10. Fejezet (2. rész)

Egy hangos sóhajt hallat, majd ülő helyzetbe tornázik és feltolja magát a kanapéról. A bal lábára kissé sántikálva elcsoszog mellettem, értetlenül figyelem a konyha felé távolodó alakját. Leveszem a rajtam maradt kabátot és leülök. Magam se tudom miért, de azt érzem, hogy most szüksége van rá, hogy valakivel beszéljen és segíteni akarok neki. Türelmesen várok, hallom, hogy valamit matat a konyhában, nem sokkal később pedig egy kis üveg vízzel ül vissza, mellém. Felnyitja a palackot, szájához emeli és mohón kortyolgat belőle, majd megkönnyebbülten dől hátra, miközben próbálja a kupakot visszatekerni. Szó nélkül figyelem koordinálatlan mozgását, végül kiveszem a kezéből és rácsavarom a kis műanyagot.

- Óvoda óta ismertük egymást... - szólal meg rekedt hangon, fejét is neki támasztja a kanapé támlájának, s lehunyja szemeit. - Szomszédok voltunk, a szüleink is jóba voltak, ezért minden egyes napot együtt töltöttünk, közös nyaralásokra mentünk, meg hasonlók. Egy általánosba mentünk, ahol megismertem Jongin-t és attól a naptól kezdve szinte elválaszthatatlan barátok lettünk. Ahogy kezdtünk felnőni, észre vettem, hogy milyen szép lány lett Nari-ból és nőként kezdtem nézni rá, de persze ezt még Kai-nak se mondtam el, féltem, hogy ezzel csak tönkre tenném a barátságunkat. Együtt akartuk folytatni a tanulást, de Nari-t egy másik, magasabb színvonalú középiskolába küldték a szülei. Elköltöztek, nagy távolság lett köztünk, ami csak nehezítette a kapcsolattartást, ezért egyre kevesebbet beszéltünk és új barátai lettek. Amikor hívtam mindig lerázott azzal, hogy valami más dolga van, ezért egy idő után feladtam a próbálkozást. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoljak rá, szürkék lettek a napjaim, nélküle és egy lányra se tudtam ránézni... - elhallgat.

Még mindig alkohol van a szervezetében, ezért néhány mondatban botladozik a nyelve, de az jobban lefoglal, hogy megnyílt nekem. Olyan pontosan mondja el az akkori érzéseit, hogy szinte átadja nekem azokat. Továbbra is csukva vannak pillái, de én figyelmesen nézem a kandallóban lobogó tűz által megvilágított arcát. Felsóhajt, majd folytatja:

- Aztán amikor végzősök voltunk, az évzáró napján visszajött hozzám – nagyot nyel, alkarját a szemeire támasztja. - Este beállított és követelte, hogy menjek vele Amerikába, kezdjünk együtt egy új életet. A naiv, szerelmes, kisfiús gondolkodásommal persze, hogy egyből rábólintottam, annak ellenére, hogy a szüleim és Jongin is ellenezte. Olyan fiatalon rohadtul ijesztő volt ennyire messze kerülni otthonról, de Nari mellettem volt, bíztatott és bátorított, amikor szükség volt rá. Szép lassan bele rázódtam az ottani életben és egyben valóra is vált az akkori álmom, Nari-val közeledni kezdtünk egymás felé. Mindennél jobban szerettem, ahogy teltek a hónapok, egyre jobban. Bár voltak kisebb vitáink, mint minden kapcsolatban, de azokat sikerült tisztázni és ment minden tovább. Mindent alaposan átgondoltam, közben tudtam, hogy ő az, akivel le akarom élni az életem és egy év után meg is kértem a kezét. Már az esküvőt terveztük, amikor egyik napról a másikra furcsán kezdett viselkedni, egyre többet veszekedtünk, volt, hogy napokig nem szóltunk egymáshoz. Tudtam, hogy valamit titkol, hogy valami oka van a hirtelen változásának, de ez csak fél évvel később derült ki. Az összes munkahelyi túlóra és az esti „barátnős” programok, amikkel etetett, mind hazugság volt, mert miközben a jegyesem volt, ő a hátam mögött összejárt a munkatársával kefélni és még csak le se tagadta, mikor szembesíteni akartam ezzel! - felhúzza magát, a mondat végére egyre erőteljesebb a hangja. - Pedig én bíztam benne, egyszer se gondoltam rá, hogy ez előfordulhat és ő mégis hátba szúrt! - alsó ajkát beharapja.

