Folytatás

Sziasztok! :)

Sokat gondolkoztam, hogy legyen-e folytatása, és két hónapnyi agyalás után lett annyi ötletem, hogy érdemes legyen folytatni. Ezen a blogon megtaláljátok a 2. évad fejezeteit:

http://tbb-2.blogspot.hu/

Extra fejezet +18

Csurom víz vagyok, a ruháim kényelmetlenül tapadnak rám, de nem érdekel, mert boldog vagyok. Boldog vagyok annak a fiúnak a karjaiban, akivel kapcsolatban nehezen, de rájöttem a valódi érzéseimre. Mellkasán érzem, hogy barátian hátba vágják.

- Gyerünk, gerlepár – vigyorog ránk Jongin. - Ezt meg kell ünnepelni, és mivel ennyi galibát okoztál, ezért te fizetsz mindent – oldalba böki Sehunt.

- Yehet – megadóan mosolyog.

Kibontakozom az ölelésből, s elindulok Jongin után. Sehun is követ, óvatosan fogja meg a kezem, miközben halvány mosollyal néz le rám. Kívül én is csak mosolygok, de belül hangosan viháncolok és ugrálok az örömtől.

A két szőkeség házában kötünk ki, egy kiadós zuhany után belebújok Sehun egyik térdnadrágjába és pólójába. Mélyen beleszagolok a textilbe, buta mosollyal fedezem fel, hogy Sehun-illata van, és nem érezni rajta azt a bizonyos parfümöt. Így visszagondolva a születésnapjára lehet inkább azt kellett volna vennem neki.

Frissen mosott, törölközőszáraz hajjal baktatok ki a konyhába, ahol az asztalon már felbontott borosüveg ácsorog, az úriemberek pedig türelmesen várnak rám. Leülök a Sehun melletti székre, megérzem a combomon a kezét, mire egy pajkos mosolyt váltunk.

- Igyunk – töri meg a pillanatot Jongin mély hangja.

Kezünkbe vesszük a vörösborral teli poharainkat, összekoccintjuk a törékeny üvegeket, s egyszerre kortyolunk belőlük. Finom, édes.

- Azt hittem tényleg elmész... - mondja halkan Kai, a légkör megváltozik.

- El is akartam – erősíti meg a másik szőke –, de aztán megláttam, hogy vizesen, lihegve berohansz a váróba, és arra gondoltam, hogy nem tehetem ezt veled.

Elmosolyodok Sehun őszinte szavaira, majd egy hirtelen felmerülő kérdéssel értetlenre változik az arckifejezésem.

- És engem itt hagytál volna? - felé fordulok.

- Chanyeol miatt – húzza a száját. - Egyébként ezt amúgy se értem...

- Neki már az előtt megmondtam, hogy vége mielőtt veled beszéltem.

Jonginnal egyszerre hallatják a meglepettséget jelentő „Oh!” hangot. A mellkasom kissé összeszorul, amikor eszembe jutnak Chanyeol könnyes szemei.

- Most már tényleg hagyjuk ezt a komolyságot – zárja le a témát Jongin. - Kicsit rosszul esik, hogy együtt látlak titeket, de ha ti boldogok vagytok, akkor én is az vagyok – elmosolyodik.

- Ha már nem kell nekem, akkor a tiéd lehet, mint Nari.

- Ez durva volt – mordulok Sehunra.

- Yehet – kuncog. - Sose hagynám, hogy másé legyél – mosolyogva közelebb húz magához, egy puszit nyom a halántékomra.

- Oké, ki vagy te és mit csináltál Sehunnal? - pislog elhűlve Jongin.

Valóban megváltozott. A szavai őszintébben hangzanak, sokkal többet mosolyog, de közben még mindig önmaga.

Hevesen csókol, a bor édes ízét érzem a szájában, miközben belépünk a szobájába. Ledönt az ágyra, s fölém tornyosulva meg tudom csodálni a mosolygós arcát. Kezeim lassan csúsznak feje két oldalára, ujjaimat tincsei közé futtatom, közben végig tartjuk a szemkontaktust.

- Mi az? - halkan kérdezi.

- Semmi – arcát simogatom. - Kívánlak...

Pillanatnyi meglepettség suhan át az arcán, majd egy kacér mosolyra húzódnak ajkai.

- Ezen segíthetünk – lehajol, és megcsókol.

Nem tudtam, hogy valaha is ennyire vágyni fogok majd valakire, mint most rá. Karjaimmal szorítom magamhoz, azt akarom, hogy olyan közel legyen hozzám, amennyire csak lehet. Eltávolodik az ajkaimtól, forró csókokkal araszol az állkapcsomtól a nyakamig, fogaival végigkaristol a bőrömön, majd erősen megszívja, mire felnyögök.

- Hé – szólok rá.

- Azt akarom, hogy ez itt az én szám nyoma legyen – ujjával a halvány foltra mutat, amit Chanyeol hagyott maga után.

Nem válaszolok, visszahajol és tovább szívogatja a nyakam. Elragadja a hév, érzem, hogy arrébb is hagy pár foltot. Nedves ajkaitól, forró leheletétől halkan sóhajtozok, alfelemben bizsergést érzek. Abbahagyja a nyakam kényeztetését, felegyenesedik, s kezei megragadják a rajtam lévő póló alját. Én is felülök, egy mozdulattal leveszi rólam a ruhadarabot, majd őt is megszabadítom a felsőtől. Visszadönt az ágyba, de ő ülve marad, lejjebb csúszik, hogy a nadrágtól is megfosszon. Türelmetlenül nyúl a pamut anyag és a bőröm közé, majd a bugyival együtt lehúzza rólam a maradék ruhát is.

- Annyira gyönyörű vagy – mormolja, miközben lehajol egy csókra.

Tenyereivel kezelésbe veszi mindkét mellem, finom, lassú mozdulatokkal masszírozza őket, amitől újabb sóhajok hagyják el a számat. Hosszasan elidőzik, majd nyelvével is felváltva kényeztet. Nedves izmával köröz a bimbóm körül, egyik keze masszíroz, a másikkal pedig lenyúl a lábaim közé, erősen végighúzza tenyerét a nyílásomon, amitől a testem megrándul és visszafojtok egy nyögést. Párszor ezt eljátssza odalent, majd belém nyomja egyik ujját, s ki-be húzogatja. Hamar megérzem a másodikat is, lassan simogatja velük a hüvelyfalam. A termelődött nedvtől könnyedén kicsusszannak a hosszú ujjak, amire szintén egy sóhajjal reagálok. Sehun felkúszik hozzám egy csókra, majd lemászik az ágyról, hogy ő is teljesen levetkőzzön. Beharapott ajkakkal csodálom végig meztelen testét, szemezek merev férfiasságával miközben visszafekszik a lábaim közé.

Ismét megcsókol, karjaimat nyaka köré fonom, és a csókba nyögök mikor megérzem, hogy lüktető tagjával megtölt.

- Ah... Istenem... - felmorran. - Ha tudnád mióta vágytam erre...

Lassan kezd mozogni bennem, lehunyom a szemeim, és erősebben szorítom magamhoz, izmos hátát karmolászom, simogatom. Nem siet, kényelmes tempóval mélyre hatol, kiélvezhetem minden egyes centijét. Egy csókot lehel a nyakamra, csípőjével nagyobbakat lök. Meghitten, romantikusan szeretkezünk, jól esik minden egyes mozdulat, belsőmet elárasztja ez a kellemes, forró érzés. Kezeimet a vállainak feszítem, ő pedig hagyja, hogy én kerüljek felülre, kényelmesen a hátára fekszik és megfogja a derekam. Mozogni kezdek, lassan kezdek lovagolni rajta, miközben elvarázsolt mosollyal nézek Sehun szemeibe, amik most is ragyogva, éhesen figyelnek. Tenyereimmel a mellkasára támaszkodok, majd gyorsítok, közben ő megunja a tétlenkedést, megemeli a csípőjét amikor leülök, ezzel mélyebbre hatol. Fejét hátravetve sóhajtozik, még jobban kidudorodó ádámcsutkáját figyelem, amin lassacskán folynak az izzadtságcseppek.

Visszaveszek a sebességből, előre-hátra mozgatom a csípőm anélkül, hogy elemelkednék Sehun ágyékától. Lehunyt szemekkel, beharapott ajkakkal élvezem ahogy mozgolódik bennem a férfiassága.

Érzem, hogy Sehun felül, vakon átkarolom a nyakát, vállára hajtom a fejem, ő pedig a derekamnál fogva ölel magához, s összhangban mozgunk. Korábban sose éreztem ilyet, nem hittem volna, hogy ő is tud ilyen gyengéd, romantikus lenni. Kellemes meglepetés. 

Fejem a nyaka felé fordítom, apró puszikat lehelek a bőrére, amitől halkan felmorran.

- Ah, te leányzó... - a fülembe nyög, erősen a fenekembe markol. - Hogy én mennyire imádlak – szórakozott a hangja.

Válaszként a vállaiba mélyesztem körmeimet, mire felszisszen.

- Hé – megjátszott felháborodottságára csak kuncogok. - Hát jó, te akartad.

A fenekemnél fogva megemel, ez által kicsusszan belőlem, visszafektet a hátamra, majd a sarkaira ül, és a derekamnál fogva közelebb húz az ágyékához.

