16. Fejezet

Kai PoV:

A nappalit sikerült rendbe raknunk, Chanyeol elment, kint ülök a konyhában, amíg Nari mosogat. Csend van köztünk, a fejemben folyamatosan csak Hani tegnap esti szavai járnak.

Észre veszem, hogy egy kicsit többet ivott a kelleténél, bizonytalanul áll a lábain és arcán halvány pír van.

- Levegőzzünk kicsit – felajánlom, derekát átkarolva kivezetem a teraszra.

Leültetem a hintaágyra és én is leülök mellé. Figyelem szédelgő tekintetét, ahogy az utcát pásztázza szemeivel.

- Szomorúnak látszol – közlöm halkan.

- Igen? - halvány mosollyal fordul felém.

- Mi bánt?

- Semmi – vállat von. - Jól megvagytok Nari-val? - feltűnően tereli a témát, de hagyom neki.

- Fogjuk rá. Még nem vesztünk össze semmin, de hamarosan annak is eljön az ideje.

- Örülök nektek – még mindig mosolyog, de ez már kevésbé őszinte mosolynak tűnik.

Újra az utca felé fordítja fejét, szemeit egy pillanatra lehunyja, miközben apró sóhajt hallat. Váratlanul a kezem után nyúl és megfogja azt.

- Hiányzol – mondja halkan, majdnem suttogva. - Hiányzol – ismétli.

Hirtelen szóhoz se jutok, elveszek letört tekintetében.

- Hozzád beszélek! - térít vissza a valóságba Nari hangja.

- Ne haragudj, mit mondtál?

- Lényegtelen.

Morcos arckifejezéssel fordul vissza a piszkos edényekhez. Felállok, mögé lépek és átölelem hátulról, állam a vállára támasztom.

- Figyelek – mondom halkan a fülébe.

- Csak azt nem értem, hogy miért kell ennyit foglalkoznod mással – suttog, hogy csak én halljam.

- Miről beszélsz?

- Tegnap miért mentél ki Hani-val?

- Már értem – kuncogok. - Ne legyél féltékeny, Hani csak-

- Persze, hogy féltékeny vagyok – fojtja belém a szót. - Majdnem egy órára eltűntetek.

- Ugyan, kicsim, csak beszélgettünk – nyugtatom mázos hangon.

- És mégis miről? - úgy tűnik nem hatja meg.

- Megbeszéltünk pár dolgot.

- Miért nem vagy hajlandó elmondani? Azt hittem nem titkolózunk egymás előtt.

- Nem áll jól a féltékenykedés – elengedem vékony derekát, hátrébb lépek tőle.

Nem válaszol, elfordulok és otthagyom a konyhában. Bemegyek a szobámba, bekapcsolom háttérzajnak az éjjeliszekrényemen lévő rádiót, az ágyamba vetem magam és újra felidézem a tegnap estét.

- Én azt hittem, hogy Sehun-nal van köztetek valami – értetlenül pislogok.

- Dehogy – legyint Hani. - Csak egy csók volt az egyik részeg pillanatában. Nem jelentett semmit.

- Nem is érzel iránta semmit? - tapogatózok.

- Eleinte éreztem, azt hiszem... Minél jobban ismerem, annál inkább rájövök, hogy nem nekem való és már rég le is tettem róla, hogy valaha több lesz köztünk barátságnál – felsóhajt. - Elviselhetetlen a személyisége, arrogáns, beképzelt és élvezi, ha bosszant valakit, de van amikor úgy viselkedik, hogy rá sem ismerek. Ritka pillanatok egyike, de olyankor egy szerethető ember – ömlenek belőle a szavak.

- Sajnálom, én azt hittem-

- Sokszor azt kívánom bárcsak felcserélődnétek.

Nem találok szavakat. Ott ülök mellette szótlanul és azon gondolkozom, hogy miért keserítettem meg az életét. Mit is képzeltem, amikor hagytam, hogy Nari megcsókoljon?

- Mi van veled? - lép be Sehun a szobába.

A plafonról felé irányítom tekintetem, megvárom, hogy helyet foglaljon mellettem.

- Miért kérdezed? - kérdéssel válaszolok.

- Ezt a vackot csak akkor kapcsolod be, ha agyalsz valamin – mutató ujjával a rádió felé bök.

- Csak gondolkozom.

- És min?

- Ne rendezz te is kihallgatást! - csattanok fel, ami láthatóan meglepi.