Teljesen együtt érzek vele, aggódó tekintettel figyelem arcának fedetlen részeit. Látom, hogy állkapcsa feszül, ajkába mélyeszti fogait. Éreztetni akarom vele, hogy megértettem mindent és támogatni akarom, ezért az egyik kezem óvatosan a térdére helyezem. Izmai valamennyire elernyednek, nyugodtabb hangszínnel szólal meg újra:

- Még aznap összepakoltam a fontosabb dolgaimat, hazajöttem és Jongin felajánlotta, hogy jöjjek Szöulba és legyünk lakótársak – alkarját végig húzza szemein, rám néz. - Így jutottam el ideáig, ezért vagyok olyan, amilyen.

- Istenem... - keresem a szavakat. - Hát ez szomorú...

- Én itt elmesélem az életem tragikus pillanatait és te csak ennyit tudsz kinyögni? - még az emlékek felidézése után is előjön Sehun arrogáns énje.

- Nézd... Hálás vagyok, hogy megnyíltál és ezt elmondtad, így már teljesen meg tudom érteni, hogy miért viselkedsz így az emberekkel, de én azt gondolom, hogy ez csak egy álca. Erősnek, határozottnak és elérhetetlennek mutatod magad, de közben igazából bizalmatlan vagy az emberek felé, amit teljesen meg is tudok érteni. Ahogy te is mondtad, fiatal voltál és sajnos a lehető legrosszabb dolgokban részesültél, ami a te hibád, de mégse tehetsz róla – igyekszem érthetően megfogalmazni, miközben ő figyelmesen hallgat. - Amikor Nari-val eltávolodtatok, egy kicsit elszakadhattál volna tőle, nem kellett volna folyton utána vágyakoznod. Ha lett volna előtte egy másik lány, akit megismertél és szerettél, akkor rájöttél volna, hogy az első szerelmek nem tartanak örökké. Persze vannak kivételek, de általában azok csak „tanító” jellegűek, amin fiatalon hamar túltetted volna magad. Mivel Nari volt az első és a lehető legnagyobb csalódás ért, ezért falakat építettél magad köré, mindenkivel szemben bizalmatlan vagy és ez nagyon nem jó dolog, mert később ebből még lehetnek problémáid az életben. Az embereknek szükségük van a társaságra, a színes baráti körökre és, ha kicsit változtatnál, közvetlenebb lennél, akkor találnál egy másik lányt, aki sokkal jobb, mint Nari - egy bíztató mosolyt küldök felé.

- Köszönöm... - halkan beszél, szinte suttog. - Megölelhetlek?

Nem válaszolok, csak kinyújtom felé a karjaimat és azonnal magához von, egy határozott, mégis gyengéd ölelésbe.

- Fogalmad sincs, hogy ezzel most mennyit segítettél.

Eltol magától és megcsókol. Váratlanul ér, de a pillanat hevében nem tudok ellenállni neki és visszacsókolok. A gyengéd csók után egy puszit nyom a homlokomra és újra megölel. Kérdőre akarom vonni, de ő már válaszol is, mielőtt megtehetném:

- Sajnálom, de azt éreztem, hogy ezt most meg kell tennem... - kibontakozik az ölelésből.

- Én-

- Felejtsük el, mintha meg sem történt volna... - láthatóan zavarban van.

Próbálnék megszólalni, amikor zajt hallunk az ajtó felől. Ijedten nézek Sehun-ra, arra gondolva, hogy „Ki lehet ez, hajnalban?” és az ő arcán is látom, hogy ugyan ez a kérdés jár a fejében. Feláll és sietősen elindul az ajtó felé, én pedig bizonytalan léptekkel követem.

- Mi a...? - hallom a hangját, elfordulok a sarkon, így nekem is rálátásom van a bejárati ajtóra. - Ő meg mit keres itt?

Az ajtóban Jongin áll mögötte egy lánnyal. Kai azonnal Sehun-hoz lép és szorosan átölelve, vállába fúrja a fejét.

- Anya meghalt – nehézkesen nyögi, hangosan zokogva.

Kezem a szám elé kapom, szemeim kikerekednek. Elöntenek az érzelmek és a szemeim könnyel telnek meg a hír hallatán. Sajnálatot érzek Kai felé, de ami még erősebb az a bűntudat. Megígértem, neki, hogy megvárom és mégis megcsókoltam Sehun-t... Ráadásul valami azt súgja, hogy az a lány nem más mint Nari. Mi a franc történik itt?