- Nyögj jó hangosan, hadd tudja Jongin, hogy milyen szerencsés vagyok – pajzán mosoly van az arcán.

- Gonosz vagy – grimaszolok.

- Nem, csak szerelmes...

Lehajol egy csókra, majd újra felegyenesedik, egyik lábam a vállára helyezi, és újra behatol. Egyszerre nyögünk fel, ahogy teljes hosszával elmerül a lüktető forróságomban. Hirtelen gyors tempót diktál amitől egy kéjes nyögés kiszökik az ajkaimon.

Tartja az ütemet, férfiassága egyre sebesebben súrlódik bennem, s a beteljesüléshez egyre közelebb vagyok. Kiengedem a nyögéseket, de szabályozom a hangerőmet – amennyire képes vagyok rá –, hogy Jongin ne hallja, hacsak nem itt gubbaszt az ajtó előtt és hallgatózik. Sehun minden izma feszül, szaggatottan veszi a levegőt és erősen tajtékzik, ami hihetetlenül szexi látvány. Lábammal a nyakában rám dől, s ez által olyan mélyen érzem magamban, mint még soha, senki mást. Hátát karistolom a körmeimmel, majd akaratlanul is bőrébe mélyesztem őket amikor jön a robbanásszerű érzés és elélvezek. Sehun erősen a hajamba markol, fejemet hátrafeszíti és a nyakamat szívogatja, harapdálja, miközben csípőjével továbbra is tartja a tempót. Vadul lökdös a gyors hajrával, majd egyik pillanatról a másikra kihúzódik belőlem.

- Ahh... - mély torokhangon nyög miközben érzem, hogy a combjaimra spriccel forró nedve.

Elengedi a tincseimet, leemelem róla a lábam, hogy szorosan magamhoz ölelhessem kifáradt testét, feje a mellkasomon pihen.

- Kérlek... - elfogy a levegője, ezért sóhajt párat, mielőtt folytatná. - Mondd, hogy jobb volt, mint Chanyeollal... - mondata végeztével tovább zilál.

Elmosolyodva tekergetek egy szőke tincset az ujjam köré.

- Hmm... - veszek egy mély levegőt. - Őszinte legyek, vagy kedves?

- Mindkettő – nyögi.

- Vele csak egyszer szexeltem, de azt nem mondanám, hogy jobb, vagy rosszabb volt, mint ez.

Felemeli a fejét, tekintetünk találkozásakor elszántságot látok a szemeiben.

- Értem – elmosolyodik. - Ez esetben úgy tűnik, hogy még le kell nyomnunk pár menetet.

Kuncogva nyitnám szólásra a szám, de ő egy csókkal megakadályoz. Azt hiszem hosszú lesz az éjszaka.

55. Fejezet (Vége)

Fogalmam sincs, hogy mennyi lehet az idő, talán olyan hajnali három körül járhat. Mereven bámulok Sehun szemeibe, fejünk fölött repülnek a csendben eltelt másodpercek.

- Ne haragudj, de ezt meg kellett tennem – halkan szólal meg.

- És most? - tanácstalan pillantásokat vetek felé.

- Tiéd a döntés, rajtad áll minden – halványan elmosolyodik, miközben gyengéden megsimogatja az arcom. - Eltűnök az életedből, ha azt szeretnéd...

- N-nem tudom... - sóhajtok. - Idő kell.

- Rendben.

Közelebb hajol, egy forró puszit nyom a homlokomra, amit lehunyt szemekkel fogadok. Még utoljára végigsimít az arcomon, amíg karja hosszúsága engedi, miközben elindul. Halkan lép ki a lakásból, majd becsukja maga után az ajtót, egyedül maradok a gondolataimmal.

Itt állok a folyosón, köntösömet szorosan összefogom magam körül, és kifejezéstelen tekintettel bámulok magam elé. Még mindig érzem csókját az ajkaimon, égető érzés, ahogy sóvárognak Sehun után. Mit tegyek? A józan eszem és a szívem is ugyan azt súgja, ezért még választási lehetőséget se adok magamnak, de a tanácstalanság és a bűntudat erősen mardos belül. Nem látok mást, csak Chanyeol szomorú arcát, ahogy darabokra töröm a szívét. Két tűz között érzem magam, és lehetetlen olyan döntést hozni, amivel nem ártok senkinek, legyen az Sehun, Chanyeol, vagy akár saját magam.

Tovább titkolózzak Chanyeol előtt, és tegyek úgy, mintha ez meg sem történt volna? Rengeteg boldog percet köszönhetek neki, ő mindig éreztette velem, hogy mennyire szeret, és a szerelme egy igazi, önzetlen ajándék, amit én csúnyán kihasználtam. Chanyeol törődése és jó szíve nem ezt érdemli, kezdek elbizonytalanodni a felé irányuló érzéseimmel kapcsolatban. Lehet, hogy ugyan azt a hibát követtem el, mint Jongin? Valaki mellettem állt és támogatott a nehéz időkben, ezért azt hittem, hogy szerelmes vagyok? Nem tudom.

Sehun teljesen más, nehezebb eset. Nem olyan egyszerű kiigazodni rajta, és lehet, hogy pont ezért kerültem ilyen helyzetbe. Ő a tökéletes ellentéte Chanyeolnak, arrogáns, pofátlan és sokszor idegesítő, de ezeket semlegesítik azok a pillanatok, amikor teljesen őszintén beszél, vagy önfeledten nevet. Szeszélyes és kiszámíthatatlan, azonban van egy kedves, vidám énje, ami ritkán bukkan fel a lelke mélyéről.

Lehet, hogy az lenne a legjobb és legigazságosabb, ha nem játszanék tovább Chanyeol érzéseivel és Sehunt se hitegetném, hiszen abban se vagyok biztos, hogy tudnám őt szeretni. Egy ilyen hullámvölgyekkel teli kapcsolat után nem hiszem, hogy tudnék úgy tekinteni rá, mint a szerelmemre.

Azon kapom magam, hogy a gondolatmenetek közben szorítom magamhoz az ölbe tett karjaimat és sírok. Nincs gombóc a torkomban, nyugodtan veszem a levegőt, de a könnyek mégis folynak a szemeimből.

Másnap borús időre ébredek, ami tökéletesen tükrözi a hangulatom. Nagy, sötétszürke felhők borítják az eget, egyetlen napsugár se képes áttörni rajtuk, szürkeségben úszik az egész város.

Még utoljára megnézem magam a tükörben, mielőtt elindulnék. Egy tanácstalan, kétségbeesett lány néz vissza rám, aki könyörög a segítségért. Magamat sodortam ebbe a helyzetbe, ezért most viselnem is kell a következményeket. Veszek egy nagy levegőt, majd kilépek a lakásból.

Halkan kopogok a tölgyfából készült ajtón, ami pár másodperc múlva ki is nyílik. Chanyeol pizsamában, szemeit dörzsölgetve néz, majd elmosolyodik, amint felismer.

Egyik karjával magához húz, s megcsókolna, de kezem a mellkasának feszítem, mire értetlenül pislog le rám.

- Beszélnünk kell... - mondom halkan.

Arcán látom minden gondolatát, sejti, hogy mit akarok mondani. Karja lecsúszik rólam, majd bemegyek, de az előszobában meg is állok, feszülten figyelem, ahogy Chanyeol becsukja az ajtót és felém fordul.

- Hallgatlak – arca kifejezéstelen.

Veszek egy mély lélegzetet és habozás nélkül kimondom az őszintét.

- Megcsókoltam Sehunt – szemeibe nézek.

- Mi? - arcizmai megrándulnak, haragosan néz rám. - És ezt tegnap képes voltál eltitkolni előlem? - hangja feszült, zaklatott.

- Az után történt, hogy beszéltünk...

- Megígérted, hogy többet nem találkozol vele.

- Tudom és nagyon sajnálom.

- Azt hiszed, hogy ennyitől minden rendben van? - emeli a hangját, de még nem kiabál.

- Nem és nem is várom el, hogy megbocsáss, de én tényleg sajnálom. Nekem ez így nem megy tovább.

- Szakítani akarsz? - tekintete megmerevedik, elhűlve néz rám.

- Nem tartottam tiszteletben az érzéseid, és te nem ezt érdemled. Be kell fejeznünk, különben sose tudnék a szemedbe nézni.

- Inkább őt választod? - elkeseredik.

Nem mondok semmit, mert még én se tudom biztosan a választ.

- Hani – megragadja a vállaim, nézése a lelkemig hatol. - Nem akarom, hogy egy olyan emberrel legyél, mint amilyen ő.

- Te nem ismered – csóválom a fejem. - Meg kell értened-

Váratlan ölelésével fojtja belém a szót. Karjai szorosan feszülnek körülöttem, feje a vállamra nehezedik. Kezeimet felcsúsztatom a hátára, erőtlenül markolok a pólójába, közben szemhéjaimat erősen szorítom, hogy visszatartsam a feltörni készülő könnyeket. Chanyeol pont olyan megtört, bánatos arccal nézett rám, mint képzeltem, s az ölelés közben szinte hallom, ahogy a szíve megrepedezik, majd darabokra hullik. Szaggatottan, rendszertelenül veszi a levegőt, mintha sírna.

- Szeretlek – hangja erőtlen –, és azt akarom, hogy boldog legyél, ezért elengedlek...

