14. Fejezet (3. rész)

Úgy tűnik, hogy megérte az egész napos rohangálás és szervezkedés, mindenki remekül érzi magát, előkerült némi alkohol is, csak én ücsörgök egyedül a kanapén és figyelem a többieket. Jongin félre vonult az egyik sarokba, Nari társaságában; Sehun a régi ismerősökkel beszélget, meglepő módon egy széles mosollyal az arcán. Megpillantom Luhan-t, aki az ajtófélfának támaszkodva, ölbe tett karokkal és nem túl boldog arckifejezéssel méregeti Sehun-t. Mi lehet vele?

- Miért vagy itt egymagad? - huppan le mellém valaki.

Az illető felé fordítom a fejem, aki nem más, mint Donghae, egy barátságos mosollyal az arcán.

- Jól esik ülni végre – válaszolok. - Nem szoktam hozzá, hogy reggel óta szaladgáljak.

- Hani, abszolút megérte. Ügyes voltál, hogy sikerült ezt összehoznod a bulit.

- Köszönöm, de nélkületek nem ment volna – szerénykedek. - Jongin-nak is sok fejfájást okozott, hogy ennyi embert összeszedjen.

- Ugyan már – felnevet. - Nem volt nekünk nagy feladat, hogy Sehun-t ne engedjük haza.

- Tényleg, mi van Luhan-nal? - bökök felé a fejemmel.

- Hogy érted? - tekintetét a szőke fiúra szegezi.

- Nem tudom, mintha valami baja lenne.

Donghae értetlenül vállat von, ezért felkelek és odamegyek Bambihoz, de az arckifejezéséből ítélve nem örül a jelenlétemnek.

- Mi a helyzet? - mosolygok.

- Mi lenne? - megrántja vállait.

- Miért nem mész oda a többiekhez? - továbbra is barátságos vagyok vele.

- Nincs kedvem. Hagyj békén – utasít ridegen.

Ráhagyom a dolgot, inkább odamegyek Sehun-hoz.

- Elnézést, hogy megzavarom a beszélgetést – furakodom közéjük.

- Szia! - üdvözöl Chanyeol, aki látszólag már eleget ivott.

- Szia – intek neki mosolyogva, majd Sehun felé fordulok. - Nyisd ki az ajándékaid, még mielőtt mindenki lerészegedik.

Rábólint, mindenki az asztal köré gyűlik, amire ki lettek pakolva a kisebb-nagyobb dobozok és tasakok. Szép sorjában bontogatja az ajándékait, a csomagolások közül előkerülnek ruhadarabok, parfümök, csokik és különféle piák is. Kezébe veszi az általam csomagolt dobozt és egy huncut vigyor kúszik arcomra. Izgatottan figyelem, ahogy kicsomagolja, felnyitja és egy hatalmas vigyorral az arcán veszi szemügyre a meglepetést.

Sehun PoV:

Azonnal tudom, hogy Hani-tól van az ajándék.

- Nahát, Pororo mintás pizsama – fordulok felé, mindenki halk kacajba kezd szavaim hallatán.

- Van ott még más is – mutat a leányzó a doboz felé.

Kiveszem a dobozban maradt pólót és alóla feltűnik az a bizonyos más is. Óvatosan emelem ki és széthajtom:

- Még ugyan olyan alsónadrág is jár hozzá? - kérdezem nevetve.

Körbe fordulok, hogy mindenkinek eldicsekedjek az alsóneműmmel, ami láttán különböző hangzású nevetések töltik be a nappalit. Mosolyomat nem tudom levakarni az arcomról, de nem is akarom, boldogság és öröm tölt el az egész testemben. Ittam már valamennyit, de egyáltalán nem érezem a hatását, mondhatni józan vagyok, de ennek ellenére, egy hirtelen ötlettől vezérelve felveszem az alsót, rá a nadrágomra és elég vicces látványt nyújt, hogy Pororo vigyorogva integet az ágyékomon.

Az óra lassan eléri az éjfélt, de mi még lázasan szülinapozunk, miközben egyre több pia fogy. A szemeim enyhén keresztbe állnak az alkoholtól és ahogy elnézem a többieknek is, egyedül Chanyeol ütötte ki magát és a vendégszobában alszik, amióta kidobta a taccsot. Baekhyun, Suho és Eunhyuk társaságában nosztalgiázunk, amikor valaki megérinti a karom. Megkeresem a kéz tulajdonosának arcát, párat kell pislognom, mire felismerem Luhan-t.