Sehun PoV:

Érzem, hogy nem kis dologról lehet szó, mivel Jongin nagyon ritkán emeli fel a hangját. Jobbnak látom, ha magára hagyom, ezért kimegyek a szobából. Érzem, hogy a nadrágom zsebében megrezzen a telefonom, előveszem és megnézem az új üzenetet.

Seggfej vagy, nem érdekelsz.

Hani

Elmosolyodok rajta és csúsztatnám vissza a zsebembe a mobilom, de ismét rezgésbe kezd.

Beszélhetnénk?

Luhan

Fél órával később megérkezik, arcán ugyan az a kifejezés van, mint előző este, amitől előjön belőlem az igaz barát. Elvonulunk a kíváncsi fülek elől, egyenesen a szobámba.

- Most végre elmondod, hogy mi van? - sürgetem.

- El szeretném, de ez annyira-

- Annyira mi? Igaz, hogy egy fasz vagyok, de tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz – megfogom a kezét és lehúzom magam mellé, az ágyra.

Fejét lehajtja és ujjaival kezd játszadozni.

- Nálunk nincs olyan, hogy tabu téma, mondd nyugodtan – biztatom.

- Én... - sóhajt. - Azért nem tetszik, hogy ennyit vagy Hani-val, mert... mert...

Elhallgat, hatalmasakat nyel, látszik rajta, hogy zavarban van. Már a viselkedéséből rájövök, hogy mi a helyzet.

- Bejön neked, igaz? - elmosolyodok.

- Mi? - meglepetten mereszti rám a nagy szemeit.

- Te nőként tekintesz rá, ugye?

- Igen – bólint, félénken mosolyogva.

- Ezt mondhattad volna korábban is – kezem a vállára teszem.

- Nem mertem, mert azt hittem, hogy van köztetek valami.

- Köztünk? Dehogy - felnevetek. - A tiéd.

- Komolyan? - felcsillannak a szemei.

- Szoktam én viccelődni?

Hani PoV:

Egész nap Sehun üzenetére gondolok, bosszant, hogy fogalmam sincs mit felejthettem el. Délután az ágyamban fekszem és relaxálok, még mindig fáradtnak érzem magam a tegnapi nap miatt, végül el is nyom az álom.

Fogalmam sincs mennyit aludhattam, a szobában teljes sötétség van, amikor a csengő hangjára felriadok. Nyöszörögve kimászok az ágyból és kicsoszogok, miközben mindenhol villanyt kapcsolok, amitől hunyorognom kell. Ajtót nyitok és egy zacskó chipset tolnak a képembe.

- Mi a...? - elveszem, mögüle feltűnik Sehun is. - Mit keresel itt? Mennyi az idő? - sorolom rekedten a kérdéseket.

- Meg akartam köszönni, hogy bulit szerveztél, először csokira gondoltam, de eszembe jutott, hogy inkább rágcsa párti vagy – hadarja savanyú képpel, miközben bejön.

- Lassíts egy kicsit – megdörzsölöm a szemeim. - Ezért jöttél?

Nem válaszol, kibújik a cipőjéből, fogja magát és bevonul a konyhába, mint aki otthon érzi magát. Értetlenül megyek utána, mire én is oda érek már mohón iszik egy pohárból.

- Sehun, kérdeztem valamit – próbálom felhívni magamra a figyelmét.

Ismét elengedi a füle mellett, vissza teszi a poharat és elsétál mellettem, miközben egy halk böfögést is elereszt. Követem, a nappaliban köt ki, levágódik a kanapéra és bekapcsolja a tévét. Értetlenül, zavarodottan bámulom, ahogy kifejezéstelen tekintettel nézi és valamiért rossz érzés tör rám.

- Sehun? - közelebb megyek, leülök mellé, de nem figyel rám. - Történt valami?

Megint ignorálja a jelenlétem, rám se pillant, az arca teljesen rezzenéstelen, de érzem, hogy van valami.

- Na jó – megunom a várakozást, hogy válaszoljon végre. - Majd szólj mielőtt elmész, hogy be tudjam zárni az ajtót.

Azzal felkelek és visszafekszek az ágyamba. Fogalmam sincs mi történt már megint, a legzavaróbb az egészben, hogy ide jön, de mégsem képes megszólalni. Egy darabig még ébren tartom magam, hátha meggondolná magát és beszélni akarna, de egy idő után újra elnyom az álom.