehun.

- A többiek hazamentek már?

- Igen, de Baekhyun mondta, hogy majd visszajön érted, ha magadhoz tértél – közli vele Jongin.

- De még rá ér, mert maradsz takarítani – vigyorog mellettem Sehun. - Úgy néz ki a nappali, mintha egy dinoszaurusz csorda vonult volna végig rajta – mondata végén rám néz, tekintetéből tudom, hogy mit akar mondani.

- Felejts el, én eleget szenvedtem már a hülye bulid miatt – ridegen felvilágosítom. - Amúgy is, most rohadtul haragszom rád.

- Miért?

- Mert reggel a képembe hazudtál.

- Ugyan már – felnevet. - Már hülyéskedni se szabad?

- Nem tudom, hogy mi van veletek, de ne csináljátok már ezt – rázza a fejét Jongin.

Igaza volt Sehun-nak, tényleg úgy néz ki a nappali, mintha hatalmas dinók rombolták volna le. A dekoráció szanaszét tépve, szétszórva; a földön poharak; néhány helyen érdekes foltok, mintha valami egyetemi buli lett volna. Jongin az üvegeket, Chanyeol a szemetet szedi össze, Nari a bútorokat takarítja, nekem pedig az ismeretlen eredetű foltok feltakarítása jutott, ami leginkább a kiömlött pia nyoma. A parkettán könnyű dolgom van, egyszerűen feltörlöm a tócsákat egy szivaccsal, mivel a férfiak szerint nem kell felmosó a háztartásba. Mindenki keményen dolgozik, hogy a nappali visszanyerje régi formáját, Sehun az egyetlen, aki valahol lustálkodik.

Már vagy fél órája súrolom a nappali közepén lévő szőnyeget, de a folt nem akar kijönni belőle, az orromat már marja az alkohol szaga és a hátam is kezd fájni a hosszas görnyedéstől.

- Hol van Sehun? - kérdezem, miközben feltápászkodok a földről.

- Nézd meg a szobájában – javasolja Kai.

Előbb kimegyek az előszobába a táskámért, felkapom a vállamra, megyek a szobája felé, berontok az ajtón és látom, hogy tényleg ott van, az ágyában fekszik a telefonját babrálva és meglepetten néz rám.

- Kopogásról még nem hallottál? - veti oda arrogánsan. - Bár az is elég lett volna, ha normálisan jössz be és nem úgy téped ki az ajtómat.

- Mehetsz takarítani – közlöm, ignorálva előző szavait.

- Parancsolsz?

Nem válaszolok, a táskám az ágyra dobom és kiveszem belőle a ruháim. Sehun megint a telefonjával van elfoglalva, ezért mindenféle gátlás nélkül leveszem magamról a ruháit és átöltözök előtte.

- Még mindig egy seggfej vagy, sose fogsz megváltozni – közlöm vele.

Megragadom a táskám és kimegyek, mielőtt bármit is mondhatna, visszamegyek a nappaliba, hogy elköszönjek a többiektől. Megbombáznak a kérdéseikkel, hogy mi a baj, de egy egyszerű „semmi”-vel elintézem és gyors léptekkel indulok haza.

Belépek a lépcsőház ajtaján, mikor meghallom, hogy rezeg a telefonom. Kibányászom a táskám aljáról és megnézem a bejövő üzenetet:

Valamit elfelejtettél.

Sehun