Meglepnek a szívszaggató szavak, szemeim benedvesednek. Chanyeol eltol magától, könnyes tekinteteink összetalálkoznak. Halvány mosollyal letörli arcomról az épp legördülő könnycseppet.

- Köszönöm - szipogok. - Nagyon hálás vagyok... mindenért.

- Én is hálás vagyok azért a boldogságért, amit te okoztál nekem.

Ismét egy ölelésben forrunk össze, majd egy puszit nyom a fejem búbjára és elenged.

Chanyeol PoV:

Fájdalmas tekintettel nézem végig, ahogy Hani kilép a lakásból. Becsukódik az ajtó, s én azonnal a fal mentén a földre csúszok, keserves zokogásban kitörve. Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy kiengedhetem ezt a szörnyű érzést magamból, nem akartam, hogy Hani lásson összetörni. Lábaimat felhúzom, térdeimen könyökölve fogom a fejem és szenvedésemnek hangot adok. Fáj, hogy ennyire kevés ideig tartott a boldogság, fáj, hogy többet nem ölelhetem magamhoz, nem csókolhatom Hanit. Elveszettnek és magányosnak érzem magam, ordítok a mellkasomat szaggató kíntól, levegő után kapkodok, és eközben a forró könnyek megállíthatatlanul zúdulnak le az arcomon.

Nyitódik a bejárati ajtó, Baekhyun aggódó tekintettel vágja le magát mellém, kezét a vállamra teszi.

- Mi történt? - kétségbeesetten kérdezi.

Nem válaszolok. Nem tudok válaszolni, túlságosan fáj az érzés, hogy elvesztettem az én virágszálam.

Hani PoV:

Tudunk találkozni?

Hani

Másodpercekkel később érkezik a válasz.

Pár perc és ott vagyok.

Sehun

Idegesen mászkálok fel-alá a lakásban. Ezek az utolsó percek, hogy döntést hozzak, de én még mindig tanácstalan vagyok. A fejemben minden gondolat összegubancolódott, mint a gordiuszi csomó, és sehogy se tudom kibogozni. Sehun öt perccel később meg is érkezik, kopogás nélkül jön be a lakásba, s mintha csak tudná, hogy itt vagyok, egyenesen a nappaliba jön. Tekintete kifejezéstelen, ajkain bujkál egy rejtélyes mosoly. Felé fordulok, zavartan fürkészem arcát.

- Találkozni akartál – mosolya szélesebbre húzódik.

Közelebb megyek hozzá, megállok előtte és megfogom mindkét kezét, amitől boldog csillogást látok a szemeiben.

- Otthagyod a züllött társaságot, Minahval együtt?

- Igen – bólint.

- Ígérd meg! - kiráz a hideg, ahogy idézem Chanyeol szavait.

- Megígérem.

- Jó, akkor őszinte leszek – lehajtom a fejem, lábainkat bámulom. - Úgy döntöttem, hogy... - még utoljára átgondolom a dolgot –, hogy nem szeretnék veled lenni – mondom ki végül.

Sehun nem mond semmit, csak kezei feszülnek meg, amikkel szorosabban fogja az enyéim. Érzem, hogy várakozásteljes pillantásokkal követeli a magyarázatom. Felemelem a fejem, s látom, hogy ő valóban türelmesen néz le rám.

- Az első találkozásainkkor egy igazi seggfej voltál, ennek ellenére vonzódtam hozzád, de hamar megutáltattad magad velem a beszólásaiddal és az elutasító viselkedéseddel. Már fogalmam sincs hogyan, de egyre közelebb éreztem magam hozzád, és felfedeztem benned egy szerethető, gyámoltalan fiút, aki a nyers beszédével védi magát a többi embertől. Igaz barátként tekintettem rád, de te többször is eljátszottad a beléd vetett bizalmam, és ha most rohannék a karjaidba az Chanyeollal szemben nem lenne igazságos...

Elengedi a kezeim, kifejezéstelen arca mögött látom a visszafojtott feszültséget.

- Értem... - szavával ellentétben a hangja azt tükrözi, hogy egyáltalán nem tudja megérteni. - Remélem boldog leszel Chanyeol mellett.

Egy mosolyt erőltet magára, majd elfordul, és figyelem távolodó alakját, ahogy kimegy a nappaliból. Minden levegőt kipréselek a tüdőmből, hogy minél több friss oxigénhez jussak, de ez sem tud segíteni azon a rossz érzésen, ami erőteljesen mar belülről.

Sehun PoV:

Kilépek a lakásból, és hallatok egy hangos sóhajt, ami már olyan régóta kikívánkozott. Utoljára az ajtóra nézek, hogy jól az emlékeimbe véshessem ezt a helyet, ahol annyi minden történt az utóbbi hónapok során. Emlékszem, mikor először megpillantottam Hanit. Aznap jöttem haza Amerikából, megtört szívvel, bizalmatlan nézéssel minden ember felé. Megláttam őt a pult mögött, ahogy mosolyogva beszélt Jonginhoz, és azt gondoltam, hogy ő is csak egy fiatal csitri, aki tapad a pasikra. Eleinte ki nem állhattam, őt látva mindig azt gondoltam, hogy az összes nő álszent és megátalkodott, de a leányzó bebizonyította, hogy ő ennél sokkal több. Mindent elmondhattam neki, mindenben segített, támogatott a helyes út felé, de én mégis hátat fordítottam neki. Túl későn jöttem rá, hogy a legjobb, ha őszinte leszek vele az érzéseimmel kapcsolatban, és most a saját káromon kellett ezt megtanulnom.

Az utam egyenesen haza vezet, vagyis oda, amit eddig az otthonomnak neveztem, de most már csak Jongin lakik a házban. Megállok a veranda lépcsője előtt, hosszú másodpercekig bámulom az ajtót, majd óvatos léptekkel állok a ház bejárata elé. Farmerom zsebéből kiveszek egy kissé meggyűrődött borítékot, megpróbálom valamennyire kisimítani a ráncokat, majd becsúsztatom az ajtó és a tok közé annyira, hogy ne essen ki. Távolabb sétálok, s végignézek a ház minden egyes pontján, miközben megdörren az ég.

- Sajnálom, hyung – suttogom magam elé.

Zsebembe csúsztatom a kezeim, és elsétálok.

Jongin PoV:

Késő délután van, az eső odakint csöpög, de nem érdekel. Nem bírom tovább a bezártságot az üres házban, ezért az enyhe időjárási viszonytagság ellenére is kimegyek, legalább sétálni pár percet, hogy valamennyire kitisztuljon a fejem. Kilépek az ajtón, s azonnal megcsap az eső illata, de sokáig nem tudok erre koncentrálni, mert hallom, hogy valami leesik. Lenézek, felemelem a fehér borítékot, majd ösztönösen körbenézek, de egy lélek sincs az utcában. Becsukom az ajtót, helyet foglalok a hintaágyon és kibontom a borítékot. Egy fehér lap van benne, néhol meg van gyűrődve, de ettől függetlenül olvasható a szöveg. A betűkről azonnal tudom, hogy ez Sehun kézírása, nagyot nyelve kezdek az olvasásba.

Jongin,

Sajnálom, hogy egy ilyen idiótával kellett élned a napjaid. Folyton csak megbántottalak, ezért meg se érdemlem, hogy a legjobb barátodnak nevezz.

Köszönöm, hogy megtetted a lehetetlent és képes voltál elviselni ennyi éven át. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen remek barátot kaptam a sorstól, de én ezt önző módon nem tudtam se viszonozni, se meghálálni.

Nem vagyok az érzelmes szavak embere (gondolom ezzel te is tisztában vagy), de most bátran elárulom, hogy én gyerekkorunk óta felnézek rád. Tökéletes példája vagy annak, amilyen én mindig is lenni akartam: kedves, közvetlen, barátságos. Én nem nevezhetem magam egyiknek se, és ezért sokszor utáltalak, irigykedtem rád.

Lehet, hogy sokszor tiszteletlen voltam veled, amit nem érdemeltél meg (legalábbis nem mindig), de te akkor se veszítetted el a fejed, okossággal érveltél az én hülyeségemmel szemben.

Talán soha nem voltam még veled ennyire őszinte, úgy éreztem, hogy ennek is eljött az ideje...

Ahhoz már nincs bőr a képemen, hogy személyesen köszönjek el tőled, ezért ne gyűlölj még jobban, kérlek.

Sajnálom, hogy megütöttelek. Tudom, hogy erre nincs mentség, de tiszta fejjel ilyet soha nem tettem volna.

Mindenki követ el hibákat, ezért remélem meg tudsz bocsátani és nem úgy fogsz rám gondolni, mint „Az idióta seggfej”.

Szeretlek, hyung. Hiányozni fogsz.

Ui.: Majd küldök képeslapot (ha kell, ha nem).

Sehun                                                   

Hani PoV:

Szakad az eső, hatalmas vihar tombol, villámok sokasága világítja meg az égboltot, a dörgések hol harsányak, hol pedig szerényebbek. Őrült módjára rohanok, lábaim alatt háborognak a tócsák, miközben a vízcseppek folyamatosan ostromolnak, tetőtől talpig vizes vagyok. Az emberek esernyővel védekeznek az ellen, hogy úgy járjanak, mint én; értetlen tekintettel fordulnak utánam, mikor elfutok mellettük.

