4. Fejezet

Elhűlve nézem a kezeinket, szinte megáll az idő és a fülemben hallom szívdobbanásaimat. A szavak belém ragadnak, pillangók ezrei repkednek a gyomromban és egész testemben elönt a boldogság. Felpillantok Sehun arcára és a pillanatnyi örömöm el is tűnik. A szokásos arckifejezésével lelöki a kezem a köztünk lévő könyöklőről, hogy elfoglalhassa az egészet. Tipikus...

Kissé csalódottan és megtörve térek vissza a filmhez.

Kilépünk a mínuszokkal teli, szinte fagyos levegőre, ráadásul a hó is akadályt nem ismerve szakad az égből. Összehúzom magam, arcom felét a sálam alá rejtem és a kezeim is jó mélyre a zsebembe dugom.

- Nekem tetszett a film – lépked mellém Heeyoung.

- Én nem értettem belőle szinte semmit – mormolom a sálamba.

- Talán, ha a filmet nézted volna és nem Kai-val baromkodsz, ami baromi idegesítő volt, még értetted is volna a film lényegét – jegyzi meg Sehun gúnyosan.

Elkap a düh és Kai tekintetét keresem a havazástól hunyorogva, de rájövök, hogy nincs velünk és azonnal megtorpanok.

- Hol van Jongin?

Körbe nézünk, eltelik pár csendes másodperc, majd egy sebesen repülő hógolyó csapódik Sehun vállának.

- Mi a...? - felmordult és lesöpri magáról a havat.

Ekkor jön egy újabb, ami ezúttal az én kabátomnak csapódik, mire ijedten megugrok. Heeyoung-gal értjük az üzenetet, ő egy oszlop mögé, én pedig a fal fedezékébe bújok. Csupasz kezeim azonnal piros színben pompáznak, ahogy bele nyúlok és golyót próbálok formálni a friss hóból. Kilesek a fedezékemből és megpillantom a rengeteg, szálló hópehely „függönyben” Kait. Becélzom és kezem teljes erőmből meglendítve eldobom a hideg, jeges golyót. Épphogy eltalálom a cipőjét, felém néz és egyből meg is pillant. Arra leszek figyelmes, hogy Heeyoung is támadást indított és sikerült is eltalálnia Kai karját.

- Kettő egy ellen? Ez így nem ér! - nevet fel, miközben kezei közt alkotja a lőszert.

Pontosan felém dobja, nemes egyszerűséggel befordulok a fal mögé és hallom ahogy a hó bele csapódik a tömör betonba. Lehajolok, megfagyott, nedves ujjaimmal nem törődve újabb gömböt alkotok, kifordulok biztonságos fedezékemből és dobok. Figyelem, ahogy repül, kezeimet azonnal szám elé kapom és egy kisebb sikolyt hallatok, amikor látom, hogy a mit sem sejtő Sehun-t találom, ráadásul egyenesen az arcát.

Odafutok hozzá és megérintem vállát, miközben ő a kristályos nedvességet söpri ki arcából.

- Ne haragudj... Jól vagy? - keresem tekintetét.

Hallom a hátam mögött Kai nevetését felé fordulok és nézésemmel hallgatásra utasítom, amit nagy nehezen, de megtesz.

- Te barom! - söpri le magáról a kezem Sehun. - Normális vagy?!

Most először látok az arcán érzelmet és ez nem mást, mint méreg.

- Nagyon sajnálom, nem téged akartalak...

- Ne viselkedj úgy, mint egy óvodás, te szerencsétlen!

- Ne beszélj így vele! - lép mellém Kai. - Higgadj le, ez csak egy kis hó!

Sehun megszívja tüdejét levegővel, elindul, mellettem elhaladva meglök a vállával és minden szó nélkül elsétál.

- Bocsánatot kérek, az ő nevében...

- Nem szükséges, Jongin – erőltetek egy mosolyt, bár nehéz úgy, hogy az előbb Sehun átgázolt rajtam.

Heeyoung-ra pillantok, aki rosszallóan rázza a fejét. Elér egy nagyon szellő, amitől kiráz a hideg és megremeg az egész testemben. Jongin ezt észre veszi, fedetlen kezeimet az ő széles tenyereibe veszi és szája elé emeli. Jól eső melegség tölt el, ahogy forró levegőt lehet megfagyott ujjaimra.

- Khm... - töri meg a romantikus pillanatot Heeyoung. - Skacok, induljunk, mielőtt idefagyunk.

- De nem kéne megkeresni Sehun-t? - pillantok abba az irányba, amerre ment.

- Biztos hazament...

Elindulunk, Kai csak az egyik kezem engedi el, a másikat továbbra is fogja és az övével együtt dugja a kabátja zsebébe, szabad kezem pedig a sajátomba helyezem. Így tesszük meg az egész utat, csendesen, a hóesésben, az esti, kivilágított utcákon.

- Jó éjszakát.

- Vigyázz magadra – köszönök el tőle a lépcsőház előtt.

Célzóan Heeyoung-ra pillant, aki veszi a lapot és bemegy, így kettesben maradunk.

- Figyelj – sóhajt. - Meg kell értened valamit... - elhallgat, arckifejezése elkomolyodik.

- Valami gond van?

- Nem, csak Sehun... ne haragudj miatta, valójában nem így szokott viselkedni, csak most...

- Megértem – félbe szakítom, aminek láthatóan örül. - Nem kell, hogy miatta kérj mindig bocsánatot – elmosolyodik.

Viszonozza a mosolyt, egyik kezét vállamra vezeti és érzem, ahogy egyre közelebb húz magához. Szívem hevesebben kezd dobogni és meghatottan meredek Jongin csillogó, barna szemeire. Lehunyom a szemeimet és várok, amíg meg nem érzem puha ajkait a homlokomon. Egy hosszas, érzelmes puszit nyom rá, majd eltávolodik.

- Siess be, mielőtt megfázol – mosolyog. - Remélem minél előbb láthatlak.

- Mindenképp.

Megvárom, amíg elengedi a kezem, intek neki, a lépcsőkön felszaladok és belépek a meleg lakásba. Kellemes érzés tölt el, ahogy a fűtéstől és a belülről áradó, boldogság okozta melegségtől átfagyott testem melegedni kezd. Heeyoung azonnal letámad és egyszerre zúdít rám mindent, amit észre vett az este folyamán.

- … szóval én még mindig Kai-ra szavazok – fejezi be.

Egész éjjel forgolódok, az agyam kattog és érzések kavarognak benne. Kai-val remekül éreztem magam, de emészt a bűntudat Sehun miatt és a bánat is azért, amilyen hangnemben beszélt velem.