- Beszélhetnénk? - kérdezi halkan.

Bólintok, majd követem a szobámig, ahol villanyt kapcsol és az ajtót is becsukja utánunk. Leülök az ágyamra és veszek pár mély lélegzetet, remélve, hogy a szoba forgása körülöttem lelassul.

- Kérdezhetek valamit? - ül mellém hyung.

- Ühüm.

- Kedveled Hani-t?

- Ez meg miféle kérdés? - megzavarodok.

- Egyszerű. Kedveled vagy nem? - szigorú tekintettel várja a válaszom.

- Kedvelem, de egyelőre csak úgy, mint egy barátot – őszintén elmondom.

- Egyelőre? - felvonja egyik szemöldökét. - Mit értesz ez alatt?

- Hát... - igyekszem érthetően kifejezni magam. - Megszervezte nekem ezt az egészet, ami szörnyen jól esik és ebben a pár napban sok időt töltöttem vele.

- Tehát nőként tekintesz rá?

- Mi van veled? Mi ez az érdeklődés?

- Csak válaszolj, kérlek. Tudni akarom.

- Ahj – felsóhajtok. - Nem nézek rá nőként, az előbb is mondtam, hogy csak barátként kedvelem.

- Akkor szeretnék mondani valamit, amit már rég óta tudnod kellene – vesz egy nagy lélegzetet, de nem folytatja.

- Hallgatlak.

Szólásra nyitja a száját, de nyitódik az ajtó, Hani tántorog be rajta.

- Hát itt vagytok? Titeket kerestelek – hangja furcsán lejt a mondat végére.

Lehuppan Luhan mellé, csuklik egyet és átkarolja a szőke hyungot, akinek ez egyáltalán nem tetszik.

- Részeg vagy – tolja le magáról.

- Nem igaz – makacsul kapaszkodik Luhan vállába, aki feladja a próbálkozást, hogy leszedje magáról. - Én csak kipihenem a mai nap fáradalmait. Egész nap stresszeltem, hogy minden jól sikerüljön, megérdemlem, hogy én is jól érezzem magam – alsó ajkát lebiggyeszti.

Elmosolyodok a viselkedésén, felkelek az ágyról, a leányzó elé állok és leszedem a karját Luhan-ről.

- Pihenj egyet.

- Nem! - ellenkezik, elhúzódik tőlem.

- Oké, akkor gyere, keresünk neked valakit, amíg én beszélgetek.

Nem válaszol, megfogom a kezét és felhúzom az ágyról, a derekát átkarolva segítem ki a szobából, annak ellenére, hogy a magassarkúban is biztosan áll a lábán.

- Donghae! - szólítom le az első embert, akit meglátok beszámítható állapotban. - Vigyáznál rá egy kicsit?

- Gyere, kislány – mosolyogva átveszi tőlem.

- Adj neki vizet, józanodjon kicsit – intek és visszamegyek Luhan-hez.

Még mindig ott ül az ágyon, fejét lehajtva tördeli ujjait. Becsukom az ajtót, visszaülök az ágyra és méregetem hyung arcát.

- Mondd. Valami baj van? - nem láttam még így viselkedni.

- Hagyjuk – rám néz, egy erőltetett mosollyal. - Felejtsd el.

- Most miért nem akarod elmondani? - meglepődök.

- Mert rájöttem, hogy ez már egyáltalán nem fontos, majd elmondom talán máskor.

Felkel az ágyról és elindul kifelé, de felállok és megfogom a csuklóját, ezzel megállásra késztetem, mire meglepetten, sokkolt tekintettel fordul felém.

- Addig nem mész ki, amíg el nem mondod, hogy mi van – közlöm határozottan.

- Hát jó – felsóhajt, elengedem vékony csuklóját. - Nem tetszik, hogy ennyi időt töltesz azzal a lánnyal.

- Kivel?

- Hani-val.

- Ez most komoly? - felkapom a vizet. - Nem mindegy neked, hogy kivel, mennyi időt töltök?!

- Én csak-

Nem érdekel a mondanivalója, félre tolom az utamból és kiviharzok a szobából.