Lábaim automatikusan visznek, a szívem irányítja őket, amíg a gondolatok lefoglalnak.

Tudatalattim kitisztul, mintha a zivatar lemosna róla minden tévhitet, amik eddig eltakarták előlem az igazságot, hogy valójában mennyire vak és hülye voltam. Most döbbenek csak rá, hogy Sehun igenis több, mint barát. Mélyen magamba zártam a valódi érzéseim, amiknek most sikerült csak a felszínre törniük. Mellette mondhattam magam igazán boldognak, minden meggondolatlan tette ellenére is. Miután lefeküdtünk kizártnak tartottam, hogy megszeressem, annyira igyekeztem minden erősebb érzelmet visszatartani, hogy ez által még saját magamnak is hazudtam. Eddig képtelen lettem volna bevallani még magamnak is, de most, hogy azt érzem el fogom veszíteni, végre felnyílt a szemem. Nem akarom, hogy kisétáljon az életemből, mellette akarok lenni, éreztetni akarom vele, hogy fontos számomra.

Zihálva, elázva, csapzottan torpanok meg a repülőtér előcsarnokában. Megpillantom Jongint, aki az információs pultnál áll, odasietek hozzá. Néhány vizes tincsemet a fülem mögé tűröm, amíg Jonginra várok. Az ő ruhája is tapad rá, haja csurom víz, akárcsak az enyém. Frusztráltan lépek közelebb hozzá, amikor eljön a pulttól.

- Öt perce szállt fel a gépe... - tenyereibe temeti arcát, halk sírásba kezd.

- És, ha másikkal megy? A váróterem? - reménykedek, hogy nem késtünk el.

- Nincs ott, már néztem – szipog.

Ez nem lehet. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy fogta magát és visszament Amerikába. Én is abba a hibába estem, mint ő, én is későn tértem észhez. Hatalmas űr költözik belém, kinézek a hatalmas üvegfalon, látom, hogy egy repülő éppen a magasba emelkedik. Ezt nem akarom elhinni, hogy tényleg itthagyott.

- Nem, nem, nem, nem – rázom a fejem, körbenézek. - Nem mehetett el!

- Ki ment el, és hová? - az egész előcsarnokban visszhangzik a pár méteres távolságból jövő kérdés.

Jonginnal mindketten a hang irányába kapjuk a fejünket.

- Te rohadék! - zokogja az idősebb.

Odarohan a barátjához, meglöki, majd szorosan átölelik egymást. Ledermedve, elhűlve figyelem, ahogy Jongin sírva szorongatja Sehunt, aki csak lehunyt szemekkel, vigyorogva simogatja hyungja hátát. Beszélnek pár szót, de nem értek semmit, csak Jongin szájáról tudok leolvasni egy „Csak nyugodtan” választ, majd könnyeit törölve néz rám, miközben Sehun elindul felém. Mosoly játszadozik az arcán, túl lassúnak találom a távolság csökkenését, ezért a földbe gyökerezett lábaimat megmozdítva felé iramodok, és karjai közé nagy lendülettel érkezem. Szorosan ölelem magamhoz, közben az ő kezei csak pihennek a nyakam körül.

- Miért vagy ilyen csapzott? - szórakozottan kérdezi.

- Miattad, te seggfej! - ellököm magamtól, könnyes szemekkel nézek rá. - Azt hittem, hogy elmész, te barom; rohantam az esőben, mint valami idióta, és azt mondták, hogy a gép elment, ezért-

Egy csókkal fojtja belém a kirohanásom. Kezei a nyakam két oldalán pihennek, ajkaimat finoman simogatja párnáival. Viszonzom a csókot, karjaimat átfonom a dereka körül, és határtalan öröm tölt el az egész testemben. Megszűnik körülöttünk minden, elhalkul a rohanó emberek cipőjének kopogása, a bőröndök kerekeinek nyikorgása. Minden érzékszervem csak Sehunra koncentrál.

A csók után felnézek rá, tekintetén látszik a boldogság, amit most ő is érez.

- Miért maradtál? - halkan kérdezem.

- Úgy gondoltam adok egy utolsó esélyt, hogy megszerezz magadnak – öntelten vigyorog.

- Seggfej vagy – átölelem –, de én így szeretlek.

- Én is szeretlek, te leányzó – karjait körém fonja.

Sehun válla fölött Jonginra, pillantok, aki mosolyogva követi az eseményeket. Tekintetünk találkozásakor a mosolya még szélesebbre húzódik, és aprót bólint, amivel egy „Örülök nektek” üzenetet kézbesít. Ajkaim felfelé görbülnek és Sehun vállára hajtom a fejem, mélyen magamba szívom az illatát. Halk kuncogással szagolom a parfümjét, amit még mindig nem szeretek.

54. Fejezet

Halkan kopogok az ajtón, de nem jön válasz, majd ennek ellenére lassan benyitok, megállok a küszöbön. Chanyeol az ágy túloldalán ül, nekem háttal és az ablakon néz kifelé.

- Bejöhetek? - bizonytalanul kérdezem.

Várok pár pillanatig, de nem szólal meg, ezért egy csalódott sóhajjal indulok el kifelé, azonban megtorpanok Chanyeol hangjára.

- Miért foglalkozol ennyit vele? - higgadtan kérdezi.

Nem nevezi meg, de tudom, hogy Sehunról beszél.

- Mert a barátom, és törődöm a barátaimmal.

- Akkor miért van az az érzésem, hogy többnek tartod egyszerű barátnál?

- Tessék? - meglepetten pislogok.

- Minden hülyesége fölött szemet hunysz, mindent megbocsátasz neki, és ahogy egymásra néztek... nem is tudom... szinte már ijesztő, hogy milyen lelki kötelék van köztetek.

- Lelki kötelék? - visszakérdezek. - Miről beszélsz?

- Arról, amit tapasztaltam. Lehet, hogy ti magatok se tudjátok, de én külső szemmel látom, hogy ez jóval több, mint egy egyszerű barátság.

- Chanyeol... - beljebb megyek, leülök mellé és csak ekkor látom, hogy egy keserű mosoly van az arcán.

- Mondd el, hogy mit gondolsz róla – rám néz. - De őszintén.

- Nem is tudom... - elgondolkozok. - Eleinte én is azt hittem, hogy egy igazi felfuvalkodott, beképzelt seggfej, de aztán jobban megismertem, tudom a múltját, ezért teljesen meg tudom érteni a viselkedését. Neki is voltak nehéz időszakai, de olyankor senki nem állt mellette, úgy érzem, hogy Jongin mellett én vagyok az egyetlen akiben megbízik, és ezért érzem azt, hogy felelősséggel tartozom érte...

- De ő többet ártott neked, mint segített – értetlenül megrázza a fejét.

- Ez nem igaz – elmosolyodok. - Miatta sokkal talpraesettebb, bátrabb, és őszintébb lettem az emberekkel szemben. Ha ő nincs akkor még mindig a csigaházamban lennék, és mi se találkoztunk volna.

- Ez igaz... - helyesel. - De akkor is...

- Channie – közelebb ülök, egyik kezem arcára teszem, hüvelykujjammal cirógatom a bőrét. - Sehun azóta teljesen megváltozott, ő már nem az az ember, akit én megismertem. Felejtsük el ezt az egészet – akármennyire fáj, de ezt tartom a legokosabb döntésnek.

- Hogy érted ezt?

- Elborult az agya... a lelki békéjét valami drogos társaságban találta meg...

- És te így találkoztál vele?! - kérdezi ingerülten.

- Nem tett semmi rosszat, csak szerintem azzal se volt tisztában, hogy miket mond.

- Ígérd meg, hogy távol tartod magad tőle – szemei szinte könyörögnek, hogy tegyek ígéretet.

- Megígérem... - hangom bizonytalan, ami meglep.

Szerencsére ez nem tűnik fel Chanyeolnak, közelebb hajol és megcsókol.

Álmatlanul fekszem az ágyamban, jobban mondva álmos vagyok, de nem tudok elaludni. Örülök, hogy Chanyeollal sikerült megbeszélni a problémát, ami leginkább aggaszt az Jongin. Teljesen megtört, és félek, hogy esetleg valami meggondolatlan dolgot tesz.

Egy részem szomorú Sehun miatt és nem akarja ilyen könnyen elengedni, de a józan eszem azt súgja, hogy ez a helyes. Engedem, hadd élje a saját életét, hátha közben rájön a hülyeségére és tanul a saját hibájából. Megrémiszt a gondolat, hogy az életével játszik, de számomra bebizonyosodott, hogy már semmit nem tehetek.

Az éjszakai csendet a telefonom rezgése és pittyegése töri meg, ami egy újabb bejövő üzenetet jelez.

Alszol?

Sehun

Megdörzsölöm a szemeim, hátha rosszul látok, de másodszorra és harmadszorra is ugyan azt olvasom. Értetlen pislogások közben pötyögöm be a választ, hogy „Még nem”.

Elküldöm és ebben a pillanatban kopogást hallok. Ledobom magamról a takarót sietős léptekkel megyek az ajtóhoz, egy mozdulattal kinyitom a zárat és kitárom az ajtót. A félhomályban is azonnal megismerem Sehunt.

- Nem zavarok? - halkan kérdezi.

- Mit keresel itt? - nem tudom, de nem is akarom leplezni a meglepettségem.

- Gondolkoztam...

Amíg a konyhában iszogatja a teáját, addig én besietek a szobámba a köntösömért, hogy valamivel eltakarjam a melltartó nélküli, topból és bugyiból álló pizsamámat, majd visszamegyek Sehunhoz, leülök vele szembe.

- Hallgatlak...

Tekintetét a bögréről rám emeli, pupillái normál méretéből ítélve „józan” lehet.

- Tudom, hogy mit gondolsz, de szeretném megmagyarázni... - arca kifejezéstelen, de valahogy mégis sajnálatot tükröz. - Igazából én se tudom, hogy miként keveredtem ebbe az egészbe – hajába túr –, de Minah azt éreztette velem, hogy jó dolog, amit teszek-

- Remek – gúnyosan vágok közbe, de szemet huny fölötte.

- Egy ideig élveztem is ezt a „változást”, de amikor kimondtad, hogy én nem ilyen vagyok... rájöttem, hogy igazad van. Fejfájást okoztam nektek és megütöttem Jongint... - elhallgat, frusztráltan felsóhajt.

Felállok az asztaltól, összehúzom magamon a köntöst és lenézek Sehunra.

- Ezzel a hülyeségeddel már tényleg túlmentél minden határon... azt hiszed, hogy idejössz és rögtön el lesz felejtve minden? - higgadtan kérdezem.

- Nem, de-

- Inkább Jonginnál kéne bocsánatért esedezned. Teljesen kiborítottad azzal, hogy magára hagytad.

Befejezem a mondatot és elindulok vissza a szobába. Sehun utánam jön, a folyosón megfogja a karom, maga felé fordít, s találkozok bocsánatkérő tekintetével.

- Nem voltam veled teljesen őszinte – továbbra is fogja a karom –, amikor azt mondtam, hogy szerettelek...

- Igen, már tudom, hogy értéktelennek tartasz – fintorgok.

- Nem. Ez nem igaz. Valójában még mindig szeretlek és ez nem csak amolyan kedvelés, hanem annál jóval több. Egyre nehezebben tudtam elviselni, hogy te Chanyeolt szereted, nem bírtam tovább azt a csalódottságot, ami ma is megkeseríti minden napom, ezért a drogokhoz fordultam, hogy legalább addig se érezzem magam teljesen elveszettnek, amíg a hatásuk alatt vagyok. Aztán elgondolkodtattak a szavaid, a szívem szakadt meg, amikor láttam, hogy miattam sírsz, és úgy döntöttem, hogy inkább én szenvedjek, mint te – áradnak belőle a szavak.

Kifejezéstelen tekintettel bámulok a szemeibe, amikből sugárzik az őszinteség. Hallok mindent, amit kiejt a száján, és az első gondolatom, hogy ez a valóság-e. Nem tudom eldönteni, mert Sehun most teljesen más. Pár másodpercig még emésztgetem az imént hallottakat, majd teljesen a tudatomon kívül mozdulok, megcsókolom.

A pillanatnyi meglepettség után körém zárja karjait és viszonozza a csókot, párnáival szenvedélyesen marja az enyéim, mintha ez lenne életében az utolsó csókja. Nem tart sokáig, a fejemben megszólal a vészharang, eltolom magamtól Sehunt, és kétségbeesetten tapasztom a számra a kezem.

- Ezt nem lett volna szabad... - mormolom a tenyerembe. - Sajnálom.

Kifejezéstelenül méreget, majd lecsökkenti köztünk a maradék távolságot, tenyeremet elveszi az útból, mindkét kezével megfogja a fejem, és ismét megcsókol. Nem, nekem nem szabad ezt tennem. Folyamatosan ezt ismételgetem magamban, de Sehun csókja túlságosan érzelmes ahhoz, hogy ellen tudjak állni neki. Érzi, hogy ellazulok, egyik kezét levezetve szorosan öleli a derekam, másik a tarkómon pihen, én pedig a nyakát karolom át. Légzése felgyorsul, miközben ajkaink vadul simogatják egymást, majd tolni kezd, amíg a hátam el nem ér a falhoz. Testével szorosan tart a falnál, karjaival úgy ölel, mintha én lennék az utolsó mentsvára. A szívem zabolátlanul pumpál, dörömböl a mellkasomban, s csak azt várom, hogy mikor tör ki onnan. Sehun oldalra billenti a fejét, nyelvével utat tör a számba és izmaink összegabalyodva dörzsölgetik egymást. Fogy az oxigén, hevesen kapkodok levegő után – akárcsak Sehun –, de még egyikünk se szakítja meg a csókot.

Annyira furcsa érzés. Tisztában vagyok vele, hogy mit teszek, de mégse tudok magamra parancsolni, hogy leállítsam. Időközben teljesen megfeledkezem Chanyeolról, és elmerülök a pillanatnyi boldogság tengerében.

Sehun nyelve távozik a számból, fejét elhúzza, s szemhéjaim lassan nyitódnak fel. Mindketten zihálva nézünk egymás szemébe, az övé ragyogóan csillog, de semmit nem tudok kiolvasni belőle.

- Szeretlek – suttogja.

Akaratlanul is a cetli képe villan elém, ami egyik nap az ajtómon volt, ugyan ezzel az egy szóval.

53. Fejezet

A fürdőszobából egy apró neszt se lehet hallani, de az is lehet, hogy a fülemben lüktető szívdobbanásaim nyomják el a hangokat. Megfogom a zárban lévő kulcsot, és magamat kínozva, lassú mozdulattal kezdem elfordítani. Egyre nehezebb fordítani a kis fémet, majd a csendet megtöri a zár kattanása.

- Ne gyere be – halk, de annál fenyegetőbb hang jön bentről.

Egy pillanatra megfagyok, majd egy újabb mély légvétellel a kilincsre teszem a kezem, amit a bent tartott oxigén kifújásával lenyomok. Az ajtó szerény nyikorgással nyílik, óvatos mozdulatokkal lépek be, majd magam után becsukva nekidőlök a tömör fának.

Sehun kezeivel a csap szélén támaszkodik, feje lehajtva, és közben a teste dülöngél, mintha nem állna biztosan a lábán.

- Menj ki, mielőtt úgy járnál, mint Jongin – fenyeget.

- Azt hiszem mondtam már neked, hogy nőket nem bántunk – tapintatosan korholom, mire halkan felnevet. - Miért csinálod ezt?

- Mégis mit?! - dörren fel a hangja, a csaptól elrugaszkodva rám emeli tekintetét.

Összerezzenek a hirtelen felkiáltására, és biztossá vált számomra, hogy tényleg be van drogozva. Arca sápadt, szemei be vannak esve, minden egyes érnek élénkvörös színe van, és a pupillái is olyan hatalmasak, hogy szivárványhártyájából egy apró csík sem látszik.

- Jesszusom, Sehun – nyögöm elhűlve, kezem a szám elé kapom. - Hogy süllyedhettél ennyire mélyre? - mormolom a tenyerembe.

- Ti süllyesztettetek ilyen mélyre!

Nagyot fújtat, miközben szőke tincseibe túr. Elveszti egyensúlyát, bizonytalanul tántorog, és mikor már azt hinném, hogy elesik, a kád szélére ül. Kezeimet összefonom a mellem alatt, szúrós szemekkel nézek üveges tekintetére.

- Szánalmasan festesz – szökik ki a számon.

Dühösen kezd méregetni, majd ajkai egy sejtelmes mosolyra húzódnak.

- Hű, látom remek éjszakád volt – minden egyes szavából árad a gúny. - Nekem miért nem hagytad, hogy kiszívjam a nyakad?

- Sehun, hagyd abba – kezem a nyakamra teszem, hogy eltakarjam a foltot.

- Komolyan kérdeztem – a mosolyától nem tudom komolyan venni. - Ha szerinted akkoriban instabil voltam, akkor vajon most mi lehetek? - komor arccal elgondolkodik.

- Engem inkább az érdekelne, hogy miért változtál meg ennyire...?

- Hani – feláll, ráncolt homlokkal néz. - Már elmondtam, arról nem én tehetek, hogy ennyire ostoba vagy, hogy nem tudod felfogni. És, ha most megbocsátasz... - elindul felém.

Tudom, hogy ki akar menni, de én nem tágítok az ajtó elől. Egészen közel jön, a fejemet meg kell emelnem, hogy tartsam vele a szemkontaktust. Azok a hatalmas pupillák nagyon ijesztőek.

- Állj el az útból – morogja.

- Ha kell órákig itt ácsorgunk, amíg meg nem jön az eszed – magabiztos a hangom.

- Ó, tényleg? - elmosolyodik. - Én ebben nem lennék olyan biztos.

A bizonytalan egyensúlya ellenére könnyedén félrelök az útból és kilép a fürdőből.

- Sehun! - utána megyek.

Megfogom a karját, de egyből elrántja, miközben belép a szobájába. Megállok az ajtóban, amíg felkapja a hátizsákot az ágyáról, és elállom az útját, amikor ki akar jönni.

- Hani, nem akarlak bántani, jobb lesz, ha hagysz elmenni – ismét közvetlenül előttem áll.

- Képes lennél bántani?

- Igen – a rögtön adott válasza meglepetésként ér, mintha pofon vágott volna.

- Hát jó, engem nem érdekel, ha kell üss meg, de akkor is vissza akarom kapni a régi Sehunt! - magamból kikelve hadarom.

Hirtelen felindulásom láthatóan megdöbbenti, pár másodpercig csak bámul a szemeimbe, majd ismét elkomolyodik.

- Tudod te, hogy mekkora súlya van a szavaidnak, amiket gondolkodás nélkül kimondasz? - rosszallóan néz. - Nem vagyok beszámítható állapotban, tehetek olyat, amit még én se akarok.

Próbálom tartani magam, de nem megy tovább. Lendületesen felé lépek, karjaimmal szorosan átölelem a derekát, fejem a mellkasába fúrom, miközben ő mereven áll. Pólóján érződik a parfüm, amit annyira utálok.

- Kérlek, Sehun! - zokogok. - Hiányzik az unott képed, hiányoznak a beszólásaid, hiányzik a parfümöd szaga, egyszerűen hiányzik a régi, seggfej Sehun...

Elcsuklik a hangom, egész testem remeg, ahogy próbálom visszafogni a könnyeket, de azok továbbra is kitartóan, patakokban folynak. Sehun még mindig mozdulatlanul áll, majd eltol magától, a könnyfátyol mögül látom, hogy az arca kifejezésektől mentes.

- Mit tegyek, hogy visszagyere? - szipogva törölgetem a könnyeim.

- Sose lennél képes rá, hogy azt megtedd.

- Miből gondolod?

Szótlanul megcsóválja a fejét, vállaimat megfogva eltol az útból és elsétál mellettem, egyenesen a bejárati ajtó felé.

- Sehun! - kétségbeesetten szólok utána, de nem mozdulok.

- Tessék? - megáll, visszafordul.

- Ne menj... - könyörgök, remegő ajkakkal.

- Ez kedves, hogy ennyire sírsz miattam, de most már hagyd abba – elmosolyodik.

- Tényleg ennyire Minah hatása alatt állsz, hogy még Jongint is képes vagy bántani? - gyűlölettel teli tekintettel teszem fel a kérdést.

- Neki ehhez semmi köze – szemöldökét ráncolja.

- Akkor csak egy kérdésre válaszolj, és felőlem mehetsz – letörlöm az utolsó könnycseppeket is. - Miért?

- Miért? - ismétli. - Miattad. Tényleg azt éreztem, amit régen Nari iránt, sőt talán még erősebb is volt az az érzés, aztán rájöttem, hogy faszság az egész. Faszság egy olyan lány után kajtatni, aki már másé, faszság játszani a jófiú szerepet, amikor a megfelelő emberek mellett az lehetsz, aki valójában vagy.

- De te nem vagy ilyen...

- Te már csak tudod.

- Mi a jó abban, hogy tönkreteszed magad?

- Van fogalmad róla, hogy mennyire jó a különböző tudatmódosítók hatása alatt lenni? - ismét elmosolyodik.

- Nem, téged elnézve nem is akarom megtapasztalni – elfordítom a fejem. - Most már mehetsz, Minah biztos vár.

Nyílik a bejárati ajtó, de nem általa.

- Sehun? - hallom Jongin meglepett hangját.

Feszült csend telepszik az előszobára, Sehun kifejezéstelen tekintettel állja barátja rá meresztett szemeit. Kai rám pillant, mire megrázom a fejem és lehajtom, a parkettát kezdem bámulni.

- Add vissza a telefonom – követeli Sehun.

- Ne csináld ezt...

- Nem érdekeltek, Jongin – pár másodperc csend. - Sajnálom, hogy megütöttelek.

Léptek hangja, majd az ajtó csukódása. Felemelem a fejem, Kai elhűlve bámul maga elé. Óvatosan közelítek felé, átölelem és összetörve borul a vállamra. Karjaival szorosan magához von, közben keservesen sír.

- Sajnálom, Jongin – suttogom. - Ő már nem ugyanaz az ember...

Majdnem egy órába telt megvigasztalni, sőt az megnehezítette a dolgom, hogy én is mélyen magam alatt vagyok. Nem akartam magára hagyni, de muszáj volt visszamennem Chanyeolhoz, fogalma sincs róla, hogy hol vagyok.

Megcsörren a telefonom, ő hív, de nem veszem fel, mert épp lépek be a lakásba. Megpillantom Chanyeolt, aki elrakja a mobilját, vészjóslóan feszültnek látszik.

- Szólhattál volna, hogy elmész! - ripakodik rám.

- Sajnálom... - beljebb megyek, a konyhába pillantva meglátom Baekhyunt, aki a fejét fogva, sajnálkozva néz rám.

- Van fogalmad róla, hogy mennyire aggódtam?! - Chanyeol nem éri el a kiabálás szintjét, de a hangja elég erőteljes. - Kérlek nyugtass meg, hogy nem azzal a rohadékkal voltál...

Nem válaszolok, lehajtom a fejem.

- Ezt te se gondolhatod komolyan – cinikusan felnevet. - Nem szeretném, ha még egyszer a közelébe mennél!

- Chanyeol, én-

- Nem érdekel – a szavamba vág, azzal megfordul és elmegy.

A szobája ajtajának hangos csapódására összerezzenek, majd Baekhyunra nézek.

- Ne haragudj – sajnálattal néz rám. - Az én hibám...

- Micsoda? - higgadt maradok.

- Jongin elmondta, hogy mi történt Sehunnal, én pedig véletlenül kikotyogtam Chanyeolnak...

Megérdemeltem. Nem tudom ezért utálni Baekhyunt, mert tényleg megérdemeltem a kiosztást, ahogy Chanyeol is megérdemelte volna az őszinteséget, de én mégis eltitkoltam előle ezt a káoszt, ami most folyik Sehun körül.

52. Fejezet

- Ébredj, virágszálam – lágy, mély hangon dörmögnek a fülembe.

Gyengéd puszik százait érzem a vállamon, a nyakamon, az arcomon, majd egy csók csattan az ajkaimon. Csukott szemmel kinyújtom a kezeim, átkarolom Chanyeol nyakát és szorosan magamhoz húzom, egyszerre kuncogunk fel.

- Mennyi az idő? - kérdezem álmosan.

- Fél tizenegy. Jó sokat aludtál – mormolja a nyakam hajlatába.

Nehézkesen nyitom fel a pilláim, engedek a szorításomon, mire Chanyeol hátrébb hajol, hogy a szemeimbe nézzen. Íriszei csillognak, csak egy apró mosoly van a szája sarkában, de a tekintete ragyog a boldogságtól. Egy puszit nyom a homlokomra, majd feltápászkodik az ágyról, ekkor látom csak, hogy ő már munkához van öltözve.

- Gyere, edd meg a reggeli ebéded – széles mosollyal nyújtja felé a kezét.

Ledobom magamról a takarót, megfogom a kezét és valósággal úgy húz ki az ágyból, majd szorosan átölel. Egy puszit nyom a hajamra, egyik kezével összefonja ujjainkat és kivezet a szobából. A konyha felé menet szabad kezemmel megigazítom magamon Chanyeol elcsúszott pólóját.

- Sietek, virágszálam – lehajolva megcsókol.

- Várlak – mosolygok rá.

Sarkon fordul, felkapja a kocsikulcsot az akasztóról, dob még egy légi puszit, majd eltűnik az ajtóból. Hallom a bejárati ajtó nyitódását és csukódását, majd a reggeli-ebéd végeztével elmosom a tányérom. Utam a fürdőszobába vezet, a csaphoz állva végigfuttatom a szemeim a tükörképemen, és valamit azonnal ki is szúrok. Hajamat eltűrve közelebb hajolok, ujjaimmal végigsimítok a nyakam felületén, ahol egy lilás-pirosas folt éktelenkedik. Utálom, ha egy éjszaka után ilyeneket fedezek fel magamon, de ezért most egyáltalán nem tudok haragudni Chanyeolra, sőt, inkább örömmel tölt el a kiszívott nyak látványa.

Jongin PoV:

Körülbelül huszadszorra mosom meg az arcom, de ezúttal sem tud segíteni a rémes kinézetemen. Én magam is elszörnyedek a tükör nyújtotta látványon, úgy nézek ki, mint aki hetek óta nem aludt. Hiányzik, szörnyen hiányzik Sehun. A tükör előtti üvegpolcra téved a tekintetem, egy ideig szemlélem a pohárban egyedül árválkodó fogkefémet, majd a szemeim véletlenül a másik oldalon heverő borotvára szegeződnek. Hosszasan szuggerálom az éles tárgyat.

- Hülye barom vagy – korholom magam.

Egy fejrázás és fújtatás kíséretében elfordulok, kimegyek a fürdőszobából. Visszamegyek a sötét kis zugomba – a szobámba – és újra befekszem az ágyba. A telefonom kijelzője erősen igyekszik, hogy megvakítson, de kitartóan pásztázom tovább a híváslistát. Hüvelykujjam csak milliméterekre van attól, hogy elindítsam a hívást Sehunnak. De nem. Lejjebb görgetek, olyan gyorsan pörögnek a nevek, hogy el se tudom olvasni őket. A lista végére elindulok fölfelé, majd megint le, és ezt még perceken át folytatom. Beszélni akarok valakivel, de nem tudom, hogy kire számíthatok. Megszűnt mindenki felé a bizalmam, még így is, hogy ők nem tehetnek semmiről. Végül megakad a szemem Baekhyun nevén. Ő volt Donghae mellett a másik lelki tanácsadóm, amikor Sehun Amerikában volt, és ő világosított fel Nari félrelépéséről is, ezért most őt tartom a legjobb választásnak, hogy kiöntsem a lelkem. Megérintem a hívás gombot, egy gondterhelt sóhaj kíséretében emelem a fülemhez a telefont.

- Szia, Jongin – üdvözöl Baek vidám hangja.

- Szia... - hangom ebbe a pár betűs szóban is elcsuklik.

- Mi a baj?

Gombóccal a torkomban, könnyekkel küszködve, de sikerül felvilágosítanom Baekhyunt a történtekről. Beszédem végeztével elhallgatok; csendes, szánalmas pityergésbe kezdek, amíg várom a választ. Egy ideig némaság van, csak a tanácstalan sóhajokat hallom a vonal túlsó végéről.

- Nem tudom... - szólal meg Baekhyun. - Megdöbbentem, nem hittem volna, hogy Sehun ilyenné válik... Nem tudod, hogy hol lehet most?

- Fogalmam sincs... Nem tudom, hogy hol lehet, mit csinálhat, semmit nem tudok Minahról se.

- Mi is sokszor összevesztünk már Chanyeollal, hiszen, ha együtt laksz valakivel nem biztos, hogy mindig mindenben egyet fogtok érteni. Olyankor jót tesz a távolság, mert közben mi is rádöbbentünk, hogy milyen hülyék voltunk, amiért valami ostobaságon vitatkoztunk, bocsánatot kértünk egymástól és minden ment tovább.

- Ismered Sehunt, tudod, hogy milyen...

- Igen, tudom – vágja rá. - De akkor is legjobb barátok vagytok évek óta, nem hiszem, hogy ezt ilyen gyorsan elfelejtette volna. Nincs ennél jobb ötletem, várd meg amíg megjön az esze.

- Az sokáig tartana, addigra megőrülnék... - szabad kezemmel a szemeimet dörzsölöm.

- Akármi lesz, rám számíthatsz – érzem a mosolyát. - Most van egy kis időm, ha nem akarsz egyedül lenni átmehetek.

- Köszönöm, de megleszek – sikerül mosolyt csalnia az arcomra. - Már így is sokat segítettél.

- Örömmel tettem.

Baekhyun sokat javított a közérzetemen, valamennyivel könnyebb most a lelkemre nehezedő súly. Kimászok az ágyból és az ablakhoz megyek, hogy felhúzzam a redőnyt. Meglep, hogy a Nap már lemenőben van, gyorsan elszaladt az idő. A bejárati ajtó nyitódására figyelek fel, mire kiérek a szobámból, Sehun sietős léptekkel halad el előttem, egyenesen a saját szobájába.

Hani PoV:

Hét óra múlott pár perccel, amikor érkezik egy üzenetem.

Itt van.
Kai

Szemeim elkerekednek, leveszem magamról Chanyeol pólóját és visszaveszem a ruhámat, amiben tegnap érkeztem. A nagy rohanásban eszembe se jut valami cetlit hagyni Chanyeolnak, azonnal taxit hívok, hogy minél előbb elérjek a külvárosba.

A ház előtt találomra adok valamennyi pénzt a taxisnak és ki is szállok az autóból. Valójában fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem, teljes zűrzavar van a fejemben, ezért még egy rögtönzött ötlettel se tudok előállni.

Nem törődök semmilyen etikettel, önkényesen benyitok a házba, de teljes csend van.

- Jongin?

Beljebb megyek, megpillantom őt a konyhában. Az asztalnál ül, a falapon könyökölve tenyereibe van temetve az arca, hangosan veszi a levegőt. Sietős léptekkel megyek oda hozzá, megállok az asztal túloldalán.

- Mi történt? - kérdezem nyugtalanul.

Jongin felemeli a fejét, de kerüli a tekintetem. Ledöbbenek, arca bal felén fel van dagadva a szeme, ugyan azon az oldalon a szája sarka felrepedve, a seb környékén friss vérfolt. Ösztönösen felkapok a konyhapultról egy szalvétát és óvatosan törlöm le róla a vöröslő nedvet. A feszült csendet hangos dörömbölés töri meg a ház egyik távoli feléből.

- Engedj ki te rohadék! - visszhangzik Sehun ingerült ordítása.

Értetlenül figyelem Jongin tanácstalan tekintetét, majd közelebb megyek, leguggolok mellé, egyik kezem a térdére teszem.

- Mi történt? - kérdezem újra, ezúttal nyugodtabb hangszínnel.

- Visszajött a többi cuccáért... - válaszol halkan. - Kérdeztem tőle, hogy miért viselkedik így, megint felkapta a vizet és nekem esett – egy gondterhelt sóhajt hallat. - Be van tépve...

- Ezt hogy érted?

- Ahogy mondom – megcsóválja a fejét. - Nagyon aggódom érte, nem akarom, hogy továbbra is Minah közelében legyen.

A háttérben még mindig hallani a dörömbölést és Sehun ordibálását, de figyelmen kívül hagyom.

- Mit tegyünk? - kérdezem tanácstalanul.

- Nálam van a telefonja, van benne egy riasztás egy időponttal és címmel. Odamegyek, meglátom mi sül ki belőle.

- Biztos vagy benne? - felállok. - Úgy tűnik, hogy eléggé veszélyes társaságba keveredhetett...

- Nem akarok tétlenül ücsörögni – megrázza a fejét. - Te kérlek maradj és beszélj vele – ő is felkel a székről – de csak kintről, nem akarom, hogy bajod essen.

Bólintok, jelezve, hogy megértettem, majd váratlanul átölel, szorosan tart a karjaiban.

- Vigyázz magadra – átkarolom a derekát.

Egy óvatos puszit nyom a homlokomra, majd elhagyja a házat. Veszek egy nagy levegőt, elindulok a hangos zajongás irányába, ami egyenesen a fürdőszobából jön.

- Nem tarthatsz itt örökké! - kiabál bentről Sehun.

Az ajtó minden egyes ütése hatására megmozdul, de továbbra is a tokjában marad. Nekidőlök vállal a falnak, a fürdő bejárata felé fordulva.

- Sehun, hagyd abba! - szólok rá erélyesen.

Hirtelen elcsendesedik minden, majd másodpercekkel később érkezik a válasz.

- Mit keresel itt?! - hangja csendesebb, de feszült. - Mit akarsz?!

- Nyugodj meg és beszélgessünk.

- Engedj ki és hagyjatok engem békén!

- Beszéljük meg – erősködök. - Bármi is a baj, biztos, hogy ezt is megoldjuk.

Nem kapok választ, néma csend van odabent.

- Bemegyek, oké?

Továbbra se jön válasz, elrugaszkodok a faltól, és az ajtóval szemben állva veszek egy nagy levegőt. A szívem ezerrel kalapál a mellkasomban, mert fogalmam sincs, hogy mit fog tenni, ha belépek.

51. Fejezet +18

Kissé feszengve ülök a kanapén, kortyolgatva egy pohár bort. Szemem sarkából látom, hogy Chanyeol teljes testével felém fordul, egyik kezével a támlára könyököl, a másikban pedig a poharat tartja.

- Nem akarsz beszélni róla? - halkan kérdezi.

- Miről? - felhúzom magam mellé a lábaim.

- Erről a „mentális probléma” dologról – meglep, hogy halványan mosolyog.

Azonnal zavarba jövök, és nem tudom eldönteni, hogy a fejembe szállt alkoholtól, vagy a kellemetlenségtől vörösödök-e.

- Öhm... - keresem a szavakat. - Nem tudom. Fejben kellene rendeznem a dolgokat, de akármennyit agyalok nem tudok olyat mondani, ami gátolna bármiben is...

- Talán egy régi emlék?

- Tessék? - megszeppenve nézem sejtelmes arcát, akaratlanul is Sehunra gondolok.

- Tudom, hogy nem szereted, ha felhozom, de... lehet, hogy esetleg valamilyen rossz élmény az oka a fájdalomnak...

Kifújom a tüdőmben rekedt levegőt. Sejtem, hogy Sangwoora céloz, ami ebben az esetben megnyugtat, mert egy pillanatra megijedtem, hogy Sehun elmondta mi történt köztünk. Nehéz, hogy titkolom ezt Chanyeol előtt, de fogalmam sincs, hogy miként reagálna, ha megtudná.

- Nem hiszem – válaszolok egyszerűen. - Én tényleg vágyom a közelségedre és kívánlak – zavaromban a poharat körkörösen mozgatom és figyelem ahogy a bor lötykölődik benne.

Nem kapok semmilyen választ csak arra figyelek fel, hogy Chanyeol kiveszi a kezemből a törékeny üveget, és a kis üvegasztalra teszi az övé mellé – amit ezek szerint korábban letett –, majd egyik kezét a tarkómra futtatva, gyengéden megcsókol. Imádom, amikor ennyire óvatos, ilyenkor érzem igazán, hogy mennyire szerencsésnek mondhatom magam.

Jongin PoV:

Csend van. Tökéletes, síri csend. Ellenben a fejemben hatalmas a zűrzavar és a káosz. Gondolataim kiabálnak, értetlenkednek, sajnálkoznak. Csak egy nap telt el, de Sehun nélkül minden annyira szürke és szomorú, a hatalmas házban kicsinek érzem magam, mindenhol kong az üresség. Még soha nem éreztem magam ennyire magányosnak; elvesztettem a legjobb barátomat, aki a fájdalom mellett rengeteg emléket is itt hagyott nekem, jókat és rosszakat egyaránt. Ő volt az, akiben kifogástalanul megbíztam, támogattuk egymást, kiálltunk egymás mellett, testvérként szerettük a másikat, de ez egyik napról a másikra véget ért. Fogalmam sincs, hogy hol ronthattam el. Hagynom kellett volna, hogy megmaradjon olyannak amilyen, de akkor nem sok emberre számíthatott volna az életben. Szinte csak én voltam neki, és féltem attól, hogy amikor már én sem leszek – valamilyen oknál fogva –, akkor nem marad senkije.

Rengeteg szép pillanatot köszönhetek neki, amikre most fájó szívvel gondolok vissza. Hát ennyi lenne? Így fog véget érni egy igaz barátság?

Azonnal kitörlöm a felbukkanó könnycseppet a szememből, és átfordulok a másik oldalamra. A pozícióváltás se segít, továbbra se tudok elaludni, a szemeim egyszerűen nem csukódnak le, csak bámulok magam elé a sötétségbe. Jelen pillanatban furcsa gondolatok férkőznek a fejembe, amik eddig még soha. Erős késztetést érzek rá, hogy a hámrétegem megszakításával apró sebeket ejtsek magamon, amik enyhítenék azt a fájdalmat, ami belül lapul. Nem! Legyőzöm a bizarr gondolatokat, mélyen magamba fojtom őket. Az egyetlen, ami most segítene az Hani jelenléte lenne, de tisztában vagyok vele, hogy most Chanyeollal van. A másik, aki elmulasztaná a fájdalmat az maga az okozója, Sehun, de tudom, hogy az most lehetetlen, így hát nem is gyötröm magam még jobban.

Sehun PoV:

A hajnali órákban, őrült tempóban rohanok az utcán. Ilyenkor érzem magam igazán szabadnak, és a rabjává váltam a gondolatnak, hogy bármit megtehetek, amit csak akarok. Befordulok még egy sarkon, ahol Minah vár rám, értetlen tekintettel figyeli, ahogy galoppozok felé. Nem lassítok, közel érve megragadom a kezét és húzom magam után.

- Álljanak meg! - kiáltja egy erélyes, tiszteletet követelő hang.

Minah felnevet, az én arcomon is egy széles vigyor van, miközben loholunk tovább a követőnk elől. Pár utcán át még tart amíg fel nem ugrunk egy éppen induló buszra az egyik megállóban. Az ablakból vigyorogva integetünk a rendőrnek, aki láthatóan bosszankodik, amiért leráztuk.

Elengedem Minah kezét, zihálva vágódunk le két ülésre, a jármű hátsó részében.

- Megvan? - vigyorog rám a fekete hajú lány.

Nem válaszolok, csak egy öntelt nézéssel a kezébe nyomom a kis, átlátszó zacskót.

- Isten vagy, Sehun – egy puszit nyom az arcomra. - Ez elég lesz egy darabig – zsebébe mélyeszti a szerzeményt.

Szöul egyik lepukkant részén szállunk le, Guryeongban. Az egész hely egy szellemvárosra emlékeztet, mindenhol szemét, az aszfalt repedezik, egymáshoz közel rengeteg omladozó épület, fémlapokból eszkábált házak, utunkat szokás szerint most is csontsovány kutyák és macskák keresztezik, akik rémülten szaladnak távolabb, egy lélek sincs sehol, mintha tényleg elhagyatott lenne a hely, a távolban pedig a tökéletes ellentétét tükrözik a felhőkarcolók.

Már távolról hallani a többiek nevetgélését abból a bizonyos épületből, amit mi csak barlangnak nevezünk. Valójában egy régi raktárépület, ahova évekkel ezelőtt beköltöztek és meglepően otthonos. Előttem Minah a zacskót lengetve lép be, a bent lévők hangos ujjongásban törnek ki.

Egy tökéletes kört alkotva ülünk a földön, mindenkin áthaladva körbemegy a cigi, amiben a hagyományos dohányon kívül kis ízesítő is van, amit újonnan sikerült beszereznem.

- Megkergetett minket egy zsernyák – meséli Minah.

- Micsoda? - meglepetten pislog rá Minseok.

Minseok – a társaságban inkább Xiumin – négy évvel idősebb nálam, de ez sokszor megkérdőjelezhető a viselkedése alapján.

- Hogy történt? - kérdezi Kyungsoo.

Kyungsoo – fedőnevén D.O – ő csak egy évvel idősebb, mint én, de Xiuminnal ellentétben ő érett és gondoskodó típus.

- Nem tudom, engem úgy ráncigált magával amikor már üldezték – mutat felém Minah.

- Mondd már mi volt! - sürget Jongdae.

Na igen, Chen már kevésbé hasonlítható a többiekhez. Mondanom sem kell, hogy ő is idősebb nálam és ő az egyetlen, aki nem igazán örül a bandához való csatlakozásomnak, ugyanis ő Minah barátja, és az észrevételeim szerint eszi a féltékenység, hátha elveszem tőle.

- Távolról figyelte az üzletelést, amikor megvettem a cuccot – kezdek bele. - A társa a dealert vette üldözőbe, ő pedig engem, de esélye se volt – elmosolyodok.

Rám kerül a sor, Xiumin átadja a spanglit.

Hani PoV:

Chanyeol súlya az ágy puha matracába nyom, ahogy a lábaim közt fekszik, mindketten anyaszült meztelenek vagyunk. Lassan mozog bennem, miközben szenvedélyesen csókol, de mégis óvatos, és ezzel határozottan eltereli a figyelmem az alfelemben uralkodó fájdalomról. Kezeim a hátán pihennek, simogatom izzadtságtól gyöngyöző bőrét, majd körmeimmel finoman végigkaristolok rajta, mire belemorran a csókba. Elhúzza a fejét, megkeresi a tekintetem.

- Minden oké? - arcomat fürkészi.

- Ühüm – bólogatok.

Lökéseivel mélyebbre kezd hatolni, egészen ütközésig, mire felnyögök és karjaimat megfeszítve erősebben szorítom őt magamhoz. Lehunyom a szemeim amikor fejét lehajtva puszikkal lepi el a vállam, elaraszol a nyakamig, majd ott hosszasan elidőzve csókolgatja a bőröm, közben a mozgása továbbra is lomha, elővigyázatos.

- Nagyon szeretlek – mormolja a nyakamba.

Egy szót se tudok kinyögni, túlságosan hatalmába kerít a kellemes érzés, ami fokozatosan veszi át a fájdalom helyét. Lábaimat dereka köré fonom, csípőmet megemelem, ez által késztetem a tempó gyorsítására. Halkan kuncog, majd teljesíti is a kéréseimet, csípője mozgása lendületesebbre vált. Felsóhajtok a mennyei érzés felélénkülésére, teljes testemben szétárad, és a fejemből kiürül minden gondolat, számomra most nincs senki más a világon, csak Chanyeol és én. A nyakamat érő csókok leváltódnak, ajkaival szívja a bőrömet, amitől éles sóhajok hagyják el a szám. Percekig elidőzik, majd könyökeire támaszkodik.

- Fáj? - arcomból kisimítja a rakoncátlan hajszálakat.

- Nehm... – sóhajtom.

Ad egy hosszas, nyelves csókot, majd az ágy süppedéseiből érzem, hogy felegyenesedik, tenyerein támaszkodva gyorsít, lökései erősebbek. Fejemet hátravetve nyögök fel, kezeimmel a takarót markolom. Minden ütközéskor tol rajtam egy aprót, ez által a melleim is fel-le mozognak, és egyszerűen nem tudok betelni az érzéssel, ami a lüktető alfelemből árad.

- Ahh... Még – nyögöm.

Kezeit a derekam két oldalára teszi és fokozatosan növeli az iramot, egészen a végsebességig. Az ágy halk nyikorgással mozog alattunk, néhány nagyobb lökésnél még a falhoz is ütődik; testünk érintkezése a jellegzetes csattanó hangot hallatják, miközben én prostituáltakat megszégyenítő hanggal nyögök.

Chanyeol hangos, szaggatott légvételekkel, elszántan tartja az ütemet, és ezzel már a fellegekben járok. Lehunyt pilláim alatt fennakadnak a szemeim, minden egyes izmom megfeszül, hüvelyem erősen lüktet, miközben tornádóként söpör végig rajtam az orgazmus, ami egy hangos nyögés kíséretében jelenik meg. Hatalmasat élvezek, Chanyeol közben a derekamat erősebben markolva lök még párat.

- Ah... - morran fel az elélvezés pillanatában és lelassít.

Levezetésként megtesz még néhány lassú mozdulatot, majd megfáradt testével rám dől. Átkarolom izzadó hátát, csukott szemekkel hallgatom a zihálását, közben kiélvezem a gyönyör utolsó darabkáját is.

Kell pár másodperc, mire eljut a tudatomig, hogy mi is történt. Nem fájt. A kezdeti fájdalom az első tíz percben eltűnt, pedig ez az együttlét se volt másabb az eddigieknél. Megkönnyebbülés és határtalan öröm költözik belém, amikor elér a felismerés, hogy sikerült Chanyeol által a csúcsra jutni.

+18 extra gif